2010.sze.21.

Írta: entropic 8 komment

Angela Carter: A kínkamra - The Bloody Chamber

Tavaly olvastam Angela Carter The Magic Toyshop című regényét, ami volt annyira jó, hogy kíváncsivá tegyen az írónő más műveire is, nem mellesleg pedig volt angol szakosként még most is a szívügyemnek érzem, hogy megismerjem a jelentős angol szerzők írásait, és elolvassam azokat a könyveket, amelyekről az egyetemen csak hallottam.

És ha már angol szak: két elolvasott könyve után az a véleményem, hogy Angela Carter az egyik leginkább angol szakra illő szerző, akivel eddig találkoztam. A művei tömve vannak irodalmi és kulturális utalásokkal (amelyeknek, gyanítom, körülbelül a századrészét ismerem fel), lehet őket pszichoanalitikai, feminista vagy mágikus realista szemmel olvasni és értelmezni, és komplett kurzusokat lehetne megtölteni az általa használt erőteljes, sokszor erotikus töltetű szavak és szimbólumok elemzésével. Ennek ellenére Angela Carter nem félemlít meg, és nem érzem úgy, hogy ő olyan író lenne, akit kizárólag akkor lehet érteni és élvezni, ha az ember minimum olyan olvasottsági és műveltségi szinten van, mint az angol tanszék valamely docense.

Tovább

Címkék: mese, novella, angol nyelvű, 2010 szeptember, angela carter

2010.sze.19.

Írta: entropic 6 komment

Asszociációs játék

Bridge-től, Cottától, majd Fuksziától kaptam a kedves felkérést, hogy asszociáljak egy kicsit az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár játékában. Öt szóról kell leírni azt, ami eszembe jut. Így ma este ahelyett, hogy egy könyvről írnék, némi bepillantást engedek roppant bonyolult lelkivilágomba. Alább következnek tehát a szavak és az én gondolataim:

1.olvasás: időtöltés, mánia, elemzés, elvonulás, írás

2.kortárs magyar irodalom: ismeretlen, túlhájpolt, metróreklám, dedikálások, ködös

3.e-könyv: technika, idegen, a blogom, szépség, jövő

4.könyves blogok: vélemény, újdonság, játékosság, a ráismerés öröme, konformizmus

5.könyvtár: múlt, nézelődés, katalóguscédulák, olvasóterem, lehetőségek

És akinek érdekelne a véleménye: Cotta, MC, Juci, Szilvi, Eszkimóczy és Timi&Zoli.

Címkék: játék

2010.sze.17.

Írta: entropic 6 komment

Elina Hirvonen: Hogy ő is ugyanarra emlékezzen

A finn írónő műve azon könyvek közé tartozik, amelyek mellett nehéz közömbösen elmenni, s az érzelmek kiváltásához még arra sincs szükség, hogy az olvasó hasonló élmények és emlékek birtokában legyen, mint a regény főszereplői, Anna és Ian. Már egészen kicsi empátiával olvasva is úgy érezheti mindenki, hogy ez a regény róla is szól(hat). Emiatt nehéz is erről a könyvről írni, mert ha szokásom szerint hűvösen elmesélem, hogy milyen érdekes a regény narrációja (egyébként elég érdekes), vagy hogy mennyire hitelesek a karakterek, akkor azzal épp csak a lényeget hagyom ki, viszont nem feltétlenül akarok olyan személyes lenni, mint ahogy azt a könyv megkívánja.

A tartalomról röviden olvashattok pl. a Librin, ennél többet én sem írnék le róla. A link mögött a könyv hátsó borítóján lévő szövegrészlet is olvasható, ami szerintem egy kissé aránytalan módon a regény egyik (kétségkívül fontos) témájára, a családon belüli erőszakra tereli a figyelmet, s ezzel mintha háttérbe szorítaná a felbukkanó egyéb témákat.

Tovább

Címkék: 2010 szeptember, elina hirvonen

2010.sze.14.

