Könyv, egó, entrópia

2011.aug.01.
Írta: entropic Szólj hozzá!

A. S. Byatt: Mindenem - Possession

Emlékszem, valamikor 2009 őszén olvastam valami nagyon figyelemfelkeltőt erről a könyvről, úgyhogy rögtön meg akartam szerezni magamnak, de akkor éppen nem volt készleten az akkori kedvenc angolkönyv-beszerzőhelyemen, úgyhogy helyette megrendeltem Byatt A Whistling Woman c. regényét, amit elég hamar el is olvastam, és bár a műben foglalt hatalmas műveltséganyag néha egészen lenyűgözött, mégsem szerettem meg azt a könyvet igazán. Gondolom, ennek is köszönhető, hogy amikor végül megvettem a Mindenemet, hirtelen már nem volt kedvem belekezdeni. Hiába, hogy a hónapok múlásával egyre több lelkes véleményt olvastam róla, és az alapvető kíváncsiságom is megmaradt, amikor arra került a sor, hogy eldöntsem, mit olvassak, mindig valami mást választottam helyette. Legutóbb most tavasszal, az Éjfél gyermekeivel szemben maradt alul a Mindenem, de végül mégis eljött az ideje.
 
(Lehet, hogy egy kicsit későn. Mert a Mindenem jó, okos és főleg szép könyv, de biztosan sokkal nagyobb hatással lett volna rám, ha nem a House of Leaves után nem sokkal olvasom, mert jelenleg az a regény az etalon nálam, ami a posztmodern (vagy bármilyen fajta) irodalmat illeti, és nehezen tudom elképzelni, hogy egyhamar valami olyan elementáris, földbe döngölő hatással legyen rám, mint az volt, úgyhogy a Mindenemnek valójában nem volt túl sok esélye. Azért még így is tetszett.)
Tovább

Agatha Christie: Tíz kicsi néger - And Then There Were None

Valamikor tizenévesen volt egy korszakom, amikor elég sok Agatha Christie-t olvastam. Nem haladtam módszeresen, nem törekedtem teljességre, és összesen talán az írónő műveinek harmadát olvastam el, de arra emlékszem, hogy ha éppen nem volt ötletem, hogy mit olvassak, akkor szinte automatikusan hoztam ki Christie valamelyik könyvét a könyvtárból. Így került a kezembe a Tíz kicsi néger is, amit most körülbelül negyedjére olvastam újra, és hiába tudom fejből az összes fordulatot, elég elolvasnom az első oldalon lévő mondókát, amely alapján a gyilkos megtervezi a gyilkosságokat, és rögtön a hideg futkározik a hátamon. (Bár nem szándékozom név szerint elárulni, hogy ki a gyilkos, a biztonság kedvéért szólok, hogy a tettes személye esetleg kikövetkeztethető a poszt tartalmából.)
 
A történetről fölösleges sokat beszélni, elég annyi, hogy a regény kezdetén tíz ember érkezik a kies angol partvidéktől nem messze fekvő, ám rossz időben megközelíthetetlen Néger-szigetre (nem tudom, az újabb magyar kiadásokban még mindig a Néger-sziget név szerepel-e, vagy most már ezt is megváltoztatták a politikailag korrektebb Katona-szigetre, nekem angolul van meg a könyv). Az egyik vendég még az első este meghal, másnap reggelre pedig a házvezetőnő is halott, úgyhogy hamarosan eluralkodik a vendégeken a pánikhangulat, mert kezd nagyon úgy tűnni, hogy gyilkos garázdálkodik a Néger-szigeten. Az hamar kiderül, hogy senki sincs a szigeten a vendégeken kívül, a kérdés tehát már csak az, hogy a még életben lévő nyolc ember közül ki a gyilkos, és hogy sikerül-e leleplezni, mielőtt mindenkit eltesz láb alól.
Tovább

Tóth Krisztina: Pixel

Tóth Krisztina legújabb könyve modern (vagy posztmodern) játék az irodalommal. A szerző elmesél ugyan egy történetet (vagyis sok kis történetet, amelyeket összerakhatunk és láthatunk egy nagy egésznek is), de a Pixel számomra mégis inkább arról szól, hogy milyen jogokkal rendelkezik az elbeszélő, amikor történetet mesél és az olvasó, amikor történetet olvas, s hogy az író hogyan alakíthatja kénye-kedve szerint a szereplői életét.
 
