2010.okt.21.

Írta: entropic Szólj hozzá!

Margaret Atwood: The Edible Woman - Első rész

Úgy két éve olvastam a Könyvesen egy érdekes posztot erről a könyvről, s bár akkor még csak névről ismertem Margaret Atwoodot, megjegyeztem magamnak ezt a regényt. Tavaly aztán megláttam a könyvet a Bookstationön, úgyhogy gyorsan megvettem és elolvastam. Már az első olvasás után (és közben) is ódákat zengtem az Edible Womanről, csak akkor még nem volt blogom, ahová mindezt leírjam. Most viszont újraolvastam a könyvet, a rajongásom csak fokozódott, ráadásul itt ez a blog is, úgyhogy nem kell visszafognom magam. Végtelenül elfogult, valamint idegesítően részletes és spoileres bejegyzés következik. Mivel a poszt minden előzetes elképzelésemnél hosszabb lett, két részletben közlöm. Az első rész a főhősnő két fontos kapcsolatáról szól, a második részben pedig, a női identitásról, a fogyasztói társadalomról és a felsőoktatás buktatóiról bocsátkozom fejtegetésekbe.

Némi történeti háttér

A számos nőügyi és egyéb társadalmi kérdést felvető, szimbólumokban gazdag, mégis könnyen olvasható és élvezetes regény a 60-as évek Torontójában játszódik. A huszonéves, diplomás Marian egy közvélemény-kutató cégnél dolgozik, kényelmesen éldegél szintén diplomás, bedöglött elektromos fogkeféket tesztelő lakótársával, Ainsley-vel, s közben a jövőjén mereng. Marian előtt két út áll: megpróbálhatja kihozni a lehető legtöbbet a munkájából, s így idővel eljuthat az osztályvezetői szintig, de annál feljebb semmiképp sem, mert az igazán magas pozíciókban csak férfiak ülnek; vagy pedig férjhez mehet Peterhez, a nagy jövő előtt álló ifjú ügyvédhez, aki rövid időn belül kiköltöztetné őt egy kellemes kertvárosi házba, s azon túl Mariannak mindössze annyi lenne a dolga, hogy szüljön egypár gyereket és bájosan mosolyogjon, ha a férje vendégeket hoz a házhoz.

Tovább

Címkék: feminizmus, újra, angol nyelvű, margaret atwood, 2010 október

2010.okt.18.

Írta: entropic 4 komment

Iain M. Banks: Ellentétek - Inversions

Banks okos és cseles író. Ez persze nem újdonság, végül is korántsem ez az első könyv, amit olvastam tőle. Ám két könyve között általában elfelejtem, hogy Banks pontosan mennyire is okos, és valahányszor egy újabb regényébe kezdek, beletelik vagy száz oldalba, mire felveszem az események fonalát és úgy érzem, nagyjából követni tudom a cselekményt és Banks gondolatmeneteit. Most is ez történt, de a megértés ezúttal még amiatt is nehezebb volt, hogy a regény két, szinte teljesen különálló történetet mond el, amelyeket csak pár elem köt össze. (A konkrét események szempontjából nem, de a történetmesélés mikéntjét illetően kicsit spoileres bejegyzés következik.)

A regény rövid előhangjában megismerkedünk a narrátorral, aki rögtön elmondja: két történetet fog elmesélni. Az egyiknek ő az elbeszélője, s egyben az egyik főszereplője; a másikat viszont merő véletlenségből találta, s nem vállal garanciát a leírtak hitelességéért. Az egyik történet Quience király udvarában játszódik, s jórészt a király idegen országból származó, ráadásul nőnemű, s ezért kétszeresen gyanús és megbízhatatlan orvosa, Vosill ellen szőtt ármánykodásról szól. A másik pedig a hegyeken túl, UrLeyn kormányzó országában zajlik, ahol a kormányzó testőrének, DelHaddnak a birodalmat s a kormányzót fenyegető veszélyekkel és cselvetésekkel kell szembenéznie.

Tovább

Címkék: science fiction, iain m. banks, 2010 október

2010.okt.16.

