2011.jan.02.

Írta: entropic 5 komment

J. G. Ballard: Karambol - Crash

Mióta pár évvel ezelőtt először láttam a könyv David Cronenberg által rendezett filmváltozatát, azóta terveztem, hogy a regényt is elolvasom. A film alapján el tudtam képzelni, mire számíthatok, és egyébként is ritkán szokott felfordulni a gyomrom egy könyvtől, de Ballard regényét még így is nagyon hatásosnak, betegnek és felforgatónak érzem.

A történet elbeszélője, James Ballard egy napon frontálisan ütközik Dr. Helen Remingtonnal és a férjével. A baleset során a nő férje meghal, Helen és James pedig súlyos sérüléseket szenvednek. Ám a baleset meglepő módon új irányba tereli James szexualitását, s a férfi felfedezi, hogy a karambol élménye, a sebek, a maradandó hegek ellenállhatatlan vonzerővel hatnak rá, s hamar kiderül, hogy másokra is. James a balesetét követően megismerkedik az állandóan karambolokat fotózó Vaughannel, akinek agyában folyamatosan az ütközések, a halottak, a szex, az erőszak és a karambolok során szerezhető sérülések képei rajzanak. Kiderül, hogy Vaughan egy egész kis közösséget irányít, amelynek tagjai mind átestek legalább egy karambolon, s akik azóta folyton az újabb ütközéseket és az ütközés közben átélhető szexuális gyönyört keresik.

Tovább

Címkék: angol nyelvű, 2010 december, j. g. ballard

2010.dec.31.

Írta: entropic 10 komment

2010 könyvei

Eddig talán sikerült eltitkolnom több-kevesebb sikerrel, de valójában éppúgy imádok listákat írni, mint a főhős, Rob Nick Hornby Pop, csajok satöbbi című regényében, vagy mint a Naiv.Szuper. főszereplője. Így hát alig vártam, hogy eljöjjön az év vége, s írhassak egy posztot a 2010-es kedvenc könyveimről. Nem akartam direkt felduzzasztani vagy lerövidíteni a listát, hogy szép kerek számot kapjak, a lista így kilenc tételt tartalmaz. A könyvek az olvasás ideje szerint követik egymást.

1. Thomas Pynchon: A 49-es tétel kiáltása – féltem tőle, halogattam, azt gondoltam, én ehhez úgyis kevés vagyok, de aztán elkezdtem, és imádtam. Vicces, paranoid, nagyon amerikai.

2. Margaret Atwood: A vak bérgyilkos – csodás és drámai regény. Olyan zseniális, ahogy Atwood keveri a stílusokat, a nézőpontokat és az idősíkokat, hogy már csak ezek miatt is imádnám, de a virtuóz megvalósítás mellett a történet maga is lenyűgöző és magával ragadó.

3. Erlend Loe: Doppler – Loe számomra az év felfedezettje, igazából bármelyik könyve állhatna itt, de ez volt az első, amit olvastam tőle, ezért ez került ide. És biztosan nem olvastam volna, ha nem látom a Molyon vargarockzsolt roppant informatív értékelését és idézeteit, úgyhogy a sok egyéb mellett már csak ezért a könyvért is megérte a Molyra regisztrálni.

Tovább

Címkék: könyv, lista, egó

2010.dec.28.

Írta: entropic 5 komment

Robert Nye: Faust

Jó sok éve nézegettem már ezt a könyvet, és terveztem, hogy elolvasom, de mostanáig valami más mindig háttérbe szorította, részben pont a témája miatt. Mindig tartok kicsit az efféle ezerszer feldolgozott történetektől, mint Fausté: tudom persze, hogy nem véletlen a rengeteg feldolgozás, hanem tényleg univerzális, nagyon emberi történetről van szó, ugyanakkor nem tudom elképzelni, hogy még mindig van, aki valami újat tud kihozni belőle. Robert Nye-nak mindenesetre sikerült.

A regény a Faust-legenda pikáns és posztmodern átirata. A történetet Faust hű társa és tanítványa, Wagner Kristóf meséli el. Kristóf elbeszélése szerint Faust földi ideje a végéhez közeleg: a 24 év, amelyet a tudós korábban az ördögtől kialkudott, s amely során teljes szellemi szabadságban élhetett, nemsokára lejár, s Faust lelke utána az ördög tulajdonába kerül. Faust természetesen berezel, s azon töri a fejét, miképp menekülhetne meg, s végül két ellentétes sugallat hatására úgy dönt, Rómába zarándokol, hogy találkozzon a pápával, s ezáltal így vagy úgy, de megmentse a lelkét.

