Wim Wenders szerintem nem nagyon tudta, mi akar ez a film lenni. Persze nem is volt könnyű dolga, mert a regény is olyan, hogy se nem szerelmi történet, se nem politikai dráma, se nem kalandregény, se nem kémthriller, se nem túszdráma, se nem tudományos-filózós regény, se nem valami más, de azért a…
A Trainspotting 2, ahogy az sejthető volt, hatalmas nosztalgia-trip. Persze: sötét és elcseszett és beteg humorú nosztalgia (eszméletlenül cool zenékkel aláfestve), mert a 96-os (80-as évek végi) edinburghi élet(mód) azért nem olyasmi, amit nagyon visszasírna az ember.Nosztalgia mégis – a…
Az Amerikai szépség és még néhány másik film mellett az Elveszett jelentés is azon filmek közé tartozik, amiket évente egyszer (vagy kétszer) újranézek. Valószínűleg ezt sem fogom megunni soha, mert ez is egy szépséges, rendkívül sokrétű és sokféleképpen értelmezhető…
Ha valaki csak annyit mondana nekem, hogy van egy film, ami két férfiról és két nőről szól, akik az idők során nagyjából az összes létező kombinációban összekeverednek egymással, az első gondolatom az lenne, hogy ez biztos valami eltúlzott, harsány, minden életszerűséget…
Az Amerikai szépség attól fogva a kedvenc filmem, hogy először láttam 2000-ben. Az elmúlt 12 évben legalább huszonötször láttam már – az évi „rendes” egy vagy két újranézés mellett akkor is mindig ezt a filmet veszem elő, amikor különösen rosszul érzem magam. Nem mintha…
A Lola Rennt c. film (amelyet az idétlen, jópofizós magyar helyett az eredeti címén fogok emlegetni) az a fajta posztmodern, amit a legjobban szeretek. Vagyis van benne minden, amit én kedvelek a posztmodernben (az idő teljesen önkényes kezelése; ironizálás a szerzői intenciókkal…
(A bejegyzés spoilereket tartalmaz[hat].) Mike Leigh letaglózó és kényelmetlenül őszinte filmje az 1990-es évek angol valóságának mélyébe viszi a nézőt. Mondhatjuk persze, hogy amit Leigh ebben a filmben mutat, az még nem a legmélye a dolgoknak: a szereplők némelyikének van…