Írta: entropic 2 komment

Pat Walsh: Crowfield átka - The Crowfield Curse

Sem a fantasy, sem az ifjúsági irodalom nem az én világom. Ám ha az életben nem is vagyok nagy újdonságkereső, az irodalomban szeretek időnként új műfajokat és stílusokat kipróbálni, úgyhogy gondoltam, ha már lehetőségem van rá, miért ne olvasnám el ezt a regényt is. (Egyúttal ez volt az első könyv életemben, amelyet monitorról olvastam, hát mit mondjak, nem volt nagy élmény. Egyelőre maradok a papírnál.)

A regény a sivár, hideg Crowfield-apátságban játszódik. A szerzetesek között élő és dolgozó árva William egy nap egy apró tündérlényt, egy sebesült hobot talál az erdőben. Hazaviszi a lényt, hogy az egyik barát, Csiga testvér segítségével meggyógyítsa. Ezzel majdnem egy időben a rejtélyes, folyton maszkot viselő Bone úr és szolgája, Shadlok is az apátságba érkeznek. Ők, mint kiderül, egy angyal után kutatnak, akit száz évvel azelőtt a környéken temettek el. Aztán feltűnik még sok más alak is, akik mindenféle rejtelmes képességekkel vagy éppen különleges, tündéri származással büszkélkedhetnek, s ezzel minden adott egy izgalmakban bővelkedő fantasy történethez, amelyben számos rejtély lepleződik le, s természetesen a jó és a rossz is megküzd egymással (bár az, hogy ki a jó és ki a rossz, az némiképp relatív ebben a történetben – s ez szerintem mindenképpen a könyv előnyére válik).

Tovább

Címkék: fantasy, ifjúsági regény, 2010 október, pat walsh

2010.okt.12.

Írta: entropic 7 komment

Nyelvész Józsi: Szlengblog

Nem akarom sok felvezető szöveggel terhelni ezt a posztot, inkább mindjárt az elején leszögezem, hogy ez a könyv szerintem zseniális. Ismertem persze a Szlengblogot eddig is, de nem voltam az oldal rajongója és nem is olvastam rendszeresen. Ám ez a könyv olyan fantasztikus élmény volt, hogy ezentúl a blogot is olvasni fogom, hogy meglegyen a napi adagom. Nem is tudom pontosan, mit vártam ettől a könyvtől, de az biztos, hogy minden várakozásomat messze felülmúlta. Amellett, hogy nyelvészetileg és irodalmilag is rettentő érdekes és gazdag műről van szó, rengeteg emléket is előhívott belőlem a könyv, amint egy-egy szóban vagy példamondatban valamelyik régi vagy jelenlegi ismerősömre (vagy éppen magamra) ismertem.

A rend kedvéért elmondom, hogy a könyv a Szlengblogon megjelent és megmagyarázott szavakat és kifejezéseket tartalmazza ábécérendben, példákkal illusztrálva, illetve a könyv végén megtalálhatjuk a példamondatokban felbukkanó szereplők rövid, ám velős életrajzát is. Szigorúan véve ez egy szótár, de egy átlagos szótárral ellentétben ezt a könyvet érdemes az első betűtől az utolsóig elolvasni, s nemcsak lapozgatni.

Tovább

Címkék: nyelvészet, szleng, blogkönyv, non fiction, nyelvész józsi, 2010 október

2010.okt.09.

Írta: entropic Szólj hozzá!

John Irving: Árvák hercege - The Cider House Rules

2004-ben nyári munkán voltam éppen, s munkába meg onnan hazafelé menet, a buszon olvastam a könyv legnagyobb részét. Nem bántam, hogy csak kis részekben olvastam, mert annyira tetszett a regény, hogy azt akartam, sose érjek a végére, és inkább szándékosan visszatartottam magam az olvasástól. (Azóta sem sokszor esett meg, hogy nagyon érdekelt a történet, de közben képes voltam lassan olvasni – általában ha megfogott a könyv, nem tudom és nem is akarom lelassítani magam.) Az Árvák hercegére mindig is úgy emlékeztem vissza, hogy nagyon jó volt olvasni, emellett pedig valami megfoghatatlan boldogságérzetet hagyott maga után, amit szinte attól a perctől fogva szerettem volna újra átélni, hogy először befejeztem a regényt.

