2011.júl.02.

Írta: entropic 3 komment

Halász Margit: Gyöngyhomok

A Gyöngyhomok egy kunsági család több generációjának életéről szól: Ördög Rozál és Négyökrű Mihály egy hatalmas sárgabarackfa alatt találkoznak először, s nem sokat teketóriáznak, gyorsan egymáséi lesznek, majd ott helyben otthont is teremtenek maguknak. Házasságot ugyan nem kötnek, mégis példás módon élik az életüket az elvarázsolt kertben, amelynek határait a gyökerei alatt kincset rejtő öreg barackfa, valamint három körtefa jelölik ki, és számos gyerekük is születik, akik mind más-más utat járnak be, miközben vagy igyekeznek elmenekülni a reménytelenül unalmas és poros Alföldről, vagy próbálják a lehető legtöbbet kihozni az életből ott, ha már egyszer szerencsétlenségükre oda születtek.

Ám tévedés azt hinni, hogy a Gyöngyhomok nyomasztó szociográfiai tanulmány arról, hogy milyen volt az élet az Alföld mélyén, valamikor a 20. században. S attól sem kell tartani, hogy Halász Margit könyve olyan érzelmekről, viselkedési módokról, szokásokról szól, amelyek mára már eltűntek és legfeljebb a néprajzkutatók számára lehetnek érdekesek.

Annak ellenére ugyanis, hogy a regény cselekményének ideje nagyjából behatárolható néhány elejtett információtöredékből (például abból, hogy Ördög Rozál egyik fia az első ember, aki egy Trabant büszke tulajdonosaként parádézik a pusztán), a Gyöngyhomok mégis időtlenséget és mesebeliséget sugall azáltal, hogy a szereplők a mindennapi, sivár élet helyett inkább azzal vannak elfoglalva, hogy a barackfa alá rejtett kincsről álmodoznak, a környék különös lényeiről szóló történeteket hallgatják, vagy éppen kipróbálják, hogy mit is jelent a valóságban az, ha valaki lóhalálában száguld.

Tovább

Címkék: halász margit, ekult, 2011 június

2011.jún.29.

Írta: entropic 19 komment

Mark Z. Danielewski: House of Leaves

Mostanában a legváltozatosabb helyeken futottam bele véletlenül ennek a regénynek a címébe. Az ilyen esetekben mindig felszínre tör a misztikus énem, és az a gondolatom támad, hogy ez talán mégsem véletlen, hanem egy jel, hogy el kell olvasnom az adott könyvet. Úgyhogy miután rövid idő alatt sokadszorra akadt az utamba a House of Leaves, kicsit utánanéztem, hogy mi ez a könyv, majd az első adandó alkalommal meg is rendeltem. Mivel ez a regény a szerkezetét meg a tartalmát tekintve is igencsak komplex, én meg sok mindent akarok mondani róla, ez a poszt nagyon hosszú és spoileres lesz.

A House of Leaves kerettörténetének narrátora Johnny Truant, aki egy tetoválószalonban dolgozik, szabadidejében pedig a haverjával, Lude-dal iszik, drogozik vagy nőkről ábrándozik. Lude szomszédjában lakik egy rejtélyes öregember, Zampanò, aki váratlanul meghal, s hátrahagy maga után egy zavaros, gyakran töredékes kéziratot, amelyet Johnny vesz magához. Johnny először nem sokat foglalkozik a papírokkal, de aztán mégis bele-beleolvas Zampanò művébe, lassan elkezdi felfedezni a töredékek közötti összefüggéseket, majd idővel a történet megszállottjává válik, s a papírokból összeállítja a kész könyvet, amely a „Navidson-felvétel” címet viseli; a Zampanò által a könyvhöz írott jegyzeteket pedig kiegészíti a saját jegyzeteivel, illetve annak történetével, hogy milyen hatással volt rá a könyv elolvasása.

Hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, maga a Navidson-felvétel sem egy hagyományos, lineáris szerkezetű, történetmesélős könyv. A Navidson-felvétel Will Navidsonról, a Pulitzer-díjas fotóriporterről szól, aki a családjával egy békés vidéki házba költözik, ám hamarosan kiderül, hogy a ház valójában egy végeláthatatlan, folyton változó, sötét és hideg labirintus. Navidson számos expedíciót indít a labirintus feltérképezésére, s ezeket a kirándulásokat videofelvételeken és fényképeken örökíti meg. Az expedíciókon készített felvételekből, a házban mindenfelé elhelyezett mozgásérzékelős kamerák képeiből, illetve a Navidson család privát videóiból áll össze aztán a Navidson-felvétel című film. A Navidson-felvétel című könyv pedig legalább annyira szól a Navidson család történetéről, mint a film készítéséről, valamint a film befogadásának és értelmezésének történetéről.