Mindez talán kissé komornak vagy akár unalmasnak is tűnhet, de szó sincs erről: a Faust roppant élvezetes, pimasz, játékos és provokatív könyv, különleges szereplőkkel. Emellett a szerző csodás iróniával kezeli az élet nagy kérdéseit, ráadásul remek stílusban ír. De hogy ne csak efféle lelkes, légből kapott jelzőkkel dobálózzak, ki is fejtem, mire gondolok.

Tovább

Címkék: posztmodern, 2010 december, robert nye

2010.dec.26.

Írta: entropic 5 komment

Stephen King: A ragyogás - The Shining

Tél volt és nagy hó, amikor először olvastam ezt a regényt, és talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy első olvasásra igen nagy hatással volt rám a Ragyogás. A könyv nagy része ugyanis télen és nagy hóban játszódik, és ifjonti empátiámmal olyannyira beleéltem magam a történetbe, hogy szinte féltem kinézni az ablakon, hátha azt látom, hogy életre kel a sövény. Bár a „borzongató” elég elcsépelt szó, King néhány könyvére tényleg illik ez a jelző, s a Ragyogás pont ilyen könyv. Most olvastam harmadszor a könyvet, s a borzongás még most is megvolt, viszont a korábbi lelkesedésem egy része már elpárolgott – lehet, hogy kezdek kinőni Kingből.

Biztos mindenki tudja, miről szól a regény, de azért röviden elmondom én is: a (gyógyult) alkoholista, állástalan tanár és író, Jack Torrance ragyogó munkalehetőséget kap: ő lesz a magasan a hegyek között álló Panoráma hotel téli gondnoka, s reméli, hogy a nyugalmas hónapok alatt lesz esélye összeszedni magát, befejezni a régóta készülő színdarabját, majd tavasszal talán új életet kezdeni. Jack magával viszi a feleségét, Wendyt és a fiát, a gondolatolvasó és jövőbelátó képességgel rendelkező Dannyt is a Panorámába, ám a békésen induló telet egyre gyakrabban zavarják meg a régi, rossz hírű hotel vélt vagy valós kísértetei, és a család nyugalma és Jack ép elméje szép lassan semmivé lesz.

Tovább

Címkék: horror, stephen king, újra, angol nyelvű, 2010 december

2010.dec.23.

Írta: entropic 8 komment

Terestyéni Tamás: Kommunikációelmélet - A testbeszédtől az internetig

Nem vagyok feltörekvő valóságshow-sztárocska, akinek az a szokásos szövege, hogy érdekli a kommunikáció és a tévénél szeretne elhelyezkedni. Laikus olvasó vagyok, nem szeretnék a tévénél elhelyezkedni, de engem is érdekel a kommunikáció (főleg a nyelvi kommunikáció) tudománya, úgyhogy gondoltam, bizonyára hasznos olvasmány lesz Terestyéni Tamás könyve. (Viszont kicsit nehéz erről a könyvről írnom, mert úgy érzem, nem rendelkezem a megfelelő szavakkal, amelyekkel jellemezhetném: ez a mű szakszöveg, nekem meg csak hagyományos szavaim vannak.)

A szerző szerintem csodálatos részletességgel és alapossággal veszi végig és elemzi a kommunikációelmélet kérdéseit, a kommunikáció különféle megjelenési formáit és mindenütt jelenvalóságát, a szavakkal való cselekvés módjait, a kommunikáció jelentőségét a társadalmakban és még számos egyéb témát. S olyan sok mindenről szól a könyv, hogy feleslegesnek érzem egy-két példa kiemelését, mert annyival úgysem tudom érzékeltetni a műben tárgyalt témák sokféleségét és mélységét.

Tovább

Címkék: kommunikáció, nyelvészet, nyelvtudomány, non fiction, 2010 december, terestyéni tamás

2010.dec.20.

Írta: entropic Szólj hozzá!

Kevin Brooks: Lucas

Nem tudom felidézni azt a pillanatot, amikor valamiért elhatároztam, hogy elolvasom ezt a könyvet. Gondolom, olvastam valahol egy fél sort róla, amiből arra következtettem, hogy ez egy kellően komor, tragikus, drámai könyv lesz, tehát biztos tetszeni fog. Tévedtem, olyannyira, hogy majdnem abba is hagytam a regényt úgy ötven oldal után (ez lett volna az első ilyen eset nagyon hosszú idő óta), de végül kitartottam, talán csak azért, mert utálok bármit is félbehagyni. Tehát nem tetszett a könyv, viszont olvasás közben elgondolkodtam azon, mennyire van nekem jogom rettentően lehúzni egy regényt, ami egyébként nem olyan rossz, csak éppen nyilvánvalóan nem én vagyok az ideális olvasója. Ez a poszt ennek a megválaszolatlan kérdésnek a szülötte, és az írása közben megpróbálom egyszerre tizenéves és felnőtt szemmel is nézni a regényt.