Írta: entropic 17 komment

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

Csak néhány órája fejeztem be a könyvet, de ahogy telik az idő, egyre nagyobb ingerültséggel gondolok rá vissza, így inkább gyorsan írok róla, amíg még nagyjából racionálisan meg tudom fogalmazni, hogy mi a bajom ezzel a regénnyel. A tartalom ismertetését ezúttal is mellőzöm, rengeteg poszt készült már erről a könyvről, illetve itt van a fülszövege a Bookline-on.

Ha valami bestseller, azt általában gyanakodva fogadom, mert az összes kevéssé mélyenszántó olvasmányom ellenére a lelkem mélyén igazi sznob vagyok, de az Úthoz hasonlóan erről a könyvről is (szinte) csak jót olvastam, meg még a témája is érdekesnek tűnt, úgyhogy végül megvettem. Nem mondhatom, hogy óriási szenvedés volt olvasni, mert 24 ráérő órán belül az egészet elolvastam, tehát kétségtelenül igaz a könyvvel kapcsolatban talán leggyakrabban használt jelző: letehetetlen.

Tovább

Címkék: carlos ruiz zafón, 2010 szeptember

2010.sze.11.

Írta: entropic 19 komment

Paul Auster: New York trilógia - The New York Trilogy

Amerikai regényeken és filmeken edződött fantáziámban már sok-sok éve kitüntetett helyet foglal el New York. Mindig is titokzatos, különleges, ugyanakkor bejárható városnak tűnt nekem, s a város mérete és kuszasága éles ellentétet alkot bennem azzal, hogy New Yorkban minden tökéletesen szervezett és átlátható: hiszen biztosak lehetünk benne, hogy a 69. utcát a 70. követi, eltévedni tehát látszólag lehetetlen. Auster könyvéből kiderül, hogy ez egyáltalán nem így van.

A New York trilógiát kizárólag a címe miatt hoztam ki először a könyvtárból úgy tizenöt évesen. Egy agyonhasznált, korábban már darabjaira esett, majd piros műbőrféleségbe újrakötött példányról volt szó, amelyen már a fülszöveg sem volt meg, úgyhogy tényleg a cím volt az egyetlen, amit a könyvről tudtam. Utólag úgy gondolom, remekül illik a könyvhöz, hogy minden előzetes információ nélkül olvastam először, mert a New York trilógia sok egyéb mellett épp arról is szól, hogy mennyire esetleges mindaz, amiről úgy gondoljuk, hogy biztosan tudjuk. Mindenesetre Auster regénye első olvasásra kedvencemmé vált, és azóta is töretlen lelkesedéssel olvasom újra meg újra. (A továbbiakban apró spoilerek előfordulhatnak.)

Tovább

Címkék: posztmodern, újra, paul auster, angol nyelvű, detektívtörténet, 2010 szeptember

2010.sze.09.

Írta: entropic 16 komment

Cormac McCarthy: Az út - The Road

A hét elején elmentünk megnézni a filmváltozatot a húgommal, majd két óra elteltével mindketten azzal az érzéssel álltunk fel a székből, hogy ez a film unalmas volt, mesterkélt és nagyon amerikai. Mivel a könyv itt állt nálam már hónapok óta, gondoltam, most végre elolvasom, hogy megtudjam, tényleg remekmű-e, csak a film nem adta vissza a lényegét, vagy esetleg arról van-e szó, hogy az Út a kissé túldicsért könyvek közé tartozik. Mivel rengeteg jó, érdekes és/vagy nagyon személyes ismertető olvasható a regényről, ezért a történetre egyáltalán nem térek most ki, csak a véleményemet írom le.

Hogy McCarthy-féle kifinomultsággal fejezzem ki magam: nem tetszett a könyv.

