Könyv, egó, entrópia

2011.sze.19.
Írta: entropic 4 komment

Joyce Carol Oates: Luxusvilág - Expensive People

Olvastam már ezt a könyvet valamikor pár éve, de már nem nagyon emlékeztem belőle semmire, csak arra, hogy tetszett, úgyhogy gondoltam, újraolvasom. A Luxusvilág másodjára még jobban tetszett, mint előszörre. (Úgyhogy el is gondolkodtam azon, hogy miért nem olvasok sokkal több Joyce Carol Oates-könyvet, ha már egyszer ilyen jókat tud írni, mint ez, s ha már egyszer ő írta az egyik örökös kedvenc novellámat is, a „Where Are You Going, Where Have You Been?” címűt.)
 
A Luxusvilág hőse a tizenegy éves Richard Everett, aki elkövet egy gyilkosságot, amelyet aztán be is vall, csak éppen senki nem hiszi el neki, hogy tényleg gyilkolt. Richard ezért tizennyolc éves korában úgy dönt, hogy megírja az emlékiratait, amelyben mindent elmond arról, hogy hogyan és miért lett gyilkossá, majd utána véget vet az életének. A könyv azonban – ahogy azt Richard nem győzi hangsúlyozni – nem ám holmi regény, hanem magáról az életről szól, s ennek megfelelően bonyolult és zavaros.
Tovább

Szegedy-Maszák Mihály: Az újraolvasás kényszere

Vannak olyan tudományos tárgyú könyvek, amelyek a nagyközönség számára is viszonylag könnyen, hosszadalmas előtanulmányok nélkül is befogadhatók és élvezetesek, és vannak olyanok, amelyek mintha szándékosan tartanák maguktól távol a nem szakmabeli olvasókat, és leginkább más szakmabeliek számára lehetnek igazán hasznosak. Laikus olvasóként én azt gondolom, Szegedy-Maszák Mihály legújabb tanulmánykötete ez utóbbi kategóriába tartozik.
 
Az újraolvasás kényszere két nagy egységre oszlik. Az „Elvi megfontolások” címet viselő első részben általános témákról esik szó. Olvashatunk például tanulmányt a fordítás nehézségeiről és a fordíthatóság határairól, a magyar irodalomtudomány helyzetéről és lehetőségeiről a 21. században vagy éppen a magyar és a világirodalom mibenlétéről és a kettő közötti különbségekről.
 
A kötetnek ez a része a második részhez képest egészen könnyen megközelíthető, és a tanulmányok minden olyan olvasó számára hasznos és érdekes gondolatokkal szolgálnak, aki nemcsak olvasni szeret, hanem az irodalom elméleti kérdései és problémái iránt is érdeklődik.
Tovább

Scarlett Thomas: The End of Mr. Y

Juci ajánlotta a figyelmembe Scarlett Thomast, aminek nagyon örülök, mert eddig sosem hallottam róla, de most, hogy elolvastam ezt a könyvét, kiderült, hogy az írónő tényleg nekem való.
 
A The End of Mr. Y a bölcsész-kalandregények alműfajába tartozik. A történet hősnője Ariel Manto, aki a gondolatkísérletek témájából PhD-zik, imádja Derridát és Heideggert, továbbá különös érdeklődéssel viseltetik egy elfeledett 19. századi író, Thomas E. Lumas iránt. Lumas művei ma már szinte megszerezhetetlenek, ám Ariel egy szép napon mégis rábukkan az író legrejtelmesebb regényére, a The End of Mr. Y-ra, amelynek elolvasása a legenda szerint átkot von az olvasó fejére.
 
Lumas könyve egy olyan férfi (talán valós, talán fiktív) története, aki némi varázsital segítségével képessé válik arra, hogy belépjen a Troposzféra elnevezésű világba, ahol aztán látszólag szabadon, negatív következmények nélkül átugorhat mások tudatába és megismerheti az emberek gondolatait és emlékeit.
Tovább

Jason Epstein: A könyvkiadás múltja, jelene és jövője - Book Business - Publishing Past, Present and Future

Jason Epstein nagyjából ötven évet töltött az amerikai könyvkiadás világában. Az 50-es években először a Doubleday kiadónál dolgozott nyolc évig, ahol többek között létrehozta az Anchor Books nevű sorozatot, amely papírkötéses kiadásban tett hozzáférhetővé számos jelentős, ám korábban csak keményfedeles, drága változatban kapható könyvet. Epstein 1958-ban aztán a Random House-hoz került, s az itt töltött évtizedek alatt rengeteg híres író műveit szerkesztette, és emellett még számtalan más könyves elfoglaltságra is maradt ideje. Ebből a sok évtizednyi kiadói tapasztalatból táplálkozik ez a vékony kötet, amelyben a szerző felvázolja, hogy hogyan látja az amerikai könyvkiadás helyzetét.
 