A történetet a tizenhat éves Caitlin meséli el: a lány az egy évvel korábbi nyár szívfájdító eseményeire emlékszik vissza. Akkor történt, hogy a szigeten, ahol Caitlin az apjával és a bátyjával élt, váratlanul felbukkant egy ismeretlen fiú (Lucas), akiről nagyjából annyit lehetett tudni, hogy nagyon jó megjelenésű, semmitől sem fél, és magabiztosság sugárzik a járásából – azt viszont senki nem tudta, hogy honnan jött és mit akar. Cait az első perctől fogva megmagyarázhatatlan vonzalmat érzett a fiú (sőt sokszor nagybetűvel: a Fiú) iránt, míg a többi szigetlakó ugyanilyen megmagyarázhatatlan gyűlöletet érzett iránta, s néhány elvetemült tizenéves és pár felnőtt mindent elkövetett, hogy befeketítse Lucas alakját és elüldözze őt a szigetről.

Tovább

Címkék: kevin brooks, 2010 december

2010.dec.18.

Írta: entropic 16 komment

Joanne Harris: kékszeműfiú - blueeyedboy

Nem követem túl figyelmesen az új megjelenéseket, úgyhogy nem voltam tudatában annak, hogy Joanne Harrisnek újabb könyve jelenik meg. Aztán egy-két hete megláttam a regényt a könyvesboltban, és nagyon megtetszett a címe. A fülszöveg viszont inkább csak hatásvadásznak tűnt, nem pedig érdekesnek, a borító meg egyáltalán nem tetszett, úgyhogy nem terveztem, hogy egyhamar elolvasom a könyvet. Aztán a Molyon olvastam Szilvi egy mondatát, miszerint a regény egy blogot vezető férfiról szól, aki mindenféle beteg posztokat ír, és nem tudható, hogy valóság vagy fikció-e, amit leír. Talán mondanom sem kell, hogy e téma hallatán rögtön felébredt a kíváncsiságom, és pár nappal később a legvadabb várakozásokkal kezdtem olvasni a könyvet. (Úgy érzem, ezzel a könyvvel kapcsolatban szinte minden spoilerként értelmezhető. Igyekszem nem elárulni semmi életbevágót, de nem biztos, hogy sikerül. Ezt figyelembe véve olvassatok tovább.)

A regény hőse a negyvenkét éves, kórházi takarítóként dolgozó férfi, BB, aki még felnőttként is zsarnoki anyjával lakik, és az anyja árnyékában próbálja feldolgozni a múltbéli sérelmeit és a testvérei mellett átélt örökös mellőzöttségét. A való életben a férfi látszólag az átlagosnál is átlagosabb, visszahúzódó és szolid, ám a rosszfiukrock nevű netes közösségi oldalon felépít magának egy másik (cinikus, határozott és kegyetlen) identitást, s kekszemufiu néven fiktívnek beállított történeteket jelentet meg a blogján, amelyekben a (feltehetően önéletrajzi ihletettségű) főhős mesteri módon áll bosszút azokon az embereken, akik korábban valami módon keresztbe tettek neki. Eközben kekszemufiu az oldal közösségének tagjait is figyeli és manipulálja. A könyv másik narrátora a szintén blogoló Albertine, akinek posztjaiból kekszemufiu történeteinek másik oldalát ismerhetjük meg. Ám Albertine szövegeiről szintén nem tudható biztosan, hogy fiktív vagy valós eseményekről szólnak-e.

Kekszemufiu és Albertine természetesen a valóságban is ismerik egymást, s van néhány régi titkuk, amelyekre a történet során lassan fény derül – de korántsem biztos, hogy ami kiderül, az tényleg a valóság vagy csak egy újabb fikció.

Tovább

Címkék: joanne harris, 2010 december

2010.dec.16.

Írta: entropic 8 komment

Bret Easton Ellis: Nullánál is kevesebb - Less Than Zero

Ha jól emlékszem, tíz éve, az Amerikai psycho filmváltozatának megjelenésekor hallottam először Ellis nevét. A filmet azóta sem láttam, viszont Ellisre kíváncsi lettem, és tudni akartam, mi lehet az a híres botránykönyv, amiből a film készült. Viszont az Amerikai psychót akkoriban nem lehetett megtalálni egyetlen általam látogatott könyvtárban sem, vagy lehet, hogy csak gondosan a raktár mélyére száműzték a regényt. Így jobb híján a Nullánál is kevesebbet olvastam először Ellistől, de tizenhat évesen nem tett éppen mély benyomást rám: nem tetszett a stílusa, és csak annyit értettem belőle, hogy egy rakás gazdag hülyegyerek valami számomra felfoghatatlan ok miatt egyfolytában nyavalyog, unatkozik és drogozik.

