Nyelvész Józsi: Szlengblog
Nem akarom sok felvezető szöveggel terhelni ezt a posztot, inkább mindjárt az elején leszögezem, hogy ez a könyv szerintem zseniális. Ismertem persze a Szlengblogot eddig is, de nem voltam az oldal rajongója és nem is olvastam rendszeresen. Ám ez a könyv olyan fantasztikus élmény volt, hogy ezentúl a blogot is olvasni fogom, hogy meglegyen a napi adagom. Nem is tudom pontosan, mit vártam ettől a könyvtől, de az biztos, hogy minden várakozásomat messze felülmúlta. Amellett, hogy nyelvészetileg és irodalmilag is rettentő érdekes és gazdag műről van szó, rengeteg emléket is előhívott belőlem a könyv, amint egy-egy szóban vagy példamondatban valamelyik régi vagy jelenlegi ismerősömre (vagy éppen magamra) ismertem.
A rend kedvéért elmondom, hogy a könyv a Szlengblogon megjelent és megmagyarázott szavakat és kifejezéseket tartalmazza ábécérendben, példákkal illusztrálva, illetve a könyv végén megtalálhatjuk a példamondatokban felbukkanó szereplők rövid, ám velős életrajzát is. Szigorúan véve ez egy szótár, de egy átlagos szótárral ellentétben ezt a könyvet érdemes az első betűtől az utolsóig elolvasni, s nemcsak lapozgatni.
Ha éppen nyelvészkedni akarunk, a Szlengblog remek lehetőséget kínál erre. Az itt leírt szavakat ugyanis kész öröm elemezgetni és végiggondolni, hogy melyik szó honnan jött, hogyan és miért módosult a jelentése, és hogy mennyire vált a köznyelv részévé. Például: egészen könnyű kitalálni, hogy az „obama” miért jelenti azt, hogy barackpálinka, viszont a „koalázik” szó jelentését szerintem már némileg nehezebb megfejteni.
Aztán azt is igen szórakoztató megfigyelni, hogy milyen fokozatai vannak a szlengnek. Gondolom, ennek a megítélése olvasónként változik. Például a „befordul”, „bejön” vagy a „punnyad” szavak olyannyira a mindennapi szókincsem részét képezik, hogy szinte meg se fordul a fejemben, hogy ezek szlengszavak lennének. Kicsit informálisnak tartom őket, de szinte semmilyen helyzetben nem érezném kínosnak a használatukat. Ezzel szemben pl. hiába ismerem a „kajakra” vagy a „luvnya” szavakat, nem használom őket, mert nagyon kellemetlen, kulturálatlan érzetet keltenek bennem.
Itt említem még meg a szavak élettartamát és elavulását. A könyvben lévő szavak többnyire a mai nyelv részét képezik, és sok szóról egyértelműen megállapítható, hogy maximum pár éves múltra tekint vissza (ilyen a már említett „obama”, illetve számos, angol eredetű szó, mint mondjuk a „fotosop” meg a „lébörködik”). Ezzel szemben vannak olyan szavak is a könyvben, amelyek már most elavultnak tűnnek (pl. a „habiszti” szót utoljára kb. 12 évvel ezelőtt hallottam, s már akkor is idétlennek, nem pedig szlenges-menőnek éreztem), és szerintem mindenképpen érdemes lesz pár év múlva újra belenézni a blogkönyvbe, és megfigyelni, hogy mi történik addigra a most népszerű szavakkal.
Ami a könyv irodalmi részét illeti: mint azt már máshol is leírták, illetve a Szlengblog olvasóinak bizonyára nyilvánvaló, a példamondatokból összeáll a Tokod és környéki seftelők és kocsmatöltelékek története. S ahogy ez a történet kanyarog, az borzalmasan életszerű és -szagú. Látom magam előtt, ahogy a két beszélgető ül a kocsmában, az egyik épp enyhén eltúlozva előadja a másiknak az előző esti diszkóban történteket, majd a végén odaszól a pulthoz, hogy „Kör barackot, Rudikám!”. És nemcsak azért látom ezt magam előtt, mert mérhetetlen beleérző képességgel rendelkezem, hanem azért is, mert én is közelről ismertem ezeket az embereket, mielőtt a könyvbeli Tokodhoz hasonló faluból városba költöztem, ahol természetesen megtaláltam ugyanezt, mint a könyvben, csak más méretekben. Mert míg Tokodon és az én volt lakóhelyemen csak egy-két geciputtony Timike van, egy nagyobb városban több is elfér, s itt már nem lesz valaki csak attól híres, hogy szombaton hárman is bevarrják neki a Horizont mögött.
A Szlengblog példamondataiból egyébként az esetleges személyes emlékek nélkül is összeáll egy érdekes és tipikus történet, és néha szinte el sem olvastam az adott címszót, hanem egyből ugrottam a példákra, hogy gyorsan újabb adalékot kapjak arról, hogy hogyan alakul a gipszkartonbiznisz vagy hogy hogyan fejlődik a Kisnovák karizma.
Ja, és ha még nem említettem volna: ha éppen nem akarunk minden szót szétcincálni vagy elmerülni a sóhajtozásban a „mai magyar valóságot” illetően, akkor a Szlengblogon nagyon jókat lehet röhögni is. Magukon a szavakon, a belőlük felsejlő, sokszor durva kreativitáson, és a háttértörténeten meg a veszélyesen élő főszereplő arcokon is.
Nagyon köszönöm a könyvet a Silenos Kiadónak és balagesh-nak.