Tovább

Címkék: posztmodern, angol nyelvű, 2011 június, mark z. danielewski

2011.jún.27.

Írta: entropic 8 komment

Venetianer Pál: Génmódosított növények - Mire jók?

Bár évek óta nem nézek tévét, és mostanában a híroldalak olvasásával is maximum öt percet töltök naponta, azért a génmódosított (GM) növényekkel kapcsolatos hisztériáról és ellentmondásokról már én is hallottam. Viszont nem ismertem sem a génmódosítást támogatók, sem az azt ellenzők érveit, sőt voltaképpen azt sem tudtam, mik azok a GM-növények. Most azonban egycsapásra megváltozott mindez. Azt ugyan nem mondanám, hogy Venetianer Pál könyvének elolvasásával egyből szakértő lett belőlem (már csak azért sem, mert a könyv mindössze 150 oldal, tehát csak vázlatos áttekintést nyújt), de úgy érzem, megtudtam annyit, amennyi ahhoz kell, hogy véleményt alkothassak a témáról.

Bár a szerző főként olyan szakembereknek ajánlja a könyvet, akiknek van vagy lehet valami közük a GM-növényekhez (pl. környezetvédőknek vagy fogyasztóvédőknek), én humán érdeklődésű, tökéletesen laikus olvasóként sem éreztem magam elveszve olvasás közben. Venetianer Pál ugyanis a legelején kezdi a téma ismertetését, és szép sorban felvázolja, hogy mik is azok a GM-növények, mi a jelentőségük, s milyen előnyökkel és veszélyekkel jár(hat) a termesztésük és felhasználásuk.

Tovább

Címkék: non fiction, 2011 április, venetianer pál

2011.jún.25.

Írta: entropic Szólj hozzá!

John Galsworthy: A sötét virág - The Dark Flower

John Galsworthy regényét olvasva az jutott eszembe, hogy ez egy régimódi történet. Bár a regény már bőven a 20. században jelent meg, a története, a hangulata és a stílusa is inkább 19. századi.

A sötét virág három nagy egységre tagolódik („Tavasz”, „Nyár” és „Ősz”), s mindegyik részben a főhős, a szobrász Mark Lennan egy-egy szerelmi kapcsolatáról olvashatunk. A tavaszi rész idején Mark még tapasztalatlan ifjú, aki éppen élete első fellángolását éli át – egy nála majdnem kétszer idősebb férjes asszony iránt. A második részben Mark már a húszas évei közepén jár, s ezúttal egy korban inkább hozzáillő nőbe szeret bele – aki sajnos szintén férjezett, ezért ez a kapcsolat sem kecsegtet semmi jóval. A harmadik részben pedig több mint húsz évvel később látjuk viszont az immár házasember Markot – aki a változatosság kedvéért ezúttal egy hamvas, a gyerekkorból épphogy kinőtt lányba bolondul bele.

Tovább

Címkék: nobel díj, ekult, john galsworthy, 2011 június

2011.jún.22.

Írta: entropic 4 komment

Yann Martel: A helsinki Roccamatio család a tények tükrében - The Facts Behind the Helsinki Roccamatios

Tavaly olvastam Yann Martel híres, sokat dicsért, Booker-díjas (stb.) regényét, a Pi életét, és szerettem is. Azt viszont azóta sem tudtam megbocsátani, hogy a regény egyik szereplője azt állította, hogy Pi történetének megismerése után hinni fogok Istenben, ha addig nem tettem volna. Ezt kissé merész ígéretnek éreztem, és valóban, nem is váltam hívővé attól, hogy elolvastam a regényt. A Pi élete jó könyv, még most is szívesen gondolok rá, a főhősre meg mint az utóbbi jó sok idő egyik legszimpatikusabb regényszereplőjére emlékszem – és mégis, azóta is zavar, hogy a könyv megpróbálta megmagyarázni önmagát, előre megmondta, hogy mit fogok érezni (mit kell éreznem), mire a végére érek, s aztán nem volt képes azt az érzést kiváltani belőlem, amit pedig annyira ígért.

