2011.jún.08.

Írta: entropic 14 komment

Michel Houellebecq: A térkép és a táj

Ahhoz képest, hogy pár hónapja az Egy sziget lehetősége kapcsán arról írtam, hogy valószínűleg nem szeretnék több Houellebecqet olvasni, az első adandó alkalommal lecsaptam az új regényére – erre nincs magyarázat, egyszerűen következetlen vagyok.

A térkép és a táj a szerző korábbi műveinek hagyományait folytatja, s ugyanazokat a témákat boncolgatja, amelyekkel Houellebecq az ezt megelőző regényeiben is foglalkozott. Az író a regényeiben egy fokozatosan elkorcsosuló, a pénzt minden más érték fölé helyező, végóráit élő társadalomról mesél, amelyben a szex az egyetlen kapocs, ami még úgy-ahogy összetartja az embereket, ám az is csak akkor, ha két tökéletes testű ember között valósul meg. Houellebecq világában nincs helye a csúnyáknak, öregeknek, torzaknak, de még az átlagosaknak sem – a szex közben átélhető röpke boldogság csakis a tökéletesre plasztikázott, edzett, sminkelt embereknek adatik meg. S mivel előbb-utóbb mindenki öregedni és csúnyulni kezd, a csúnyákkal pedig senki nem akar szexuális kapcsolatra lépni, ezért az ember végső sorsa mindenképpen a mérhetetlen magány lesz.

Houellebecq nem nevezhető egykönyves, egyslágeres írónak, hiszen a művei közül egyik sem emelkedik sokkal a többi fölé, s nem tudnám eldönteni, hogy melyik a fő műve. Inkább azt mondanám, hogy Houellebecq minden művében ugyanazt írja meg, változó fókusszal, intenzitással és kegyetlenséggel, de hasonló színvonalon.

Tovább

Címkék: michel houellebecq, ekult, 2011 május

2011.jún.06.

Írta: entropic 10 komment

Nick Hornby: Vájtfülűek brancsa - The Complete Polysyllabic Spree

Nick Hornbyt nagyon kedveltem korábban (a Pop, csajok, satöbbit még most is szeretem és bármikor szívesen újraolvasom), viszont a Hogy legyünk jók? c. regénye után jó időre elvesztettem az érdeklődésemet iránta. Nem hiszem, hogy ő változott volna meg, csak annyi történt, hogy akkoriban kezdett el zavarni, hogy a történetei mindig túl egyszerűek és tanulságosak, úgyhogy jó időre félretettem Hornbyt. Három vagy négy évvel ezelőtt aztán újra érdeklődni kezdtem iránta, kíváncsi voltam, változott-e valamit a tematikája vagy a stílusa, úgyhogy elolvastam az éppen akkor megjelent Slam (magyarul Betoncsók) c. könyvét – és megállapítottam, hogy Hornby didaktikusabb, mint valaha, úgyhogy megint csak úgy döntöttem, hogy nem olvasom el több könyvét. (Persze-persze, Hornby mindig komoly dolgokról meg aktuális társadalmi vagy párkapcsolati problémákról ír, például biztos vagyok benne, hogy nem kellemes, ha két tizenéves rájön, hogy gyerekük lesz, és a Betoncsók - akárcsak Hornby többi könyve - nyilvánvalóan fontos üzenetet közvetít, én viszont nem akarok ennyire direkt módon tanulni a könyvekből.)

Viszont a Vájtfülűek brancsáról nagyon jó véleményeket hallottam (és ráadásul ez nem is regény, hanem olvasónapló-féleség), így hát ismét meggondoltam magam, és elolvastam ezt a könyvet. Általában akkor szeretek az olvasásról szóló könyveket olvasni, ha épp nincs kedvem olvasni, vagy ha éppen befejeztem valami hosszú és/vagy nagyon hatásos regényt, és nem akarok rögtön belekezdeni egy másikba. Az ilyen alkalmakra tökéletes egy efféle könnyed, vicces és mesélős könyv, amelyből megtudhatom, hogy más mit, hogyan és miért olvas, továbbá ötleteket gyűjthetek arra nézve, hogy mit olvassak, ha majd újra lesz kedvem olvasni, vagy ha véletlenül előáll az a szörnyű helyzet, hogy a molyos, a gépemen lévő és a mindenféle papírfecnikre felírogatott könyvlistáim végére érek.

