Alfred Jarry drámáit az abszurd színház fontos előfutárainak tartják, s bár az Übü-drámák az 1890-es években születtek, éppúgy nem vesztettek semmit az aktualitásukból és (bármilyen furcsa is ez a kifejezés) élvezeti értékükből, mint ahogy az 1940-es, 1950-es és 1960-as…
Úgy tűnik, Erlend Loe nem tud olyat írni, amit én ne szeretnék. Persze négy jó könyv után amúgy is elég pozitívan állok mindenhez, amit ír, de a puszta rajongás azért nem lenne elég ahhoz, hogy szeressem minden egyes könyvét. Ahhoz az is kell, hogy jókat írjon – és…
Hiába szeretem ezt a regényt is (igazából nincs olyan Jane Austen-regény, amit nem szeretek), már jó régóta nem olvastam újra, mert volt valami homályos emlékem, hogy ebben a könyvben mintha mindig ősz lenne és esne az eső – én meg Jane Austent inkább a tavaszhoz szeretem…
Hogy ki volt William Shakespeare, arról mindannyian tudunk vagy tudni vélünk valamit: mindenki fel tudja sorolni legalább három-négy drámájának a címét, mindenki tud néhány adatot az életéről és mindenki ismeri az arcképét, amely nemcsak Burgess regényének címlapján, hanem…
Jon Krakauer könyve egy magazincikkből nőtte ki magát, amelyet a szerző 1992-ben írt Chris McCandlessről, az idealista, az élet minél teljesebb átélésére vágyó, szenvedélyes és önfejű fiúról, aki 1992 tavaszán bevette magát az alaszkai vadonba, hogy meghatározatlan ideig az…
Banks könyveibe sosem tudok könnyen belerázódni (általában komoly gondjaim vannak a furcsa nevek megjegyzésével, és nem szeretem, ha egy regény első 100 oldalán még azt sem tudom eldönteni, hogy mondjuk humanoidnak képzeljem-e el a főszereplőket vagy sem), de miután végre…
(A bejegyzés spoilereket tartalmaz[hat].) Mike Leigh letaglózó és kényelmetlenül őszinte filmje az 1990-es évek angol valóságának mélyébe viszi a nézőt. Mondhatjuk persze, hogy amit Leigh ebben a filmben mutat, az még nem a legmélye a dolgoknak: a szereplők némelyikének van…