Először is azért nem, mert unalmas, monoton, repetitív és színtelen. Értem én, hogy a világ majdnem teljes pusztulása után járunk, hogy az élet majdnem minden szépsége odaveszett, és az is érthető, hogy a túlélők élete arra redukálódott, hogy próbálják az alapvető szükségleteiket kielégíteni. Nem csoda tehát, hogy a regény nagyjából úgy épül fel, hogy 50 oldal éhezést, rettegést és vándorlást némi élelem és menedék szerencsés felfedezése követ, majd a búvóhely kényszerű elhagyása után kezdődik minden elölről. (A monotonitást mindössze az szakítja meg, hogy a főszereplők időnként rossz emberekkel találkoznak, s ilyenkor az átlagosnál is jobban rettegnek.)

Tovább

Címkék: cormac mccarthy, angol nyelvű, pulitzer díj, 2010 szeptember

2010.sze.06.

Írta: entropic 12 komment

William Nicholson: Rokon lelkek társasága - The Society of Others

Nem vagyok rossz ember. Rossz ember vagyok.

Nem akartam megölni a férfit az olvasóteremben. Meg akartam ölni a férfit az olvasóteremben.

Ami utána történt, nem az én hibám, ne engem okoljatok. Az én hibám. Engem okoljatok.

A fenti idézetet olvastam a Molyon a regény angol eredetijéből, és azonnal tudtam, hogy ezt a könyvet el akarom olvasni, és azt is sejtettem, hogy tetszeni fog. Nem szeretem túlmisztifikálni az ilyesmit, s olyasmiket mondani, hogy úgy éreztem, mintha a könyv szólt volna hozzám és ellenállhatatlanul hívott volna magához. Inkább arról van szó, hogy előfordul, hogy elolvasok pár kiragadott mondatot egy könyvből, s hirtelen hatalmas kíváncsiság ébred bennem, és azonnal tudni akarom, mi egyéb van még ott, ahol ilyen remek mondatok is vannak. Hogy, hogy nem, a könyv éppen nagyon olcsón kapható az Alexandrában, így hát gyorsan megvettem, és utánajártam, hogy vajon bejön-e a sejtésem, és tényleg tetszik-e a regény. (Igen.)

Tovább

Címkék: 2010 szeptember, william nicholson

2010.sze.03.

Írta: entropic 5 komment

Kurt Vonnegut: Macskabölcső - Cat's Cradle

Nagyon szeretek könyveket újraolvasni, és Vonnegut is azok közé az írók közé tartozik, akiknek szinte minden regényét előveszem időről időre, némelyiket gyakrabban (pl. a Bajnokok reggelijét), némelyiket ritkábban. A Macskabölcső a ritkábban újraolvasott Vonnegut-könyvek közé tartozik nálam, aminek oka talán a témaválasztásban rejlik: általában jobban szeretem a szerző azon könyveit, amelyek kevésbé apokaliptikusak, s amelyek inkább az egyes alakok sorsáról, mint a világ pusztulásáról szólnak. Bár úgy emlékszem valamelyik önéletrajzi könyvéből, hogy Vonnegut maga a legjobb könyvei között tartja számon a Macskabölcsőt, nekem ez a regény sosem tartozott a kedvenceim közé, de gondoltam, ideje újraolvasni, hogy kiderüljön, változott-e a véleményem.

A Macskabölcső látszólag véletlenszerűen egymás mellé sodort szereplőkről szól: az atombomba atyjának, Dr. Felix Hoenikkernek az életéről dokumentumkönyvet tervező narrátorról; a híres doktor három, különböző mértékben furcsa gyerekéről; illetve a tökéletesen terméketlen és értéktelen sziget, San Lorenzo fontos személyiségeiről. Mint a könyvből kiderül, ezek a karakterek mégsem teljesen véletlenül kerülnek össze San Lorenzo szigetén, hanem azért, mert mindannyian ugyanannak a karasznak a tagjai: azaz egy olyan közösségnek, amely valami eleve elrendeltetett cél érdekében munkálkodik közösen akár évezredeken keresztül, gyakran anélkül, hogy tudatában lenne a végső célnak. A Macskabölcsőben szereplő karasz végső célja pedig nem más, mint hogy a narrátort feljuttassa San Lorenzo legmagasabb pontjára, a McCabe-hegyre, de hogy mi történik azelőtt, hogy a karasz elérné ezt a célt, abba inkább nem megyek bele.