Aztán még tavaly nyáron olvastam a Molyon vargarockzsolt értékelését erről a könyvről (az értékelés itt is megtalálható), és azóta készültem elolvasni a könyvet. A kötet Yann Martel négy ifjúkori novelláját tartalmazza. A címadó történet egy AIDS-es fiú utolsó hónapjairól szól; az „Amikor először hallottam John Morton amerikai zeneszerző 'Donald J. Rankin közlegény concerto hamis hegedűre' című művét” c. novella a zene és a művészet csodás, élet-megváltoztató, semmi máshoz nem hasonlítható hatásáról mesél; az „Egy halál változatai” című történetben egy halálra ítélt fiatalember utolsó éjszakájának és kivégzésének történetét olvashatjuk számos változatban; míg a „Vita Æterna Tükörtársaság” c. mű főleg az emlékezésről és a múlt fontosságáról mesél.

Tovább

Címkék: novella, yann martel, 2011 június

2011.jún.20.

Írta: entropic 5 komment

George Orwell: 1984 - Nineteen Eighty-Four

A Büszkeség és balítélet után ez volt a második regény, amit hangoskönyvként is elolvastam. Szándékosan választottam most is olyan könyvet, amit már többször is olvastam korábban. Bár a Büszkeség és balítélet hangoskönyv-változata végig lekötött, gondoltam, érdemes még egy kicsit tesztelnem, hogy tényleg oda tudok-e figyelni huzamosabb ideig egy felolvasásra, mielőtt olyasmit hallgatnék, amit nem olvastam korábban. Nos, az 1984-re is minden nehézség nélkül oda tudtam figyelni, ami nyilván a remek narrátornak, Frank Mullernek is köszönhető. (Teljesen véletlenszerűen választottam az első két hangoskönyvemet, de azóta utánanéztem, és kiderült, hogy mind Nadia May, a Büszkeség és balítélet narrátora, mind pedig Frank Muller roppant elismert, mindenféle díjakkal jutalmazott narrátorok – amit mellesleg nem is csodálok a felolvasásaik alapján.)

Biztosan sokan gondolkodtak és írtak már arról, hogy mennyire más élmény hangoskönyvet olvasni, mint hagyományosat, és hogy a narrátor hangja, stílusa, értelmezése milyen mértékben befolyásolhatja az olvasó saját értelmezését – de ez engem nem fog megakadályozni abban, hogy én is írjak ezekről a dolgokról.

Tovább

Címkék: hangoskönyv, george orwell, újra, angol nyelvű, 2011 május, frank muller

2011.jún.18.

Írta: entropic 2 komment

Harold Pinter: Törpék - The Dwarfs

Pinter Törpék című művét (a Nobel-díjas író egyetlen regényét) olvasva számos dráma eszembe jutott. A Törpék történetnek aligha nevezhető cselekményének egyes pontjain hol Samual Beckett Godot-ra várva című műve, hol Eugène Ionescu Kopasz énekesnője, hol pedig Edward Albee Mese az állatkertről című darabja ugrott be. Csupa abszurd és csupa dráma – és ez nem véletlen, mivel a Törpék cselekménye, tematikája és stílusa is olyan, ami sokkal inkább illik színpadra, mint egy regénybe.

A regény a II. világháború utáni Londonban játszódik, s az események négy főszereplő (három férfi és egy nő) körül bonyolódnak. A főszereplők a legváltozatosabb kapcsolatokban állnak egymással, baráti és ellenséges érzelmek, szexuális vágyak és a féltékenység köti őket össze, de a sokféle érzelem és a látszólag sűrű szövésű kapcsolatháló sem segít: a szereplők alapvető érzése mégis a magány, létük pedig teljességgel céltalannak tetszik.

Tovább

Címkék: abszurd, nobel díj, ekult, 2011 május, harold pinter

2011.jún.16.

Írta: entropic 7 komment

Leo Benedictus: The Afterparty

Néhány hónapja olvastam egy remek és lelkes posztot erről a könyvről Kimbofo blogján, és az ott olvasottakból nem volt nehéz arra a következtetésre jutnom, hogy az Afterparty valószínűleg tetszene nekem. Nem sokkal később egy másik blogon olvastam egy hasonlóan jó, csak éppen kritikus posztot a könyvről, majd nagyjából végigolvastam a poszthoz kapcsolódó kb. 150 kommentet is, és a többségben lévő negatív vélemények ellenére csak még kíváncsibb lettem a regényre. A kommentek egyébként nagyon jók, s még érdekesebbé teszi őket, hogy Leo Benedictus is megjelent a hozzászólók között, és képes volt normálisan, érvelve, minden sértettség nélkül reagálni arra, amit mások mondtak a könyvéről. Sőt, nemcsak egyszer tűnt fel, hogy megmondja a tutit, hanem részt is vett a könyve körüli vitában – ami nem mellesleg végig kulturált hangnemben folyt, úgyhogy öröm volt olvasni.

