Szegedy-Maszák Mihály: Az újraolvasás kényszere
Vannak olyan tudományos tárgyú könyvek, amelyek a nagyközönség számára is viszonylag könnyen, hosszadalmas előtanulmányok nélkül is befogadhatók és élvezetesek, és vannak olyanok, amelyek mintha szándékosan tartanák maguktól távol a nem szakmabeli olvasókat, és leginkább más szakmabeliek számára lehetnek igazán hasznosak. Laikus olvasóként én azt gondolom, Szegedy-Maszák Mihály legújabb tanulmánykötete ez utóbbi kategóriába tartozik.
Az újraolvasás kényszere két nagy egységre oszlik. Az „Elvi megfontolások” címet viselő első részben általános témákról esik szó. Olvashatunk például tanulmányt a fordítás nehézségeiről és a fordíthatóság határairól, a magyar irodalomtudomány helyzetéről és lehetőségeiről a 21. században vagy éppen a magyar és a világirodalom mibenlétéről és a kettő közötti különbségekről.
A kötetnek ez a része a második részhez képest egészen könnyen megközelíthető, és a tanulmányok minden olyan olvasó számára hasznos és érdekes gondolatokkal szolgálnak, aki nemcsak olvasni szeret, hanem az irodalom elméleti kérdései és problémái iránt is érdeklődik.
A kötet második felében konkrét szerzőkre, művekre és problémákra koncentráló esettanulmányokat olvashatunk. „A rajongók” című tanulmányban például Kemény Zsigmond azonos című regényének részletes elemzését olvashatjuk többek között abból a szempontból, hogy a mű mennyire hiteles mint történelmi regény; „A fordítás hűsége: kísértés vagy ábránd” című írásban az Ulysses jövőre megjelenő újrafordításáról, a régi és az új fordítás minőségéről, illetve a kettő közti különbségekről olvashatunk számos példával illusztrált elemzést; de találunk itt írást Esterházy Péter Harmonia caelestis című regényéről, valamint különböző magyar szerzők (például Kosztolányi Dezső és Márai Sándor) fordításban megjelent műveiről és a lefordított művek külföldi fogadtatásáról.
Az ebben a részben olvasható tanulmányok inkább az adott témával, szerzővel vagy művel foglalkozó irodalmárok érdeklődésére tarthatnak számot, már csak azért is, mert olyan bőséges ismeretanyagot és annyi utalást tartalmaznak más irodalomtudósok munkáira, hogy a nem szakmabeli olvasó időnként elveszve érezheti magát a referenciák tengerében. Annak viszont, aki például konkrétan Illyés Gyula és a francia irodalom kapcsolatával vagy Babits Mihály újklasszicizmusával szeretne foglalkozni, rengeteg hasznos és új ismeretet nyújthatnak a kötet releváns tanulmányai.
S mivel a kötet nagyobbik felét az egyes írókkal vagy művekkel foglalkozó tanulmányok teszik ki, ezért az első rész viszonylagos olvasmányossága ellenére elsősorban az irodalomtudománnyal, kiváltképpen pedig a magyar irodalommal hivatásszerűen foglalkozó olvasóknak ajánlanám ezt a könyvet.
(Ez az átgondolt véleményem a könyvről, és ez a poszt kivételesen nem rólam szól. Arról, hogy a könyv milyen érzelmeket váltott ki belőlem olvasás közben/után, a molyos értékelésemben írtam, itt. Ebben az esetben, mint sok egyéb esetben is, a Moly volt az érzelmes értékelés helye, ez meg itt a kevésbé érzelmesé.)