Tovább

Címkék: kurt vonnegut, újra, 2010 szeptember

2010.sze.01.

Írta: entropic 7 komment

Viktor Pelevin: Számok

Levéltáros úr emlegette nemrég Pelevin nevét, majd tudományos módszerekkel azt is bebizonyította, hogy Pelevin és én remekül összeillünk, s mint kiderült, ez valóban így is van. A Számokon végig remekül szórakoztam, és közben olyan szemszögből is megismertem egy kicsit Oroszországot, ahogy eddig még sosem.

A regény a bankár Sztyopa életútját követi nyomon, aki gyerekkorában szerencseszámnak választja a 34-est, s onnantól fogva minden fontos döntését és a mindennapi életét is a szám uralmának rendeli alá: a 34-es előfordulásait figyelve tőzsdézik és szerez vagyont, 34-szer rágja meg a falatokat, és ha dühbe gurul, 34-ig számol magában, mielőtt visszavágna, s emiatt legendásan nyugodt ember hírébe kerül – hiszen mások legfeljebb tízig számolnak el. Aztán felbukkan az életében az ellenség, a 43-as szám, s a 43-as irányítása alatt élő rivális üzletember, Forman, és Sztyopa kénytelen harcba szállni vele, ha meg akarja őrizni az életben eddig elért pozícióját.

Tovább

Címkék: posztmodern, viktor pelevin, 2010 augusztus

2010.aug.29.

Írta: entropic 2 komment

Jean Rhys: Széles Sargasso-tenger - Wide Sargasso Sea

A Jane Eyre olvasása után felvetődött bennem az ötlet, hogy újraolvasom Brontë regényének leghíresebb feldolgozásait is: Daphne du Maurier Rebeccáját és Jean Rhys könyvét. Mindkettőt olvastam már korábban, de gondoltam, így, hogy nemrég olvastam újra a Jane Eyre-t, talán másképp fogom őket értékelni, s ez a Széles Sargasso-tenger esetében így is lett. Amikor pár éve először olvastam ezt a regényt, nem voltam éppen elragadtatva tőle. Megtanultam és meg is értettem ugyan, hogy mitől olyan jó és fontos ez a könyv, ennek ellenére nem érintett meg a Jane Eyre-sztori előzményeinek más szemszögből való ábrázolása. Most viszont annál inkább.

Egyrészt a Széles Sargasso-tengerben megvan minden, amit mostanában szeretek egy könyvben: érdekes narráció, más szövegek kreatív újragondolása, számos feszültségkeltő kettősség, mélységes drámaiság és sokrétű gondolatok. Másrészt pedig – bár olvastam olyan véleményeket (de most nem találom, hogy hol), amelyek szerint Rhys könyvét jobb nem túlságosan a Jane Eyre tükrében értelmezni – nekem ez a regény utólag rengeteg plusz jelentéssel ruházta fel Brontë könyvét, és igazi élmény volt olvasás közben folyton összevetni gondolatban a két művet. Szerintem mindkét könyv sokat nyer a másik által, és érdemes hamar egymás után olvasni őket. (Természetesen a Jane Eyre-rel kezdve.)

Mivel a Széles Sargasso-tengerről nem tudok úgy írni, hogy ne utaljak folyton a Jane Eyre történetére, s mivel Rhys művében a történet a legkevésbé lényeges (főleg mivel az már a Jane Eyre-ből is ismerhető), ezért előre szólok, hogy ez mind Rhys, mind Brontë regényére nézve erősen spoileres bejegyzés lesz – nem annyira könyvajánló, inkább összefoglaló arról, hogy mit gondoltam a regény olvasása közben.

Tovább

Címkék: posztmodern, újra, 2010 augusztus, jean rhys