Most, hat évvel idősebben (és olvasottabban és kevésbé naivan) viszont egészen más élményt nyújtott Irving könyve, és örülök, hogy nem most, hanem húszévesen olvastam először. Még mindig igen jó könyvnek tartom, és most is szerettem olvasni, de ha nem lenne meg bennem a korábbi olvasás emléke, most valószínűleg nem lelkesednék annyira érte, hanem egyszerűen csak tetszene. Az utóbbi időben olvasott és pozitívan értékelt könyvekhez képest ez a könyv ugyanis rettentően régimódi. Hozzászoktam ahhoz, hogy az általam olvasott könyvek általában tele vannak mindenféle érdekes technikai meg narratológiai megoldással, keveredik bennük a fikció és a valóság, játszanak a különböző idősíkokkal vagy a nyelvvel, vagy éppen utalnak a saját nem valós mivoltukra, és élvezem is az efféle játékokat.

Tovább

Címkék: újra, john irving, 2010 október

2010.okt.05.

Írta: entropic 5 komment

Martin Amis: Pénz - Money

Vargarockzsolt elolvasta az egyik kedvenc könyvemet és küldött róla egy posztot nekem. (Köszönöm!) A továbbiakban ezt olvashatjátok.

Az előbb beszéltem Robert De Niróval (magyar hangja: Reviczky Gábor), aki azt mondta: – Figyelj Mr. vargarockzsolt! Te ezt a szart olvasod? Te egy kibaszott hős vagy! De megdumáltam vele, hogy nem is annyira rossz, és ha 30 évvel fiatalabb és 30 kilóval hájasabb volna, akkor el is játszhatná a főszereplőt.

Hát nem. Robert De Niro visszaadná a forgatókönyvet, azzal, hogy ez a figura teljesen hiteltelen. Sikeres angol reklámfilmrendező, aki ha nővel találkozik, azt meg akarja dugni, ha férfival, azt meg akarja verni; ugyanakkor kemény alkoholista, amnéziáig fajuló részegségekkel, szexmániás, műveletlen, önző, primitív állat, akinek a pénz az istene. Aztán ez a pali egy nő hatására megváltozik, leszokik a piáról, a kurvázásról, politikailag korrekt lesz, szolidáris a lengyel Szolidaritás szakszervezettel, és csak annyi deviancia marad benne, hogy amikor a nője kutyáját sétáltatja, nem hajlandó szarzacskót vinni magával? Ahogy a Móricka elképzeli. Ilyen karakter csak egészen ócska hollywoodi filmekben van. Esetleg Sylvester Stallone?

Tovább

Címkék: posztmodern, martin amis

2010.okt.03.

Írta: entropic 8 komment

Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége - The Time Traveller's Wife

Furcsa ez a bestsellerekkel. Sok dicséretet olvasok, mindenfélét hallok róluk innen-onnan, és egyszer csak egy véletlenül elkapott szó vagy értékelésfoszlány áttöri a sznobizmusom és az érdektelenségem falát, és kíváncsi leszek a könyvre. Az Időutazó feleségével kapcsolatban ez a pont valamikor tavasszal jött el, de már nem emlékszem, hogy pontosan mi miatt is kezdett érdekelni a regény. Aztán egy-két hónapja vargarockzsolt egy mondatban említette Niffenegger nevét és a „posztmodern” szót, s ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mihamarabb ki akarjam elégíteni a kíváncsiságomat.

A korábban olvasott néhány poszt alapján nagyjából arra számítottam, hogy az Időutazó felesége egy kicsit misztikus, kicsit követhetetlen, csodálatos, ám mégsem nyálas szerelmi történet lesz, amelyben a szereplők sokat beszélnek csúnyán. Mindennek azonban nem felelt meg a könyv: nem volt misztikus, nem kicsit, hanem helyenként nagyon követhetetlen volt, nem volt nyálas, de csodálatos sem, a szereplők pedig egyáltalán nem beszéltek sokat csúnyán.

Tovább

Címkék: posztmodern, audrey niffenegger, 2010 október

2010.sze.30.

Írta: entropic 2 komment

Henry Fielding: Tom Jones

Ráérős tizenéves koromban olvastam először Fielding remek regényét, majd valamivel később láttam az 1963-ban készült filmváltozatot is, amit szintén nagyon szerettem. Mostanra viszont már csak arra emlékeztem, hogy a Tom Jones igen jó könyv, de arra már nem, hogy mitől olyan jó, úgyhogy úgy éreztem, ideje újraolvasni.