Tovább

Címkék: olvasás, könyv, egó, nick hornby, non fiction, 2011 május

2011.jún.05.

Írta: entropic Szólj hozzá!

Karinthy Frigyes: Válogatott versek és novellák

Karinthy Frigyes válogatott verseinek és novelláinak gyűjteménye a kiadó diákkönyvtár-sorozatában jelent meg, a kötet tehát feltehetően a középiskolás, érettségire készülő diákokat célozza meg. Ám ami a tartalmát illeti, a könyv túlmutat a középiskolai Karinthy-anyagon, sőt szándékosan az író kevésbé ismert és ritkábban tanított műveit helyezi előtérbe.

Bár a kötetben helyet kapott néhány klasszikus, valószínűleg minden irodalmi szöveggyűjteményben megtalálható mű, mint pl. az Előszó és az Üzenet a palackban című versek, valamint az Én és Énke című novella, a könyv nagyobbik részéből Karinthy kevésbé ismert oldalát ismerhetjük meg.

Azt hiszem, a klasszikus, kanonizált irodalmi és főként a kötelező olvasmányi státusz egyik hátránya, hogy az irodalomkönyvekbe és középiskolai szöveggyűjteményekbe bekerülő író életműve, valamint stílusbeli és egyéb jellemzői gyakran egy-egy, a végtelenségig ismételgetett tételmondattá silányulnak. Ahogy pl. az iskolai tananyag szerint a legfontosabb tudnivaló Dosztojevszkijről, hogy ő volt a „polifonikus regény” mestere, ugyanígy Karinthyról is leginkább csak annyit szokás tudni, hogy élvezetes, humoros történeteket és paródiákat írt.

Tovább

Címkék: vers, novella, karinthy frigyes, ekult, 2011 május

2011.jún.03.

Írta: entropic 4 komment

Jane Austen: Büszkeség és balítélet - Pride and Prejudice

Általánosan elismert igazság, hogy arról a legnehezebb írnom, amit a legjobban szeretek. A Büszkeség és balítélet pedig az eddigi legmaradandóbb kedvenceim közé tartozik, s a Zabhegyező és a New York trilógia mellett ez az a könyv, amelyen a legkevésbé fogott az első olvasás óta eltelt több mint tíz év, és változatlan rajongással olvasom újra meg újra. A Büszkeség és balítélet általában mindig tavasszal vagy nyáron kerül elő nálam, és mivel már két év eltelt azóta, hogy legutóbb olvastam, meg sem lepődtem azon, hogy idén megint kedvem támadt újraolvasni.

Ezzel párhuzamosan az a gondolat is megfogalmazódott bennem, hogy a munkába és onnan hazafelé sétálással töltött időmet szeretném változatosabban eltölteni, s nemcsak mindig zenét hallgatni ilyenkor, úgyhogy kitaláltam, hogy kipróbálom a hangoskönyvhallgatást. Sosem hallgattam még hangoskönyvet, úgyhogy mindenféle naiv gondolataim és félelmeim voltak, például attól tartottam, hogy biztos monoton lesz a felolvasás, vagy hogy nem fogom tudni követni a szöveget, mert általában mindenféle felolvasásra nehezen tudok koncentrálni, és sokkal jobban felfogom, amit a saját szememmel olvasok, mint amit hallok.

Tovább

Címkék: hangoskönyv, újra, jane austen, angol nyelvű, 2011 május, nadia may

2011.jún.01.

Írta: entropic 2 komment

Will Self: Dorian

Nemrég említettem, hogy annyira felkeltette a figyelmemet ennek a könyvnek a borítója (Vidák Zsolt műve), hogy szinte nyomban meg is vettem a könyvet, mert arra gondoltam, hogy egy könyv, aminek ilyen szuper borítója van, biztosan nem lehet rossz. Nagyon kíváncsi voltam, mi van a borító mögött, viszont nem akartam készületlenül belevágni a könyvbe, úgyhogy előbb újraolvastam a Dorian alapjául szolgáló regényt, a Dorian Gray arcképét. Utána még gyorsan elolvastam egy másik könyvet is, mert nem akartam egymás után kétszer elolvasni „ugyanazt” a történetet, de aztán belekezdtem a Dorianbe, és kiderült, hogy ez tényleg nem rossz könyv. Spoileres és vulgáris bejegyzés következik.

