Könyv, egó, entrópia

2010.dec.10.
Írta: entropic 7 komment

Játék

Cottától kaptam a legújabb körbeadós játékot – köszönöm. Az alant olvasható kérdésekre kell válaszolni, amint láthatjátok, ez nekem nem sikerült hiánytalanul, és természetesen muszáj volt néhány helyre magyarázatot is mellékelnem.
 
01 – A múlt év legjobb könyve:
Ha ezt úgy kell érteni, hogy a legjobb, amit 2009-ben olvastam, akkor a válasz: Margaret Atwood: The Edible Woman

02 – Több, mint három alkalommal olvastad:
Mániákus újraolvasó vagyok, úgyhogy sok ilyen van. Pl. J. D. Salinger: Zabhegyező

03 – Kedvenc könyvsorozat:
Nincs.

04 – A sorozat kedvenc része:
Nincs.

05 – Boldog leszel ettől a könyvtől:
José Saramago: Minden egyes név

06 – Szomorúvá tesz:
Bret Easton Ellis: Amerikai psycho
Tovább
Címkék: játék
2010.dec.09.
Írta: entropic 2 komment

Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

Sok dicséretet olvastam már a szerzőről, és régóta terveztem, hogy végre el is olvasok valamit tőle. Az Apró Dolgok Istene után pedig épp valami könnyedebb, szívmelengetőbb olvasmányra vágytam, úgyhogy ez a regény jó választásnak tűnt, csak sajnos kiderült, hogy az Együtt lehetnénk olyannyira könnyed, hogy semmiféle gondolkodást nem kíván meg az olvasótól, és olyannyira szívmelengető, hogy az már giccses. Pedig tényleg azt gondoltam, hogy Gavaldának van esélye nálam, és pont azért választottam elsőnek ezt a regényét, mert a téma meg a szereplők alapján úgy tűnt, ez nekem való könyv lesz, úgyis betegesen vonzódom az elrontott életű alakokról szóló történetekhez, az Együtt lehetnénk pedig pont efféle emberekről szól.
 
Sok érdekes bejegyzés született már a regényről, de azért leírom röviden, hogy miről is szól ez a mű: négy (lelkileg vagy fizikailag) beteg, mindenféle múltbeli fájdalom és nehézség emlékeit cipelő emberről, akik képtelenek a normális életre és nem találják a helyüket a világban, ám (micsoda meglepetés) négyük élete valahogy összegabalyodik, és kiderül, hogy együtt, egymást segítve talán van remény a boldogságra. A boldogság persze különböző formákat ölt: lehet az önmagunkkal való megbékélés; a régóta dédelgetett vágyak valóra váltása; a békés elmúlás vagy éppen az a drámai felismerés, hogy tényleg szükségünk van a másik emberre.
 
Nem hiszem, hogy nagy titkot árulok el, ha azt mondom, hogy mindez megvalósul – én is tudtam már a könyv elolvasása előtt, hogy happyendre kell számítani, és nincs is nekem semmi bajom a happyendekkel, de az a sekélyes, sablonkarakterekkel és -szövegekkel dúsított nyáltenger, amin keresztül kellett vergődnöm, hogy eljussak a csodás végkifejletig, igencsak felbosszantott.
Tovább
Címkék: giccs, anna gavalda, 2010 december
2010.dec.07.
Írta: entropic Szólj hozzá!

Arundhati Roy: Az Apró Dolgok Istene - The God of Small Things

Olvastam már ezt a regényt úgy tíz éve egy barátnőm unszolására, de akkor nem volt rám nagy hatással a könyv, talán mert nem szeretek kényszer hatására olvasni, vagy mert túl fiatal voltam. Így aztán az évek során Bayard szóhasználatával élve elfeledett könyv lett az Apró Dolgok Istenéből, de az utóbbi időben annyi jó véleményt olvastam róla, hogy gondoltam, teszek még egy próbát vele. És milyen jól tettem. Pedig nem volt valami könnyű dolgom ezzel a könyvvel, néhány napig csak hurcoltam magammal a táskámban mindenhova, de valahányszor belekezdtem, visszariadtam. A történet ugyanis így indul:

A május Ajemenemben forró, merengő hónap. A napok hosszúak és párásak. A folyó összeszűkül, és fekete varjak zabálják a mangót a mozdulatlan, poroszöld fákon. Érik a piros banán. Szétreped a majomkenyér. Könnyelmű dongók zümmögnek tétlenül a gyümölcsízű levegőben. Aztán bódultan repülnek neki az átlátszó ablaktábláknak, és vaskos döbbenettel halnak meg a napsütésben. (Európa, 2005, 13. o.)
 
