E. M. Forster: Szoba kilátással - A Room with a View
(Ez a bejegyzés korábban olvasható volt az Olvasóterem oldalán, de ahogy még februárban ígértem, ide is felteszem.)
Forster szerelmi komédiája 1908-ban jelent meg, ám ahogy az egy igazán jó könyvtől várható, semmit sem ártott neki az azóta eltelt száz év. A történet ma is élvezetes, megható és átélhető; a szereplők egytől egyig szerethetőek vagy legalább megérthetőek; a csipkelődő, ironikus stílus pedig most is elevenül hat.
A regény elején a bájos, fiatal és kissé határozatlan Lucy Honeychurch Itáliában utazgat vénkisasszony rokona, Charlotte társaságában. Amikor megérkeznek a firenzei szállásukra, drámai hírrel fogadják őket: a szállásadó által beígért utcai szobák helyett sivár hátsó szobákat kapnak, s így le kell mondaniuk a csodás kilátásról, amelyre pedig olyannyira számítottak. Ám a gond megoldódik, amikor a barátságos, ám túlságosan is szókimondó Emerson úr és fia, George felajánlják a hölgyeknek saját szobáikat, amelyekből pompás kilátás nyílik a folyóra.
Lucy és George a szobacserét követően hamarosan jobban megismerik egymást, s végül egy csók is elcsattan – ám ez a csók az ártatlan Lucyt végletesen felzaklatja és azonnali menekülésre készteti. Hiába, hogy Lucy különös rokonszenvet érez George iránt, és már-már átragad rá a fiú szenvedélyes életvágya is, mégsem mer szembenézni ébredező érzéseivel, s Angliába hazatérve inkább gyorsan eljegyzi magát a karót nyelt Cecil Vyse-zal, aki mellett továbbra is maradhat az a kedves, csinos, önállótlan lányka, aki korábban volt. Ám az itáliai emlékek hatása a vártnál erősebbnek bizonyul, és Lucy lassacskán ráébred a valódi érzéseire.
Bár a mű – jó szerelmi történethez méltóan – az összeillő szereplők egymásra találásával zárul, a regény maradandó élvezetességéhez az is hozzájárul, hogy a Szoba kilátással nem csupán szerelmi történetként és Lucy tévelygéseinek krónikájaként olvasható, hanem humoros társadalomrajzként is, amelyben minden szereplőt ki lehet nevetni, ám senkit nem lehet igazán utálni. Forster rendkívül ironikusan, ugyanakkor szeretettel ábrázolja a szereplőit: Cecil a konzervatív férfi, aki jövendőbeli feleségét dísztárgynak tekinti, de végül jobb belátásra tér; Charlotte a folytonosan aggódó, túlzásokba eső, pletykás vénlány, aki egyébként mindig jót akar; Lucy édesanyja pedig a modoros, ám jóindulatú szülőt testesíti meg.
Forster kedves humorral ábrázolja az 1900-as évek angol középosztályát, annak minden képmutatásával, bolondságával, mesterkéltségével és korlátoltságával együtt. Mindemellett a regény képet ad a századelő számos fontos társadalmi problémájáról is: olvashatunk például a női egyenjogúság kérdéseiről, a szocializmus térhódításáról, a viktoriánus erkölcsök továbbéléséről vagy éppen az egyház befolyásának drasztikus csökkenéséről. S bár ezek komoly témák, Forster olyan könnyedén szövi bele őket Lucy történetébe, hogy egyáltalán nem terhelik túl a regény szerelmi szálát, sőt akár figyelmen kívül is hagyhatók.
Annál is inkább, mivel a Szoba kilátással világa összességében finom, lágy és rózsaszín. A regény ugyanis minden társadalomkritika és ironikus karakter-, korszak- és osztályábrázolás ellenére egy olyan idilli világról mesél, amelyben mindenki biztonságban élhet, az emberek közötti korlátok könnyedén ledönthetők, s az egyetlen veszély abban rejlik, ha valaki nem hajlandó követni a szíve valódi vágyait – és mivel Lucy végül hajlandó lesz erre, kétség sem férhet hozzá, hogy elnyeri az őt megillető boldogságot a szeretett férfi mellett.