Az, hogy Leo Benedictus ilyen aktívan tartja a kapcsolatot a könyve olvasóival és figyeli, hogy mit írnak róla, nyilván nem véletlen. De mielőtt ebbe belemennék, pár mondat a könyvről.

Tovább

Címkék: posztmodern, angol nyelvű, 2011 június, leo benedictus

2011.jún.14.

Írta: entropic 4 komment

Andrzej Stasiuk: Taksim

Bármilyen európai regényt olvasok, szinte azonnal egy hozzá hasonló angol vagy amerikai mű jut eszembe. Így voltam ezzel most is. A lengyel Andrzej Stasiuk regényét olvasva rögtön Jack Kerouac Úton című regénye ugrott be. A Taksim hősei, akárcsak az Úton szereplői, szintén nem találják sehol a nyugalmat, s már-már kényszeresen ülnek be nap mint nap a lerobbant tragacsukba, hogy hosszabb-rövidebb utakra induljanak – olyan utakra, amelyeknek gyakran csupán az a céljuk és értelmük, hogy hőseinknek addig sem kell otthon ülniük és a kilátástalan életükön gondolkodniuk.

Mindegy, hogy a két főszereplő, az elbeszélő Paweł és állandó útitársa, az örökké mesélő Władek csak a szomszéd faluba autóznak vagy éppen bejárják többek között Románia, Ukrajna, Magyarország és Szlovákia útjait, a lényeg mindig ugyanaz: amíg még megy a kocsi, s amíg van pénz pár liter benzinre (sohasem egy teli tanknyira), addig is történik valami, amit később majd el lehet mesélni, s addig is úgy érezhetik, mintha az élet nem állt volna meg – vagy legalábbis nem teljesen.

Paweł és Władek útjainak természetesen látszólag mindig van valami hasznos céljuk is: a férfiak hol azért ülnek autóba, hogy a környékbeli falvakban éppen zajló búcsúkon vagy vásárokon eladjanak néhány bőrdzsekit, öltönyt vagy egyéb nyugat-európai használt ruhát; hol pedig azért vállalkoznak veszélyes és illegális küldetésekre, s azért autóznak több ezer kilométert, hogy megmentsenek egy lányt, akihez Władeket romantikus érzelmek fűzik.

Tovább

Címkék: ekult, 2011 május, andrzej stasiuk

2011.jún.11.

Írta: entropic 4 komment

Márai Sándor: Harminc ezüstpénz

Elég csupán a könyv címét elolvasni ahhoz, hogy az olvasó agyában máris tömérdek asszociáció jelenjen meg. Nincs szükség semmiféle előzetes ismeretre, még a regény fülszövegét sem kell elolvasni ahhoz, hogy rögtön tudjuk (vagy tudni véljük), miről is fog szólni a Harminc ezüstpénz: bizonyára bibliai történet lesz, amelynek Júdás a főszereplője, s amely az ő árulásáról szól majd. Ám mivel ezt már sokan és sokféleképpen elmondták, azt is gondolhatjuk, hogy egy huszadik századi író valószínűleg felruházza majd némi mellékjelentéssel a régi (ám változatlanul izgalmas) történetet. Nos, ha ezt gondoljuk, nem tévedünk nagyot, bár azt hozzá kell tenni, hogy Márai nem egészen úgy nyúl Júdás árulásának történetéhez, ahogy azt sejthető.

Bár a könyv borítóján a „regény” szó szerepel mint műfajmegjelölés, a Harminc ezüstpénz sokkal inkább hasonlít szenvtelen orvosi látleletre vagy hűvös hangú elemzésre, mint regényre. A könyv egészen messziről indít: Júdás (és Jézus) színre lépése előtt Márai hosszasan boncolgatja, hogy mi az árulók szerepe a történelemben; hogy miért elkerülhetetlen, hogy minden nagy történetben legyen egy áruló; hogy milyen volt az a történelmi korszak, amelyben Jézus élt és milyen volt a vidék, ahonnan származott; s hogy miféle szellemi légkör uralkodott az adott korban és vidéken.

Tovább

Címkék: márai sándor, ekult, 2011 május