A Pixel a saját meghatározása szerint „szövegtest”. A kötet rövid fejezetekre tagolódik, s mindegyik fejezet középpontjában egy emberi testrész és a hozzá kapcsolódó tárgyak, érzések, emlékek állnak. A nyak történetében például fontos szerepet kap egy kendő, amelyet a főszereplő sok évvel a történet jelene előtt a nyakába kötött, hogy leplezze az előző éjszakai hűtlenségének a nyomait; az orr történetében pedig egyebek mellett egy bevert orról olvashatunk.
 
S a testrészekhez hasonlóan a történetek is egymáshoz kapcsolódnak és együtt alkotnak egészet: az egyik történetben szereplő, a szeretőjével találkozó férfi a másik történetben a boldogtalan férj szerepében tűnik fel; a harmincas, magányos, már majdnem besavanyodott budapesti lánnyal randevúzó indiai férfit később egy párizsi lakásban látjuk viszont, amint éppen a partnerével szakít arra hivatkozva, hogy a családi elvárások miatt mindenképpen feleséget kell találnia, s nem lehet komoly viszonya egy másik férfival; és így tovább.
Tovább

Imrei Andrea (szerk.): Huszadik századi spanyol novellák

Számomra 700 oldalnyi, számos különböző szerzőtől származó novellát már elolvasni sem könnyű, s úgy írni róluk, hogy az általánosságokon kívül mást is mondjak, szinte lehetetlen. Hiszen minden szerző és minden történet más, s egy ideális világban mindegyik darab ugyanannyi figyelmet vagy akár ugyanolyan részletes elemzést érdemelne és igényelne. Ezt persze nem lehet megvalósítani, s a magamfajta gondos olvasó számára kissé elszomorító a tudat, hogy úgy olvasok egy könyvet, hogy a végén valószínűleg nem lesz módom mindent elmondani, amit szeretnék, s meg kell maradnom az általánosságok szintjén, ha nem szeretném végtelen hosszúra nyújtani az írásomat.
 
A kötet három, nagyjából azonos hosszúságú részre tagolódik: az első rész az 1900-tól a spanyol polgárháború végéig, 1939-ig terjedő időszak novelláiból válogat; a második részben a polgárháború végétől a Franco haláláig nyúló évtizedek novellatermésébe ad betekintést; míg a harmadik, s szerintem legérdekesebb rész a 70-es évektől napjainkig tartó időszakból származó írásokat tartalmaz.
Tovább

Craig Clevenger: A gumiember - The Contortionist's Handbook

Levéltáros ajánlotta ezt a regényt pár hónappal ezelőtt, és az ő ajánlásaiban eddig sosem csalódtam, úgyhogy a legutóbbi Cartaphilus-akció alkalmával meg is vettem a könyvet. Aztán amikor megláttam, hogy Tisza Kata fordította, kicsit lelohadt a lelkesedésem (nem olvastam ugyan semmit tőle, csak róla, de ez épp elég ahhoz, hogy számos előítéletem legyen vele kapcsolatban), úgyhogy egy időre félre is tettem a könyvet, de most végre elolvastam.
 
A Gumiember hőse John Dolan Vincent, a zűrös múltú, egyik kezén hat ujjal rendelkező profi okirat-hamisító és múlt- és személyiséggyáros, akit időnként rettenetes fejfájás gyötör, s aki ilyenkor rendszeresen túladagolja magát valamilyen gyógyszerrel és kórházba kerül. Az orvosoknak ilyenkor kötelességük kivizsgálni, hogy a túladagolás szándékos volt-e, ám Johnny annyira felkészült az efféle rutineljárások során feltett kérdésekből, hogy minden alkalommal gond nélkül meggyőzi a kórház pszichiáterét arról, hogy neki aztán még véletlenül sincsenek öngyilkos hajlamai, nem depressziós, az önértékelése reális, az agya tiszta, és a szexuális élete is rendben van. Viszont Johnny mindig biztosra megy, és nem kockáztathatja meg, hogy kétszer is kórházba kerüljön túladagolással ugyanazon a néven, mert a második alkalommal már mindenképpen kényszerkezelés várna rá, ezért minden egyes alkalom után nevet, múltat és személyiséget vált, ami a foglalkozásának köszönhetően nem jelent neki gondot. De aztán persze eljön az a pillanat, amikor Johnny csapdába kerül, és nem biztos, hogy ezúttal is képes lesz olyan könnyen elmenekülni és új név alatt új életet kezdeni.
Tovább