Ami a régmúltat illeti, Epstein nem ás túlságosan mélyre, ami, gondolom, annak köszönhető, hogy inkább mesélni és nosztalgiázni szeret, semmint az általa személyesen át nem élt időszakokat kutatni. Bár Epstein amolyan tessék-lássék módon leír néhány dolgot az amerikai könyvkiadás kezdeteiről, és olvashatunk néhány általánosságot arról is, hogy a könyvnyomtatás hogyan változtatta meg a világot, a régmúltról szóló részek inkább csak a rend kedvéért vannak a könyvben.
 
Epstein akkor van igazán az elemében, amikor a saját maga által is átélt időszakokról és ezek közvetlen előzményeiről mesélhet. Nagyon színesen és hangulatosan ír például az 1920-as évek varázslatos világáról, amikor a kiadók csak úgy dúskáltak a tehetséges írók zseniális könyveiben, és bárki, aki részese volt az akkori pezsgő szellemi életnek, úgy érezhette, hogy valami nagyon fontos dolognak a része. Bár Epstein ezt a kort nem ismerhette személyesen, amikor a saját fiatalkori tapasztalatairól beszél, gyakran hangoztatja, hogy az 50-es években még érezhető volt a könyves világban a 20-as évek hatása, s ezért még azok az évek is igen jók voltak.
Tovább

François Mauriac: Ami elveszett

Mauriac regénye a (valójában nem is olyan vidám) párizsi bohémvilágban játszódik. A mű négy főszereplője két házaspár, Hervé és Irène valamint Marcel és Tota, akiknek az élete a legkülönfélébb módokon fonódik egybe. Barátság, szerelem, vágy, szimpátia, ellenszenv, szánalom, irigység és önző érdek köti össze egymással a két pár tagjait.

Hervé és Marcel például régebben barátok voltak, ám a kapcsolatuk mostanra olyannyira megromlott, hogy Marcel szándékosan elfelejti meghívni Hervét az esküvőjére, s Hervé ezt a hanyagságot azzal viszonozza, hogy lépten-nyomon aljas pletykákat terjeszt Marcelről. Marcel ugyanakkor vonzalommal és szánalommal viseltetik Hervé beteg felesége iránt, akit Hervé csupán a pénze miatt vett nőül. Marcel felesége, a fiatal, tapasztalatlan, ám határozott Tota pedig undorodik és retteg Irène-től, és nem hajlandó belépni az idősebb nő betegszobájába.
Tovább

Kjell Askildsen: A thesszaloniki kutyák

Régebben olvastam néhány molyos értékelést, amelyek alapján kíváncsi lettem a könyvre, úgyhogy gondoltam, majd egyszer elolvasom. Nem kerestem egyébként túl aktívan a könyvet: valamiért azt képzeltem, hogy ez biztosan egy rettentő vaskos és minden tekintetben súlyos könyv, és hogy ehhez én nem vagyok elég felnőtt. Aztán most kiderült, hogy ez egy nagyon kicsi és vékony könyv, és bár tényleg súlyos, mégsem éreztem úgy, hogy jobb lett volna, ha valamikor később, idősebben olvasom.
 
A rövid, roppant szűkszavú és szikár stílusban megírt novellákat tartalmazó könyv két részből áll. Az első rész, a Thomas F. utolsó feljegyzései a nagyközönség számára egy idős férfi történeteit tartalmazza, akit már semmi sem köt az élethez, s aki azzal tölti a napjait, hogy a halált várja. A feljegyzések nem is annyira történetek, mint inkább életképek, amelyekből megismerhetjük, hogy miféle gondolatok és aggodalmak foglalkoztatják az idős embert. Thomas F. időnként végletesen cinikusnak és érzelemmentesnek tűnik (pl. amikor arról mesél, hogy már jóval a felesége halála előtt arról ábrándozott, hogy milyen jó lesz majd, ha meghal az asszony, mert akkor végre kiszórhatja a fiókokból a sok ócska fehérneműt, s így rengeteg hely felszabadul majd a saját dolgainak), máskor viszont elénk tárja a legbelsőbb félelmeit és azt is, hogy mennyire kiszolgáltatottnak érzi magát időnként (pl. az „M. asszony” című írásban, amelyben a férfi kisebb balesetet szenved a lakásában, de még véletlenül sem akar kórházba menni, mert onnan egyenes út vezetne a rettegett „aggmenházba”).
Tovább

Sinclair Lewis: Babbitt

Sinclair Lewis remek szatírája az 1920-as évek Amerikájában játszódik. Az ország egyre csak épül, az ipar látványosan fejlődik, a városok népessége folyamatosan nő és az emberek tekintélyes hányadának élete egyre könnyebbé válik. Ám ez csak a dolgok egyik oldala, hiszen mindeközben már érvényben van a szesztilalom (ami a legtörvénytisztelőbb átlagpolgárból is képes volt „bűnözőt” csinálni), időről időre sztrájkok ütik fel a fejüket, és a munkások kizsákmányolása ellen fellépő, s ezzel a „normális” üzletmenetet esetlegesen veszélyeztető szocialista politikusok is fel-feltűnnek a színen.
 