Ez kétségkívül szépen hangzik, de az én kevéssé költői agyamat megzavarja a nyelv efféle burjánzása, és nagyon nehezen tudom magam elé idézni, hogy milyen lehet például a vaskos döbbenet. Úgyhogy az első pár bekezdés után arra gondoltam, ha ez így megy tovább, akkor mégsem olvasom el a könyvet, de szerencsére az írónő végül belekezdett a történetbe, és akkor már nem akartam abbahagyni az olvasást.
Tovább
Címkék: újra, booker díj, arundhati roy, 2010 december
2010.dec.06.
Írta: entropic 2 komment

Ali Smith: Hotel Világ - Hotel World

Katherine szuper blogján olvastam erről a könyvről néhány hónapja, és rögtön elhatároztam, hogy ezt a regényt nekem is meg kell ismernem. Most végre elolvastam, és a könyv tényleg olyan csodásnak és szívszorítónak bizonyult, mint ahogy azt képzeltem.
 
A regény eseményei és szereplői mind a Glóbusz Hotelhez kötődnek, s bár a karakterek (egy testvérpár kivételével) nem ismerik egymást, egy rövidke időre mégis közel kerülnek egymáshoz. Az első részből kiderül, hogy a tizenkilenc éves Sara Wilby korábban halálos balesetet szenvedett a Glóbuszban, s most már csak a szelleme bolyong a hotel körül, de az sem sokáig, mert éppen az utolsó éjszakáját tölti a földön. Ezen az éjszakán aztán a regény többi alakja (Sara gyászoló húga, a hotel recepciósa, a hotelban aznap éjjel megszálló újságíró, valamint a szálló előtt rendszeresen kolduló hajléktalan nő) futó kapcsolatba kerül egymással, s ez az éjszaka valakinek az élet, a múlt lezárását fogja jelenteni, másnak a jövő kezdetét, megint másnak pedig csak egy átlagosan induló, munkával töltött estét, amely váratlan fordulatot vesz, de a végén minden visszatér a normalitásba. Az viszont közös a szereplőkben, hogy a történet során mindegyiküknek szembe kell néznie a halállal, a gyásszal, az idő múlásával és a mindent átható idegenségérzettel.
Tovább
Címkék: posztmodern, 2010 november, ali smith
2010.dec.04.
Írta: entropic 12 komment

Pierre Bayard: Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk?

A Molyon találkoztam ezzel a könyvvel, és az értékelések alapján igen szórakoztatónak tűnt, úgyhogy gondoltam, elolvasom. Bár nem úgy készültem, hogy a könyv megváltoztatja majd az életemet (vagy legalábbis az olvasási szokásaimat), kíváncsi voltam, miféle érveket tud felhozni a szerző a nem-olvasás mellett.
 
A könyv első részében megismerhetjük azokat a kategóriákat, amelyekbe Bayard szerint a nem olvasott könyvek tartoznak: vannak az elfeledett könyvek, az ismeretlen könyvek, a hallomásból ismert könyvek, valamint az átlapozott könyvek. A második részben a szerző azokat a főbb társasági helyzeteket ismerteti, amelyekben úgy adódhat, hogy könyvekről kell beszélgetni. A harmadik részben pedig ad néhány tanácsot, illetve pár lehetséges választ a címben feltett kérdésre.
Tovább
Címkék: olvasás, non fiction, pierre bayard, 2010 november
2010.dec.01.
Írta: entropic 18 komment

Recenzióíró pályázat

Figyelmes olvasóim és rajongóim hadának talán feltűnt, hogy volt mostanában pár könyv, amelyet elolvastam ugyan, de posztot nem jelentettem meg róluk. Ez azért történt, mert az esélyeim növelése (vagy elaprózása?) érdekében két írással is beneveztem az Olvass bele oldalon meghirdetett recenzióíró pályázatra, amelyek ma jelentek meg. Így hát annak ellenére, hogy ez a bejegyzés látszólag rövid, valójában duplaposztról van szó, s mindössze kettőt kell kattintani ahhoz, hogy olvashassátok a szokásos szóáradataimat.