Aztán pár évvel később elolvastam Ellis többi regényét, majd újraolvastam ezt is, és rájöttem, hogy valójában ez egy igen jó és hatásos könyv. Most a szép új kiadás megjelenésének alkalmából végre megvettem magamnak a regény régi kiadását, és megint elolvastam. És ismét rájöttem, hogy ez a könyv jó, ráadásul a későbbi Ellis-könyvek ismeretében felvet egy számomra nagyon érdekes kérdést, amelyre hamarosan kitérek.

De előbb pár szó a történetről: az gyakorlatilag egyáltalán nincs. A regény az unatkozó, gazdag szépfiúról, Clayről és haverjairól szól: Clay a karácsonyi szünet idejére hazatér Los Angelesbe a New Hampshire-i elitegyetemről, s az otthon töltött négy hetet folyamatos bulizással, drogozással és szexszel tölti, közben pedig időnként elmereng a múlton, amely semmivel sem volt értelmesebb, mint a jelen, ám Clay mégis valamiféle nosztalgiával emlékszik vissza a családjával a sivatagban töltött nyarakra.

Tovább

Címkék: újra, bret easton ellis, 2010 december

2010.dec.14.

Írta: entropic 6 komment

Huszár Ágnes: Bevezetés a gendernyelvészetbe

Érdekes, hogy az egyetemen sem a gender studies (a társadalmi nemek tudománya), sem a nyelvészet úgy általában nem tartozott a kedvenc témáim közé, és gondosan kerültem is az efféle kurzusokat, amennyire lehetett. Az utóbbi időben viszont egyre jobban érdeklődöm mindkét tudomány iránt, úgyhogy igencsak kíváncsi voltam erre a könyvre, amely a két témát vegyíti. Mellesleg azt olvastam, hogy ez az első összefoglaló magyar mű ebben a témakörben.

A gendernyelvészet a férfiak és a nők jellemző nyelvhasználatával, valamint a két nem nyelvhasználatának különbségeivel foglalkozik. Huszár Ágnes meglehetősen messziről indulva vázolja fel a tudományág keletkezését, és a férfi és női kommunikáció különbözőségének gyökereit: egészen a bibliai teremtéstörténetig és a görög mítoszokig visszamegy, hogy érzékeltesse a férfi és a nő ősi eredetű eltéréseit, amelyek természetesen a nyelvhasználatukra is kihatnak.

A további fejezetekben aztán logikusan, lépésről lépésre haladva megtudhatjuk, hogy pontosan miben is állnak a két nem kommunikációjának különbségei, és hogy e különbségeknek miféle társadalmi jelentősége volt vagy van még ma is. Nagyon érdekes látni, hogy az apróságnak tetsző dolgok miként függnek össze: például a szerző leírja, hogy a hangszalagok hossza miként befolyásolja a hangmagasságot, aztán megemlíti, hogy a BBC még a 80-as években sem szívesen alkalmazott női hírolvasókat, többek között azért, mert az átlag nő a férfiaknál magasabb hangon beszél, magas hangon felolvasva pedig a hírek nem hangzanak elég komolyan.

Tovább

Címkék: nyelvészet, nyelvtudomány, non fiction, gender studies, 2010 december, huszár ágnes, gendernyelvészet

2010.dec.12.

Írta: entropic 2 komment

Helen Fielding: Bridget Jones naplója - Bridget Jones's Diary

Furcsa, hogy ez a regény mindenféle élethelyzetben szórakoztató tud lenni: ha az ember éppen párkapcsolati vagy családi válságban van, megnyugtató lehet a tudat, hogy Bridget Jones kapcsolatai még rosszabbak; ha az ember a kilóival küzd, erőt meríthet abból, hogy Bridgetnek is ugyanez a problémája; ha pedig éppen minden szuper, akkor lehet annak örülni, hogy a regény végén Bridgetnek is minden szuper lesz.

Gondolom, minden nő rendelkezik legalább némi felszínes ismerettel a regényről, de a Naplót esetleg nem ismerő (férfi)olvasóim kedvéért elmondom, miről szól a regény: a harmincvalahány éves londoni szingli, Bridget Jones egy évéről, amelyet nagyrészt az állandó pánikolás és nyavalygás (kövér vagyok, nincs pasim, sose lesz pasim, nincs pénzem, unatkozom, engem senki sem szeret, nem érdekel a munkám stb.), valamint a kényszeres édesség-, alkohol- és cigarettafogyasztás tölt ki. Mindeközben azért persze időnként történik is valami (szerelmi, munkahelyi vagy családi krízis), a jelentősebb események pedig megfeleltethetők a könyvben is említett Büszkeség és balítélet főbb eseményeinek, úgyhogy a Bridget Jones naplója Jane Austen regényének önironikus, sok-sok utalással tűzdelt 20. századi (posztmodern) verziójának is tekinthető.

Tovább

Címkék: posztmodern, újra, helen fielding, chick lit, angol nyelvű, 2010 december