Könyv, egó, entrópia
Wells Tower: Elpusztítva, felperzselve - Everything Ravaged, Everything Burned
Ráth-Végh István: A könyv komédiája
Nolik Antal: A lefagyasztott hadsereg
J. M. Coetzee: A barbárokra várva - Waiting for the Barbarians
Eddig nem sokat tudtam az íróról, csak annyit, hogy Nobel-díjat kapott néhány éve, ezenkívül hébe-hóba hallottam a nevét emlegetni, de általában nem túl dicsérően. Mivel most jó néhány könyve kapható akciósan az Alexandrában, gondoltam, 340 forintot megér nekem, hogy végre a saját szememmel is megnézzem, hogyan ír Coetzee. Elsősorban a Szégyen című regényére lettem volna kíváncsi, de az éppen nem kapható, úgyhogy helyette ezt a könyvet választottam, amelynek címe és története Konsztantinosz Kavafisz azonos című versén alapul, és mint az kiderült, a regény a vers remek feldolgozása, újraírása, kiegészítése és kiforgatása egyben. (Ez pedig, előre szólok, a blog eddigi leghosszabb posztja lesz.)
Philip K. Dick: A Titán játékosai - The Game-Players of Titan
Charlotte Brontë: Jane Eyre
Úgy tizenkét éves lehettem, amikor a nagymamám polcait nézegetve megakadt a szemem ezen a könyvön, bár az ő példányának nem Jane Eyre, hanem A lowoodi árva volt a címe. Valószínűleg ez tévesztett meg engem, mert a cím alapján egy Twist Olivér-féle történetre számítottam, s ehhez képest csalódás volt, hogy a regénynek valójában csak az első száz oldala foglalkozik a lowoodi árvasággal, utána már olyasféle felnőtt dolgokról van szó, mint pl. a szerelem, önfeláldozás, szenvedély, hit, kitartás és hasonlók. Akkoriban még kevéssé foglalkoztattak ezek a dolgok, s így Jane Eyre története nem találta meg a hozzám vezető utat. Most úgy gondoltam, ideje megtudnom, hogy mit tud mondani Brontë a mostani énemnek, így hát újraolvastam a regényt.
John Barth: Az út vége - The End of the Road
Jane Austen: Meggyőző érvek - Persuasion
Olvastam a héten egy remek posztot a Jane Austen-folytatásokról itt, és azon nyomban legyűrhetetlen vágy ébredt bennem arra, hogy sürgősen újraolvassam az írónő valamelyik regényét. Bár a Büszkeség és balítélet a kedvenc és legtöbbször újraolvasott Austen-regényem, ezúttal mégis a Meggyőző érveket kaptam elő, amelyet első olvasásra annyira nem szerettem, de kíváncsi voltam, másodjára mi lesz a véleményem róla. Ráadásul erre a könyvre már alig emlékeztem, a Büszkeség és balítéletet pedig szinte kívülről tudom, s annak ellenére, hogy Mr. Darcy és Elizabeth története megunhatatlan, most valami másra vágytam.