Aravind Adiga A Fehér Tigris című regényéről szóló írásomat itt érhetitek el:

 
A könyvről gyors kedvcsinálóként csak annyit mondanék, hogy a modern Indiában játszódik, nagy éleslátással ábrázolja a gazdagok és a szegények közötti szakadékot, s a szerző ezzel a művével 2008-ban elnyerte a Booker-díjat.
 
 
A másik írás pedig idei kedvenc szerzőm, Erlend Loe legelső, magyarul most először megjelent regényéről szól. A könyv az Elfújta a nő címet viseli, s megtalálható benne mindazok a stílusjegyek és témák, amelyek Loe későbbi műveit is jellemzik. A poszt itt olvasható:
 
 
Olvasás után aztán ne habozzatok belátásotok szerint szavazni is az írásaimra, hadd nyerjek magamnak karácsonyra mindenféle remek ajándékokat.
Címkék: pályázat, önreklám, egó
2010.nov.28.
Írta: entropic 3 komment

Joseph Brodsky: Velence vízjele - Watermark

Az irodalmi Nobel-díj és számos egyéb elismerés ellenére most először találkoztam az orosz származású amerikai szerző nevével, talán azért is, mert Brodsky elsősorban költő volt, én meg sose voltam versrajongó. Ez a könyv viszont nem verseskötet, hanem önéletrajzi ihletésű, lazán összefüggő epizódokból és történet- és elmélkedésdarabkákból álló útikalauz, amely a szerző tizenhét velencei telének élményeiről és Brodsky Velencéhez fűződő viszonyáról ad képet.
 
Leginkább azért érdekelt a könyv, mert Velencéről szól. Nem jártam még ott (és nem is biztos, hogy szeretnék), de eddig úgy vettem észre, hogy az ott játszódó könyvekben valamiért mindig sok titokzatos, misztikus, veszélyes és drámai esemény történik, én meg szeretem az ilyesmit (lásd pl. Ian McEwan Idegenben c. könyvét, vagy Daphne du Maurier Ne nézz vissza! c. novelláját), s most is valami hasonlóra számítottam.
 
Hamar kiderült viszont, hogy Brodsky könyvében nem történik semmi igazán drámai, s annak ellenére, hogy a szerző mindig csak télen látogatott a városba (amikor Velence a legködösebb, legsötétebb, legméltóságteljesebb arcát mutatja az utazónak), Velence mégsem tűnik túl komornak és rettenetesnek. Ez egyébként annak ellenére sem zavart, hogy máshogy képzeltem a könyvet, szívesen és élvezettel olvastam Brodsky hangulatos leírásait egy-egy konkrét élményéről, és örültem, hogy a könyv árnyalja némileg a bennem élő Velence-képet.
Tovább
Címkék: nobel díj, útinapló, non fiction, 2010 november, joseph brodsky
2010.nov.26.
Írta: entropic 8 komment

Martin Amis: Pénz - Money

Teljesen véletlenül bukkantam erre a regényre a könyvtárban úgy tizenhat évesen, és azóta is nagyjából kétévente újraolvasom. Eddig még mindig nagyon élveztem, többnyire most is, bár most először az is feltűnt, hogy korántsem hibátlan könyv ez, s helyenként egy egészen kicsit unalmasnak és fárasztónak is találtam.
 