Kathleen E. Woodiwiss: A farkas és a galamb - The Wolf and the Dove

A farkas és a galamb története a 11. századi Angliában, a normann hódítás idején játszódik. A Hódító Vilmos előőrseként Angliába érkező normann csapat elfoglalja Darkenwald várát, s a csapat feje, az erőszakos, kicsinyes Ragnor hadizsákmányként magának követeli a régi várúr csodálatos szépségű lányát, Aislinnt. Ám hamarosan a várba érkezik a törvénytelen származású lovag, Vilmos bizalmas embere, Wulfgar is, s mivel Vilmos neki ígérte a darkenwaldi birtokot, így jog szerint Aislinn is őt illeti meg. Wulfgarnak azonban eszében sincs törvényesen feleségül vennie Aislinnt, mivel minden nő iránt mélységesen bizalmatlan, és egyébként is úgy tartja, nem született még meg az a nő, aki képes lenne az érdeklődését néhány éjszakánál tovább is fönntartani.
 
A regényben megjelenő konfliktus tehát kettős természetű: Aislinnek be kell bizonyítania, hogy méltó a cinikus, nőgyűlölő Wulfgar bizalmára, s el kell érnie, hogy a férfi elvegye őt; mindeközben pedig Wulfgarnak meg kell küzdenie mind a saját érzéseivel, amelyeket Aislinn kelt benne, mind pedig az aljas Ragnorral, aki nem viseli el egykönnyen, hogy Aislinnt elvették tőle.
Tovább

David Sedaris: Me Talk Pretty One Day

Még tavaly olvastam Bridge lelkes posztját erről a könyvről, és gondoltam, hogy egy alkalmas időpontban majd én is elolvasom ezt a könyvet. Aztán nemrég egy másik Sedaris-könyvről is írt Bridge értékelést, úgyhogy még inkább kíváncsi lettem a szerzőre, és még az időpont is alkalmasnak tűnt, úgyhogy elolvastam a Me Talk Pretty hangoskönyv-változatát, amelyen maga David Sedaris olvassa fel a történeteket.
 
Mivel Sedaris történetei többnyire a saját (és a rokonai) életéről szólnak, ezért talán nem árt, ha írok némi háttér-információt a szerzőről. David Sedaris félig görög származású, homoszexuális, ex-drogos amerikai humorista, aki a saját bevallása szerint csúnya, tehetségtelen, semmihez sem ért, és úgy általában tök unalmas életet él. Viszont remek humorérzéke van, és olyan száraz, hanyagul önutáló stílusban tudja előadni a tök unalmas életének az eseményeit, hogy szinte minden egyes történetét végignevettem.
Tovább

Frank McCourt: Angyal a lépcsőn - Angela's Ashes

Rövid idő alatt ez a memoár a második könyv (Monica Ali In the Kitchen c. regénye után), ami annyira jól kezdődik, hogy elég volt fél oldalt elolvasnom belőle, hogy tudjam, ez biztosan jó olvasmány lesz. (Természetesen ezeken kívül is olvastam sok jó könyvet mostanában, de nem mindegyikről tudtam egy-két bekezdés után, hogy jó könyv lesz.)
 
Az Angyal a lépcsőn első két bekezdése így hangzik, a saját fordításomban (átköltésemben). (Bár a könyv magyarul is olvasható, nekem angolul van meg, és egyszerűbb volt lefordítani, amit idézni szeretnék, mint megszerezni a magyar kiadást).
 
A szüleimnek New Yorkban kellett volna maradniuk, ahol megismerkedtek és összeházasodtak, s ahol én megszülettem. Ehelyett viszont visszatértek Írországba. Én akkor négyéves voltam, az öcsém, Malachy, három, az ikrek, Oliver és Eugene még az egyet sem töltötték be, a húgom, Margaret pedig már a sírban feküdt.
 