Will Self könyve a saját meghatározása szerint „szövegmás” (az eredetiben „imitation”), s ebből a meghatározásból én naivan arra következtettem, hogy a szerző bizonyára annyit csinált, hogy Dorian Gray történetét az 1880-as évekből áthelyezte az 1980-as évekbe, és elképzelte, hogy miféle regény lett volna a Dorian Gray arcképe, ha száz évvel később íródik.

Tovább

Címkék: posztmodern, will self, 2011 május

2011.máj.30.

Írta: entropic 2 komment

Ian McEwan: In Between the Sheets

Nemrég megnéztem a Szoba kilátással csodás, bájos és elbűvölő filmváltozatát, s bár Forsternek és McEwannak igazán nem sok köze van egymáshoz, mégis a film miatt vettem elő ezt a kötetet. A Szoba kilátással egy része ugyanis Firenzében játszódik, s erről egy nem túl bonyolult, ám eléggé illogikus asszociáció eredményeként eszembe jutott McEwan Idegenben című regénye, ami ugyan (azon kívül, hogy abban is szerepel egy szerelmespár) semmiben sem hasonlít a Szoba kilátással c. műre, viszont szintén Olaszországban (egy Velencére kísértetiesen hasonlító, ámde meg nem nevezett városban) játszódik. Azt a könyvet most nem akartam újraolvasni, viszont nagy kedvem lett McEwanhoz, úgyhogy elolvastam ezt a könyvet, amely az író hét korai novelláját tartalmazza.

Hetek óta azon gondolkodom, melyik regényben szerepel az a jelenet, amelyben két szereplő arról beszélget, hogy a könyveket fel lehet osztani éjszakai és nappali művekre. A választ még nem sikerült kiderítenem, és már nem emlékszem az éjszakai és nappali könyvek pontos meghatározására sem, de végül is ez mindegy, mert az az első novella első lapjától kezdve teljesen nyilvánvaló volt számomra, hogy az In Between the Sheets minden tekintetben éjszakai könyv.

Tovább

Címkék: novella, ian mcewan, angol nyelvű, 2011 május

2011.máj.28.

Írta: entropic Szólj hozzá!

Kathleen E. Woodiwiss: Shanna

Woodiwiss romantikus (?) regénye a 18. században játszódik, s a csodálatosan szép, önfejű, rettenthetetlen és nem mellesleg igen gazdag Shanna történetét meséli el. A lány apja lassan már unokákat szeretne, ám Shannának nem fűlik a foga ahhoz, hogy hozzámenjen valakihez, akit az apja szemel ki számára vagy aki csak a pénze miatt szeretné megkapni őt. Az apa megpróbál kedvezni Shannának, ezért felajánlja neki, hogy egy éven belül keressen magának megfelelő férjet – különben ő választ neki társat. A történet nyitányakor az egy év már majdnem letelt, ám Shanna még mindig nem lelt párra, ezért kétségbeesett lépésre szánja el magát: kiválaszt egy halálra ítélt rabot a börtönből, és látszatházasságra lép vele, hogy aztán hamarosan megözvegyüljön, és az apja további sürgetése nélkül élhesse tovább a szabad életét.

A férj, a vonzó és férfias Ruark azonban végül megmenekül a büntetésétől, és ettől kezdve az egyetlen célja, hogy az érdekházasságot valódivá tegye, s bebizonyítsa az öntelt, hiú és gyerekes viselkedésű Shannának, hogy méltó a kezére – Ruark ugyanis a találkozásuk pillanatában beleszeretett a lányba, s ezért mindennél fontosabb számára, hogy elnyerje Shanna szerelmét.

Tovább

Címkék: románc, ekult, 2011 május, kathleen e. woodiwiss

2011.máj.25.

Írta: entropic 5 komment

Viktor Pelevin: Generation ,P’

Nem azért olvasok annyi amerikai könyvet, hogy utána arról elmélkedhessek, hogy mennyire sekélyes az amerikai irodalom és mennyire nem releváns az európai olvasó számára. Szeretem az amerikai irodalmat, és csak nagyon ritkán érzem úgy, hogy egy könyv annyira jellegzetesen amerikai, hogy nem amerikaiként esélyem sincs a mélyére ásni és minden részletet és utalást megérteni. Viszont a Generation ,P’-t olvasva arra gondoltam, hogy talán vannak olyan témák, amelyekről sokkal élesebb képet kaphatunk egy európai regény elolvasásával, mint egy amerikaiéval.