A regény a botrányos reklámfilmjeiről ismert John Self történetét mondja el egyes szám első személyben. John befutott ember, akinek életét a pénz, a pia és a pornó tölti ki. A férfi karrierjének újabb szintjére lép, amikor megkapja a lehetőséget, hogy a legnagyobb amerikai filmsztárok szereplésével nagyfilmet készítsen egy saját életén alapuló történetből, s a film előre sejthető sikere által biztosítsa magának a még több pénzt, piát és pornót. A cselekmény a film készítésének útját követi nyomon, de végső soron nem más, mint John több száz oldalas elmélkedése (na miről?) a pénzről, a piáról meg a pornóról. Ahogy ebből sejthető, a Pénzben a történet nem túl lényeges. Sokkal fontosabb az elbeszélés hangja, a főhős egyoldalú gondolkodásának megjelenítése, valamint a 20. századi valóság ábrázolása.
Tovább
Címkék: posztmodern, újra, angol nyelvű, martin amis, 2010 november
2010.nov.24.
Írta: entropic 3 komment

Walker Percy: The Moviegoer

Tizenévesen rengeteget jártam moziba, volt olyan év, hogy egy-két kivétellel az összes új filmet láttam – persze ez ma már nem túl nagy teljesítmény, még csak el se kell menni a moziba, de ez most lényegtelen. A lényeg az, hogy úgy tizenkét évvel ezelőtt találkoztam valahol ennek a regénynek a címével, és azóta terveztem, hogy elolvasom. Nem érdekelt a történet, elég volt annyi, hogy tudtam a címét, és úgy éreztem, ez nekem való könyv lesz. Előbb persze le kellett győzni néhány akadályt, például meg kellett tanulni angolul, mert a regény nem jelent meg magyarul – amit meg is értek, de erről majd később. Most, tizenkét év várakozás után aztán megláttam a regényt a Bookstationön, úgyhogy gyorsan lecsaptam rá, de ahogy az ilyenkor lenni szokott, a könyv nem egészen az volt, mint amire számítottam.
 
A regény az 50-es években játszódik, a főhős pedig Binx Bolling, egy régi, vagyonos New Orleans-i család sarja. A férfi kötvények és részvények adásvételével foglalkozik, szabadidejében pedig minden új titkárnőjével viszonyt kezdeményez, moziba jár, illetve New Orleans külvárosaiban bolyong és közben az életén elmélkedik. A történet apró epizódok, emlékek és vágyakozások sorából áll össze, amelyhez a hátteret a Mardi Gras karneváli időszak szolgáltatja. Miközben a karnevál zajlik, lassan megismerjük a főhős családi hátterét, a háborús emlékeit, valamint a jövőjére vonatkozó terveit.
Tovább
Címkék: angol nyelvű, 2010 november, walker percy
2010.nov.21.
Írta: entropic 7 komment

Piotr Kłodkowski: A Kelet csodálatos zamata

Bár olvastam már néhány indiai vagy éppen japán regényt, nem vagyok a Kelet megszállott rajongója, nem vonz különösebben egyik ősi keleti kultúra sem, s azt sem érzem, hogy egyszer feltétlenül el kell látogatnom a Távol-Keletre, vagy minimum valamelyik arab országba, hogy megtaláljam az életem értelmét. Ezért némi kétkedéssel fogadtam ezt a könyvet – a címe nem sok jót ígért az én európai agyamnak és érdeklődésemnek, s félig-meddig arra számítottam, hogy jó sok miszticizmussal és elfogultsággal fűszerezett beszámolókat olvashatok majd a Kelet varázslatosan rejtélyes és felfoghatatlanul bonyolult kultúrájáról és civilizációjáról.
 
Mostanában viszont az általam nagy adag szkepszissel megközelített könyvekről elég gyakran kiderül, hogy sokkal jobbak, mint ahogy azt elképzeltem, s a Kelet csodálatos zamata esetében is ez történt. A szerző szeretettel és érdeklődéssel, ugyanakkor nem automatikus rajongással, hanem nekem nagyon szimpatikus racionalitással közelíti meg a témáit, úgyhogy egy-két írás elolvasása után már kíváncsi lettem a többire is.
Tovább
Címkék: útikönyv, útinapló, non fiction, 2010 november, piotr kłodkowski
süti beállítások módosítása