Mivel egy kacskaringós, ezer mellékszállal tűzdelt, rendkívül hosszú regényről van, meg sem próbálok az események mélyére ásni, s csak a fő cselekményszálról szólok pár szót: a főhős Tom Jones, a talált gyerek, akit a cselekmény kezdetén valaki elhelyez a nagylelkűségéről, igazságszeretetéről és jóságáról országszerte híres Allworthy úr ágyában, s a jólelkű úr elhatározza, hogy saját gyermekeként neveli fel a fiút. Tom baj nélkül fel is cseperedik, csinos, vidám, kedves és tisztelettudó férfi válik belőle, és természetesen a nők körében is igen-igen népszerűvé lesz, ami hamarosan mindenféle bonyodalmakhoz vezet – de ezeket már nem részletezem, inkább a regény számos különleges vonásáról mesélek a továbbiakban.

Tovább

Címkék: újra, xviii. század, 2010 szeptember, henry fielding, pikareszk

2010.sze.27.

Írta: entropic Szólj hozzá!

Manga Shakespeare - Hamlet

Szeretem a Hamletet, s pár hónappal ezelőtt éppen terveztem újraolvasni, de ez végül elmaradt, úgyhogy ezt most ez úton pótoltam, s közben próbát tettem egy általam merőben ismeretlen műfajjal is. Nagyjából annyi tapasztalatom van ugyanis a mangák és animék terén, hogy körülbelül két évvel ezelőtt láttam vagy 80 részt a Narutóból, amit aztán meguntam és nem néztem tovább, és képregényt is utoljára valamikor gyerekkoromban, a Bucó, Szetti, Tacsi c. sorozat rajongójaként olvastam. Természetesen tele voltam előítéletekkel is a képregényekkel kapcsolatban, amelyekkel most részben leszámoltam.

A Manga Hamlettel kapcsolatban az okozta a legnagyobb nehézséget számomra, hogy nem tudtam, hogyan olvassam, mire figyeljek és milyen sorrendben. Mivel egész felnőtt életemben csak olyan könyveket olvastam, amelyek kizárólag betűkből álltak, most komolyan megzavart az, hogy itt a képekre is figyelni kellett. A könyv negyede táján azért már úgy éreztem, hogy sikerült rájönnöm a nekem megfelelő olvasási módszerre, viszont azóta is vannak kétségeim: nem tudom például, hogy mi a teendő az olyan képek esetében, amelyek semmitmondónak vagy egyszerűen értelmetlennek tűnnek; s az sem minden esetben egyértelmű nekem, hogy az oldalt vagy a képkockát kell-e az olvasás alapegységeként venni.

Tovább

Címkék: képregény, william shakespeare, manga, 2010 szeptember, emma vieceli

2010.sze.24.

Írta: entropic 8 komment

Kaththea A. Rowland: Placebo - Sebzetten és összetörve

Több, mint tíz éve töretlen lelkesedéssel hallgatom a Placebót, többnyire van nálam legalább egy albumnyi zene tőlük, és eddig egyedül az ő kedvükért tettem meg azt, hogy felráztam magam a kényelmes, otthonülős életformámból, és 2006-ban elmentem a Szigetes koncertjükre. Ezt a könyvet is meglehetősen nagy érdeklődéssel és elfogultsággal olvastam tehát, és talán ennek is köszönhető, hogy tetszett a könyv, mert ha igazán kritikusan akartam volna nézni, akkor biztosan sok gyengeséget találtam volna benne.

„Egykor meglehetősen rendes ember voltam, de a rock and roll szétmarta ezt az énemet” - jelentette ki Brian Molko nevetve, pajkos fénnyel elragadó, óceánkék szemében, miközben kifújta a puhán szétterülő füstfelhőt.

Ez a könyv első mondata, s ezt olvasva elnevettem magam, pajkos fény villant smaragdzöld szememben, és rögtön egyértelművé vált számomra, hogy a szerző egy rajongó leányzó, aki menthetetlenül belezúgott az énekesbe, Brian Molkóba (ami persze nem csoda), innentől kezdve tehát nem vártam túl sok tárgyilagosságot a könyvtől, s nem is kaptam. Kaththea Rowland valamiféle hányatott sorsú hősként kezeli Molkót, különös élvezettel dagonyázik pl. az énekes nehéz kamaszkorának és a középiskolában elszenvedett megaláztatásainak leírásában, és egyáltalán: úgy ír, mintha Brian Molko kitalált személy lenne.

Tovább

Címkék: zene, placebo, életrajz, non fiction, 2010 szeptember, kaththea a rowland