Ha visszatekintek a gyerekkoromra, elcsodálkozom: hogy éltem túl egyáltalán? Az csak természetes, hogy nyomorúságos gyerekkor volt: egy boldog gyerekkorról ugyan mi érdekeset mesélhetnék? Ám az átlagos nyomorúságos gyerekkornál is rosszabb a nyomorúságos ír gyerekkor; a nyomorúságos ír katolikus gyerekkor pedig még annál is rosszabb.
Tovább

Jenn Ashworth: A Kind of Intimacy

Erről a könyvről is a neten olvastam, pontosabban csak a címét említette valaki futólag valamelyik angol blogon, de már a puszta cím is annyira tetszett, hogy nyomban utánanéztem a regénynek, aztán pedig fölírtam magamnak a könyv adatait azzal, hogy ezt mindenképpen el akarom olvasni. Utána elraktam az értékes információkat tartalmazó papírfecnit egy biztos helyre, hogy bármikor megtaláljam, de amikor szükségem lett volna rá, mégsem találtam meg, úgyhogy megpróbáltam felkutatni a könyvet az alapján, amire emlékeztem. Sajnos mindössze arra emlékeztem, hogy a könyv angol, nagyon jó címe van, a főszereplője pedig egy kövér nő, aki rákattan az egyik szomszédjára. Nem meglepő módon ennyi információ alapján képtelen voltam megtalálni a könyvet, és már éppen kezdett úrrá lenni rajtam a pánikhangulat, amikor a gondosan elpakolt papírfecnim előkerült, s én végre megrendelhettem a regényt. Ennyi izgalom és fáradhatatlan kutatómunka után persze elvártam, hogy a Kind of Intimacy jó könyv legyen, és tényleg az is volt.
 
A regény főhőse, az esetlen viselkedésű, kiegyensúlyozatlan személyiségű Annie a történet kezdetén azzal a szándékkal költözik a kertváros egyik barátságos zsákutcájába, hogy a múltja kellemetlen eseményeit feledve új életet kezdjen. Mindjárt a költözés napján megismerkedik az ikerháza másik felében lakó Neillel, aki felajánlja, hogy segít neki a cipekedésben. Neil rögtön nagyon szimpatikus lesz Annie-nek, s bár a nő már a harminchoz közeledik, mégis tinilányhoz illő fantáziáról és kombinálókészségről tesz tanúbizonyságot, és hamarosan odáig jut, hogy Neil minden apró gesztusában jelet lát, és meggyőződésévé válik, hogy különleges kapocs köti össze őt a férfival, s kizárólag a világ gonoszsága (konkrétabban: Neil barátnője, Lucy) miatt nem lehetnek nyomban egymáséi.
 
Annie persze nemcsak azzal tölti az idejét, hogy Neilről álmodozik, hanem valóban megpróbál új életet kezdeni: igyekszik beilleszkedni az utca közösségébe, házavató bulit szervez, és csatlakozik a helyi bűnmegelőzési programhoz is, amelynek lényege, hogy a környék lakói kölcsönösen szemmel tartják egymás házát. De valahogy semmi sem úgy sikerül, ahogy azt Annie tervezi: a közösségnek nincs szüksége rá, a bulijára alig jön el valaki, ami pedig a szomszédban lakók házainak szemmel tartását illeti, Annie meglehetősen egyénien értelmezi a kifejezést, és akkor is figyeli a szomszédokat, amikor erre igazán nem lenne szükség. A rossz kezdet után aztán még rosszabbra fordulnak a dolgok, de ebbe már nem megyek bele.
Tovább

Patrik Ouředník: Ad acta

Még tavaly nyáron kaptam kedvet ehhez a könyvhöz egy molyos értékelés hatására, és gyorsan meg is vettem a könyvet, aztán pedig mostanáig pakolgattam ide-oda és nézegettem, anélkül hogy beleolvastam volna. Aztán ahogy az lenni szokott, ezt a könyvet is sikerült valahogy pont a legjobbkor elolvasnom.
 
Ouředník regényének történetéről nem tudok rövid összefoglalót írni, mivel az Ad actának nincs összefüggő története. Ehelyett sok kisebb történetszál van, amelyek időnként mintha összefonódnának és kiadnának egy egészet – de aztán úgy tűnik, hogy a nagy egész összerakására és megértésére nincs (sok) esély. Hogy mégis adjak valami képet arról, hogy miről szól a regény, íme néhány történetszál: az Ad actában többek között szó van egy negyven évvel korábbi gyilkossági ügy felgöngyölítéséről, egy idős asszony öngyilkosságáról, pár rejtélyes tűzesetről, valamint egy eltévedt diáklány megerőszakolásáról. Csupa bűn és rejtély tehát, amelyeket le kellene leplezni és meg kellene oldani, de ez persze nem egyszerű, vagy éppen lehetetlen, mert az áldozatok, a nyomozók és a tettesek folyamatosan elbeszélnek egymás mellett.
Tovább
süti beállítások módosítása