Persze, tudom, vagy legalábbis halványan rémlik, hogy ezt mindig leírom, de már félig elfelejtettem, ezért leírom megint, hogy: mindig az az Austen-regény a legjobb, amit épp (újra)olvasok. Úgyhogy élveztem ezt most is, nagyon, és most épp ez a kedvencem.Bár most nem a szokásos…
Ahhoz több mint tíz éve kétség sem férhet, hogy a Büszkeség és balítélet az örökös kedvenc Austen-könyvem. Ami viszont a többi Austen-regényt illeti, mostanában rájöttem, hogy mindig az a második kedvencem, amelyiket legutóbb olvastam. Most tehát a Klastrom titka.…
Hiába szeretem ezt a regényt is (igazából nincs olyan Jane Austen-regény, amit nem szeretek), már jó régóta nem olvastam újra, mert volt valami homályos emlékem, hogy ebben a könyvben mintha mindig ősz lenne és esne az eső – én meg Jane Austent inkább a tavaszhoz szeretem…
Általánosan elismert igazság, hogy arról a legnehezebb írnom, amit a legjobban szeretek. A Büszkeség és balítélet pedig az eddigi legmaradandóbb kedvenceim közé tartozik, s a Zabhegyező és a New York trilógia mellett ez az a könyv, amelyen a legkevésbé fogott az első olvasás…
Olvastam a héten egy remek posztot a Jane Austen-folytatásokról itt, és azon nyomban legyűrhetetlen vágy ébredt bennem arra, hogy sürgősen újraolvassam az írónő valamelyik regényét. Bár a Büszkeség és balítélet a kedvenc és legtöbbször újraolvasott Austen-regényem, ezúttal…