Walker Percy: The Moviegoer
Tizenévesen rengeteget jártam moziba, volt olyan év, hogy egy-két kivétellel az összes új filmet láttam – persze ez ma már nem túl nagy teljesítmény, még csak el se kell menni a moziba, de ez most lényegtelen. A lényeg az, hogy úgy tizenkét évvel ezelőtt találkoztam valahol ennek a regénynek a címével, és azóta terveztem, hogy elolvasom. Nem érdekelt a történet, elég volt annyi, hogy tudtam a címét, és úgy éreztem, ez nekem való könyv lesz. Előbb persze le kellett győzni néhány akadályt, például meg kellett tanulni angolul, mert a regény nem jelent meg magyarul – amit meg is értek, de erről majd később. Most, tizenkét év várakozás után aztán megláttam a regényt a Bookstationön, úgyhogy gyorsan lecsaptam rá, de ahogy az ilyenkor lenni szokott, a könyv nem egészen az volt, mint amire számítottam.
A regény az 50-es években játszódik, a főhős pedig Binx Bolling, egy régi, vagyonos New Orleans-i család sarja. A férfi kötvények és részvények adásvételével foglalkozik, szabadidejében pedig minden új titkárnőjével viszonyt kezdeményez, moziba jár, illetve New Orleans külvárosaiban bolyong és közben az életén elmélkedik. A történet apró epizódok, emlékek és vágyakozások sorából áll össze, amelyhez a hátteret a Mardi Gras karneváli időszak szolgáltatja. Miközben a karnevál zajlik, lassan megismerjük a főhős családi hátterét, a háborús emlékeit, valamint a jövőjére vonatkozó terveit.
Binx afféle útkereső ember, aki az igazi életét nem a valóság szintjén éli. Folyton mintákat és ismétlődéseket kutat, illetve egy meghatározhatatlan „keresés” tölti ki a gondolatait: keresi Istent, önmagát, és legfőképpen a valódi élet lehetőségét. Binx egyik legnagyobb félelme az, hogy ő is belesüllyed a mindennapiságba, és a hétköznapi élet ellenszerét igyekszik megtalálni a keresése során.
A férfi egyébként meglehetősen ellentmondásos és kiismerhetetlen karakter, s ez számomra nagyon hitelessé tette az alakját. Binx kezdetben elég ellenszenves figura: egy gépies, kényszeresen viselkedő, kiábrándult, pénzsóvár és önző nőcsábász. Ám később megismerjük a férfi másik oldalát is: a félelmeit, a kételyeit, a vágyait, a szomorúságát: például kiderül, hogy Binx fél az utazástól, mert nagyon nehezen szokja meg, hogy más vidékeken máshogy viszonyulnak az emberek a világhoz; és az is kiderül, hogy a cinizmusa ellenére a férfi alapvetően meg van győződve az emberek kedvességéről és jóságáról, csak éppen valami megmagyarázhatatlan okból mérhetetlen szomorúsággal tölti el, hogy mindig mindenki kedves és jó. Az efféle részletek pedig ha nem is vonzóvá, de érthetővé teszik a viselkedését.
A könyvemben közölt szokásos dicsérő kritikarészletek között van egy, ami azt mondja, hogy ez a regény a felnőtteknek szóló Zabhegyező, és tényleg van ebben valami: Binx épp úgy egzisztenciális, beilleszkedési és önértékelési gondokkal és kérdésekkel küzd, mint Holden Caulfield, sokszor látszólag ok nélkül lehervad, jellemző rá a menekülés mindentől, ami köznapi, ráadásul még a stílusa is hasonlít Holden stílusára.
A Zabhegyezőn kívül engem egyébként még Hemingway Fiestájára emlékeztet ez a regény. Akárcsak Hemingway a pamplonai Fiestát, Walker Percy is igen érzékletesen és hangulatosan jeleníti meg a New Orleans-i karnevált, s ebben a regényben is szüntelenül kísért az érzés, hogy mire a mulatságnak vége lesz, valami visszavonhatatlan fog történni. Ahogy ebből sejthető, a Moviegoer nem szűkölködik a drámai feszültségben, de a regény meglehetősen antiklimaktikus módon végződik, ami kissé csalódást keltő, viszont érthető megoldás: a 20. század az antihősök kora, úgyhogy nem lett volna túl hiteles, ha Binx keresése azzal végződik, hogy a férfi valami világmegváltó eredményre jut, amelynek segítségével megmenekül az átlagosság csapdájából.
Mint említettem, a könyv nem jelent meg magyarul, s ez talán azzal is magyarázható, hogy ez egy nagyon amerikai regény. A borítón az áll, hogy a Moviegoer remekmű, amely valószínűleg minden amerikaiban nosztalgikus érzéseket kelt majd. Nem véletlen, hogy nem azt írták: minden emberben. Hiába, hogy az amerikai Dél jó néhány író (pl. Carson McCullers, William Faulkner vagy Truman Capote) művein keresztül a világ más tájain is ismert, Percy regényében, úgy érzem, extra adag amerikaiság és déliség szerepel, s ez megnehezíti a könyv átélését. Például: amikor Binx Chicagóba utazik, többek között azon mereng, hogy senki mást nem fűzhet olyan ellentmondásos viszony az Észak valamelyik városához, mint egy déli embert, én pedig úgy éreztem, nem amerikaiként és nem déliként esélyem sincs megérteni, mégis miben állhat ez a különös viszony.
Talán ennek az idegenségérzetnek köszönhető, hogy az érdekes, filozofikus témák, a néhol cinikus, néhol melankolikus stílus, a szöveget igen költőien átszövő ismétlődések, és a helyenként nagyon drámai lélekboncolgatás ellenére úgy érzem, valahogy elment mellettem ez a regény, nem sikerült a történet és a karakterek mélyére hatolnom, és nem került igazán közel hozzám a regényvilág.