A Generation ,P’ a reklámszakember, Tatarszkij kalandjait meséli el a rendszerváltás utáni Oroszországban. Tatarszkij véletlenül kerül a reklámbizniszbe, s kezdetben copywriterként (szövegíróként) dolgozik azon, hogy a híres nyugati márkákat minél sikeresebben beültesse az orosz köztudatba. Később aztán már egész reklámkampányok tervezésével bízzák meg, ám Tatarszkij ahelyett, hogy egyre jobban átlátná a reklámszakma (és az orosz társadalom) működését, egyre elveszettebbnek érzi magát, és súlyos kérdések és kétségek gyötrik: Hogyan működik a fogyasztói társadalom? Mi a valóság és mi a fikció (reklám)? Ha minden fikció, akkor ki irányítja az összeesküvést, amelyet „valakik” azért szőttek, hogy elfedjék a valóságot és agyatlan fogyasztóvá tegyék az embereket? És van egyáltalán értelme megpróbálni különbséget tenni a valós és a nem valós között? A Generation ,P’ ezekkel a kérdésekkel foglalkozik.

Tovább

Címkék: viktor pelevin, 2011 április

2011.máj.23.

Írta: entropic 6 komment

Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe - The Picture of Dorian Gray

Néhány hónapja olvastam Will Self egyik könyvét, a Quantity Theory of Insanity című novelláskötetet, ami eléggé vegyes érzéseket váltott ki belőlem (gyakrabban untam, mint nem), de azért nem zártam ki annak a lehetőségét, hogy valaha elolvassam a szerző valamelyik másik művét is. Aztán nemrég olvastam valahol, hogy megjelenik magyarul Self Dorian című regénye, ami a Dorian Gray arcképének újraírása, de ez a hír nem hozott éppen lázba, és nem éreztem sürgetőnek a kényszert, hogy most rögtön tegyek még egy próbát Self írásaival. De aztán megláttam a Dorian borítóját, ezt a szuper, groteszk, vicces borítót, és már mentem is megvenni a könyvet. Ha a könyv csak fele olyan jó lesz, mint a borítója, már nem fogok panaszkodni, viszont mielőtt belevetném magam a Dorian nyújtotta (remélhetőleg fantasztikus és okosan posztmodern) élvezetekbe, gondoltam, újraolvasom az „igazi” Dorian Gray történetét.

A történetet biztos mindenki ismeri, de most hirtelen nem találtam olyan ismertetőt róla, amit jó szívvel linkelnék azok kedvéért, akik esetleg mégsem, úgyhogy írok róla egy kicsit. A regény a 19. század végi Angliában játszódik, hősei pedig divatos, dekadens, életunt arisztokraták és művészek, akik főként az élvezetek hajszolásával és szakadatlan, öncélú szellemeskedéssel múlatják az idejüket.

Tovább

Címkék: újra, oscar wilde, angol nyelvű, 2011 május

2011.máj.21.

Írta: entropic 4 komment

Anatole France: A pingvinek szigete

Anatole France szatírájában a francia nép életét követhetjük nyomon a kezdetektől egészen az 1900-as évek elejéig, majd azon is túl, az elképzelt jövőig. Összefüggő történetről nem beszélhetünk e könyv esetében: a mű nyolc nagy egységre oszlik, s az egyes részek a francia történelem egy-egy jeles (gyakran inkább szégyenletes) eseményével vagy híres-hírhedt személyiségével foglalkoznak.

A francia történelemben járatlan olvasó számára az első két rész bizonyulhat a legszórakoztatóbbnak, ezek ugyanis a franciák eredetével, valamint a nép históriájának a régmúlt homályába vesző részleteivel foglalkoznak, és az élvezetükhöz nem feltétlenül szükséges ismerni semmiféle konkrét történelmi eseményt. (Egyébként a kötet végén olvasható jegyzetekből kiderül, hogy a könyvbeli szereplők kinek felelnek meg a valóságban, tehát a történelmi ismeretek hiánya ne tántorítson el az olvasástól senkit.)

Tovább

Címkék: nobel díj, szatíra, anatole france, ekult, 2011 március