Jason Epstein: A könyvkiadás múltja, jelene és jövője - Book Business - Publishing Past, Present and Future
Jason Epstein nagyjából ötven évet töltött az amerikai könyvkiadás világában. Az 50-es években először a Doubleday kiadónál dolgozott nyolc évig, ahol többek között létrehozta az Anchor Books nevű sorozatot, amely papírkötéses kiadásban tett hozzáférhetővé számos jelentős, ám korábban csak keményfedeles, drága változatban kapható könyvet. Epstein 1958-ban aztán a Random House-hoz került, s az itt töltött évtizedek alatt rengeteg híres író műveit szerkesztette, és emellett még számtalan más könyves elfoglaltságra is maradt ideje. Ebből a sok évtizednyi kiadói tapasztalatból táplálkozik ez a vékony kötet, amelyben a szerző felvázolja, hogy hogyan látja az amerikai könyvkiadás helyzetét.
Ami a régmúltat illeti, Epstein nem ás túlságosan mélyre, ami, gondolom, annak köszönhető, hogy inkább mesélni és nosztalgiázni szeret, semmint az általa személyesen át nem élt időszakokat kutatni. Bár Epstein amolyan tessék-lássék módon leír néhány dolgot az amerikai könyvkiadás kezdeteiről, és olvashatunk néhány általánosságot arról is, hogy a könyvnyomtatás hogyan változtatta meg a világot, a régmúltról szóló részek inkább csak a rend kedvéért vannak a könyvben.
Epstein akkor van igazán az elemében, amikor a saját maga által is átélt időszakokról és ezek közvetlen előzményeiről mesélhet. Nagyon színesen és hangulatosan ír például az 1920-as évek varázslatos világáról, amikor a kiadók csak úgy dúskáltak a tehetséges írók zseniális könyveiben, és bárki, aki részese volt az akkori pezsgő szellemi életnek, úgy érezhette, hogy valami nagyon fontos dolognak a része. Bár Epstein ezt a kort nem ismerhette személyesen, amikor a saját fiatalkori tapasztalatairól beszél, gyakran hangoztatja, hogy az 50-es években még érezhető volt a könyves világban a 20-as évek hatása, s ezért még azok az évek is igen jók voltak.
És tényleg, Epstein történetei és leírásai alapján az 50-es évek időszaka is valódi aranykornak tűnik: akkoriban még sok minden bizalmi alapon működött (Epsteinnek például a Random House-nál évekig nem volt szerződése, mégsem vert át senki senkit), az írók még bejelentés nélkül érkeztek a szerkesztőikhez és lelki nyavalya esetén nyugodtan ott aludtak a szerkesztőségi kanapékon, és a kiadó pusztán a jószomszédi viszony ápolása érdekében megjelentette az irodaház szomszédos folyosóit bérlő New York-i érsekség vezetőjének költeményeit. Persze mindez olyan szép, hogy pont így biztos nem lehetett igaz, ha meg mégis igaz volt, akkor nem is akkora csoda, hogy a kiadókat mindig is a munkatársak lelkesedése és elkötelezettsége, nem pedig a nyereség tartotta életben.
De mindegy is, hogy Epstein mindenre pontosan emlékszik-e vagy pedig a nosztalgia szépíti-e meg az emlékeit, mert az 50-es évekről szóló részek egyszerűen annyira szépek és egyedi hangulatúak, hogy öröm olvasni őket. (Ezek a fejezetek egyébként Salinger könyveit, leginkább a Magasabbra a tetőt, ácsok! c. történetet juttaták eszembe, mert Epstein, akárcsak Salinger, úgy ábrázolja a kor New Yorkját, mintha megállt volna benne az idő és bármikor vissza lehetne oda menni.)
Persze az idő nem állt meg, és a 60-as évek elejétől számos változás történt: például a városi lakosság külvárosba költözésekor megváltoztak az igények és átalakult a könyvkiadás és -terjesztés struktúrája. A hagyományos boltok helyét egyre inkább átvették az áruházi könyvesboltok, amelyek csak úgy tudták kitermelni a maguk hasznát, ha főleg színes-szagos, gyorsan fogyó bestsellereket árultak, ez pedig visszahatott a könyvkiadókra is, amelyeknek szintén létkérdéssé vált, hogy bestsellereket produkáljanak.
A könyv utolsó fejezeteiben aztán elérkezünk a jelenhez, vagyis most már részben a közelmúlthoz: az online könyvkereskedelem előretöréséhez, az e-könyv olvasókhoz és a kiadók jelentőségének csökkenéséhez a netközpontú világban, amelyben az író, ha akarja, közvetlenül is meg tudja osztani a művét az olvasóival. Ennek a résznek az érdekességét az adja, hogy Epstein egyáltalán nem olyan pesszimista, mint ahogy az várható lenne a kötet korábbi fejezeteiben előadott temérdek nosztalgikus történet alapján. Epstein azt mondja, hogy bármi történjék is, könyvek mindig is lesznek, és az, hogy a jövőben más technológiával állítják majd elő őket, az emberek pedig más formában olvasnak majd, még nem jelenti azt, hogy mindörökre meg fog szűnni minden emberi kultúra. Nekem meg szimpatikus, hogy ő ezt így gondolja.