Ennek az ellentmondásokkal teli világnak az (átlag)hőse George F. Babbitt, a korlátolt, önelégült, kényszeresen jópofa üzletember, aki a nyilvánosság előtt mindig joviális és harsány, a családja körében viszont mogorva és zsarnokoskodásra hajlamos. Babbitt egyrészt meg van győződve arról, hogy az ő klubja, az ő városa, az ő Amerikája, az ő élete a legjobb a világon, másrészt viszont folyton valamiféle homályos elégedetlenségérzet kínozza, amely merőben hasztalan és még saját maga által sem komolyan vett lázadásokra sarkallja őt.
Tovább

Niccolò Ammaniti: Én nem félek

Van bennem némi ellenérzés az olyan könyvekkel szemben, amelyeknek a történetét egy gyerek meséli el, vagy amelyekben egy gyerek szemén keresztül látjuk az eseményeket. Folyton attól félek, hogy a gyerekszereplők nem lesznek hitelesek, hogy úgy fognak viselkedni, mintha felnőttek lennének és hogy olyan magyarázatokat adnak majd a velük történt dolgokra, amilyenekre egy gyerek nem lenne képes. Ez különösen akkor tud zavaró lenni, ha a narrátor és a fokalizáló is gyerek, ám az író mégis elvárja tőlem, hogy fogadjam el, amint egy kilencéves komoly lételméleti és pszichológiai fejtegetésekbe bocsátkozik.

Ammaniti szerencsére nem ezt az utat követi: bár a fokalizáló egy kilencéves gyerek, a narrátor nem ő, hanem az ő kb. húsz évvel idősebb „változata”, aki felnőttként emlékszik vissza 1978 forró nyarára, s aki húsz év távlatából próbálja értelmezni az azon a nyáron történt eseményeket. Ami egyébként szinte lehetetlen, mert a dolgok hátteréről és a miértekről annyira kevés információ áll a rendelkezésére, hogy abból még felnőttként sem lehet értelmes narratívát alkotni. Most viszont ahelyett, hogy végképp belebonyolódnék valami roppant izgalmas narratológiai fejtegetésbe, inkább rátérek a könyvre. (A poszt további része spoilereket tartalmazhat.)
Tovább

Ali Smith: The Accidental

Tavaly olvastam Ali Smith szép és melankolikus regényét, a Hotel Világot, ami után nem is volt kérdés, hogy akarok-e még mást is olvasni az írónőtől.
 
Az Accidental a Smart család és egy rejtélyes idegen, Amber történetét meséli el. A család (anya, az ő két gyereke és a nevelőapa) éppen egy meglehetősen unalmas norfolki faluban tölti a nyarat. Látszólag minden rendben van – csak egy átlagcsalád vakációzik egy átlagos angol faluban, de a felszín alatt minden családtag rengeteg szomorúságot, félelmet, lelkiismeret-furdalást és fájdalmat rejteget: van, aki korábban iskolai élcelődések céltáblája volt, s boldogtalanságában most mániákusan ismétlődő cselekedetekbe menekül; van, aki mérhetetlen bűntudatot érez egy alig ismert lány halála miatt; s van, aki az egész életét kudarcnak érzi és képtelen bármiféle értelmes cselekedetre. Azt pedig talán mondanom sem kell, hogy egyik családtag sem képes megnyílni a többieknek, úgyhogy mindenki csak magában szenved.
Tovább

V. S. Naipaul: Fél élet - Half a Life

Úgy tíz évvel ezelőtt történt, hogy a gimnáziumi irodalomtanárom nagyon szépeket mesélt Naipaulról (gondolom, ez akkoriban lehetett, amikor az író Nobel-díjat kapott), úgyhogy el is határoztam, hogy egyszer majd olvasok valamit tőle. Ezt most meg is tettem. (Bár a regényben szerintem kevéssé fontos maga a cselekmény, azért szólok, hogy a poszt további része spoilereket tartalmaz.)
 
A regény főszereplője Willie Somerset Chandran, egy kasztok közötti házasságból származó indiai fiú, aki az életét és a személyiségét soha nem érzi egészen a sajátjának, s ezért folyton újabb és újabb életeket kezd, mindig más országban, más emberekkel, de bármit is tesz és bárhol is él, mindig csak valamiféle látszatélet folytathat, sehol nem érezheti otthon magát és sehol nem lehet önmaga.
Tovább
süti beállítások módosítása