Micky Donnelly: Ikeridő - Doubletime
Ha olyasmit olvasok egy könyv borítóján, hogy a mű „a nyelv, az irodalom és az érzékelés határait feszegeti”, én azonnal elgyengülök, és csakis arra vágyom, hogy minél hamarabb elolvassam az adott könyvet, mert különben esetleg lemaradok életem nagy élményéről. Valahogy így voltam Micky Donnelly regényével is, amelyet az akciós könyvek között láttam meg az Alexandrában. Először a borítója tetszett meg. Aztán a címe. Aztán meg a hangzatos szöveg a hátsó borítón. Innentől pedig nem volt menekvés.
Gyorsan elmondom, miről is szól ez a regény, aztán pedig feszegetem egy kicsit a nyelv, az irodalom és az érzékelés határait, ha már a könyv nem teszi ezt meg az általam várt módon. Az antihős a bohém alkoholista, Myles, akinek súlyos gondjai akadnak a feleségével, a munkájával, s legfőképpen az albérletével, amelynek nemhogy a bérleti díját nem fizeti, de szándékosan igyekszik tönkretenni a lakást. (Hogy miért, az számomra nem volt világos.) Vandalizmusa miatt Myles a gonosz, vadkapitalista lakástulaj verőlegényeinek célpontja lesz, s a regény cselekménye főleg abból áll, hogy Myles különböző régi és új ismerőseinél bujkálva igyekszik megúszni a neki beígért nagy verést.
Eddig nem sokat tudtam az íróról, csak annyit, hogy Nobel-díjat kapott néhány éve, ezenkívül hébe-hóba hallottam a nevét emlegetni, de általában nem túl dicsérően. Mivel most jó néhány könyve kapható akciósan az Alexandrában, gondoltam, 340 forintot megér nekem, hogy végre a saját szememmel is megnézzem, hogyan ír Coetzee. Elsősorban a Szégyen című regényére lettem volna kíváncsi, de az éppen nem kapható, úgyhogy helyette ezt a könyvet választottam, amelynek címe és története Konsztantinosz Kavafisz azonos című 
Úgy tizenkét éves lehettem, amikor a nagymamám polcait nézegetve megakadt a szemem ezen a könyvön, bár az ő példányának nem Jane Eyre, hanem A lowoodi árva volt a címe. Valószínűleg ez tévesztett meg engem, mert a cím alapján egy Twist Olivér-féle történetre számítottam, s ehhez képest csalódás volt, hogy a regénynek valójában csak az első száz oldala foglalkozik a lowoodi árvasággal, utána már olyasféle felnőtt dolgokról van szó, mint pl. a szerelem, önfeláldozás, szenvedély, hit, kitartás és hasonlók. Akkoriban még kevéssé foglalkoztattak ezek a dolgok, s így Jane Eyre története nem találta meg a hozzám vezető utat. Most úgy gondoltam, ideje megtudnom, hogy mit tud mondani Brontë a mostani énemnek, így hát újraolvastam a regényt.
Olvastam a héten egy remek posztot a Jane Austen-folytatásokról 