2011.nov.04.

Írta: entropic 5 komment

Mike Leigh: Mezítelenül - Naked

(A bejegyzés spoilereket tartalmaz[hat].)

Mike Leigh letaglózó és kényelmetlenül őszinte filmje az 1990-es évek angol valóságának mélyébe viszi a nézőt. Mondhatjuk persze, hogy amit Leigh ebben a filmben mutat, az még nem a legmélye a dolgoknak: a szereplők némelyikének van hol laknia, és van, aki még állandó állással is rendelkezik, úgyhogy ha a külső körülményeket nézzük, biztos lehetne ennél mélyebbre is menni. Ami viszont a szereplők többségének érzelmi és lelki életét illeti, nehéz nagyobb sivárságot és (ön)kínzó reménytelenséget elképzelni, mint amit a rendező ábrázol.

A film története úgy indul, hogy a ki tudja, miből és hogyan élő Johnny Londonba menekül Manchesterből, hogy megússzon egy verést. Londonban először a volt barátnőjének, Louise-nak az albérletébe veszi be magát (ahol nagyjából fél órán belül heves és durva szexelésbe kezd Louise lakótársával, Sophie-val), majd a következő napokban az állandó vándorlási kényszerének engedve a városban bolyong és „kapcsolatokat” teremt: egyszer egy magányos, kiéhezett és szomorú nőhöz hízelgi be magát; máskor egy éjszakai portás engedi be magához a csillogó irodaházba; megint máskor pedig egy olcsó reggelizőhely pultosának lakásába könyörgi be magát. Johnny vándorol. Néha azért megy el, mert sehol sem képes sokáig megmaradni (vagy ahogy egy ponton megjegyzi: „Végtelen sok hely van, ahova mehetek. A probléma az, hogy hol maradjak.”), máskor meg azért, mert kidobják. S ez így megy végig, és szó sincs olyasmiről, hogy egyszer csak történik valami, aminek a hatására hirtelen minden jóra fordul. Ez nem egy „jórafordulós” film, és Johnny nem olyan hős, akinek a bajait (cinizmusba váltott hajdani idealizmus; kényszeres önkínzás és a másoknak való nem kevésbé kényszeres fájdalomokozás stb.) egyszerű (vagy mondjuk: lehetséges) lenne orvosolni.

Tovább

Címkék: film, újra, mike leigh, angol film, 2011 november

2011.nov.02.

Írta: entropic 8 komment

J. M. Synge: A nyugati világ bajnoka - The Playboy of the Western World

Képtelen vagyok visszaemlékezni, hogy olvastam-e már ezt a drámát valamikor az egyetemen vagy csak a címét hallottam, mindenesetre amikor nemrég a kedvenc angol bloggerem írt egy posztot a darab legújabb londoni előadásáról, hirtelen ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy el- (vagy talán újra-) olvassam Synge csodás című drámáját.

A darab egy apró ír faluban játszódik, ahova egy este fáradt és törődött utazó érkezik: a fiatal és jóképű Christy Mahon a törvény elől menekül, mert pár nappal korábban egyetlen csapással megölte az apját. A falusiak – kiváltképp a nőneműek – fantasztikusan vonzónak találják Christyt és félelemmel vegyes rajongással veszik körül őt, az ifjú hőst, aki roppant költői nyelven tudja akár százszor is előadni, hogy pontosan miként is ölte meg az apját. Különösen a helyi kocsmáros lánya, Pegeen Mike feni a fogát Christyre, hiszen az idegen vidékről származó, rettenetes, félelmet nem ismerő hős sokkal jobb férjjelöltnek tűnik, mint a lány jegyese, a mulya és istenfélő Shawn, aki nem mer egy szobában maradni Pegeennel, merthogy a pap biztos nem nézné jó szemmel az efféle szemérmetlen viselkedést. Kezdetben minden remekül megy, Christy szinte mindenki szívét egy pillanat alatt meghódítja, ám másnap felbukkan egy csavargóküllemű férfi, aki azt állítja magáról, hogy Christy apja, s így persze rögtön megkérdőjeleződik Christy történetének hitelessége – és a falusiak hozzáállása is azonnal megváltozik.

Tovább

Címkék: dráma, angol nyelvű, 2011 október, j. m. synge

2011.okt.30.

Írta: entropic 2 komment

Stéphane Servant: Tűzkeresztség

Stéphane Servant regénye aktuális franciaországi társadalmi problémákkal megtűzdelt felnőtté válási történet. A könyv főszereplője Frédéric, egy meglehetősen zűrös életet élő tizenéves fiú, akinek az apja meghalt, az anyja éjjel-nappal dolgozik, idős nagyanyja, Pepita pedig Alzheimer-kórban szenved és már közel van a halálhoz. Frédéric életében az egyetlen biztos pont a Falka nevű banda, amelybe a fiú éppen a történet kezdetén nyer bebocsátást, s amelynek tagjai azzal töltik az estéket, hogy a környékbeli arabokkal balhéznak, graffitiket készítenek és gyújtogatnak.

A Falka éppen egy nagy dobásra készül, ám Frédéricet váratlanul felhívja a nagyanyja, és közli vele, hogy elszökött a kórházból és éppen a pályaudvaron van. Frédéric utánasiet, és még éppen elcsípi a Madridba tartó vonatot, amelyen a nagyanyja ül. Az idős nő célja ugyanis az, hogy hazatérjen spanyol szülőfalujába meghalni. A történet további része kettőjük utazásának története.

Tovább

Címkék: ifjúsági regény, ekult, 2011 szeptember, stéphane servant

2011.okt.28.

Írta: entropic 4 komment

Barbara Pym: Meghalt a szép galamb... - The Sweet Dove Died

Barbara Pym regényét is olvastam már úgy négy-öt évvel ezelőtt, de persze semmire sem emlékeztem belőle azon kívül, hogy tetszett, úgyhogy újraolvastam ezt is.

A történet hősnője Leonora Eyre, az előkelő és tökéletes modorú középkorú hölgy, aki egyedül él egy szép kis lakásban, viktoriánus csecsebecséket gyűjt és úgy általában nem sok köze van a valósághoz. A szép Leonora egy vérfagyasztóan izgalmas aukció közben megismerkedik Humphrey Boyce-szal, a régiségkereskedővel és az ő unokaöccsével, a huszonéves Jamesszel. Hármuk között roppant bonyodalmas kapcsolat bontakozik ki: Humphrey Leonorát akarja (de úgy igazán), Leonora a hamvas kis Jamest szereti (de inkább csak úgy messziről – maximum néhány illemtudó csókot szeretne tőle), James meg még azt sem döntötte el, hogy a férfiakat vagy a nőket szereti-e, és életkori preferenciái sincsenek, úgyhogy szívesen barátkozik a még mindig vonzó Leonorával éppúgy, mint a slampos és nem túl nőies Phoebe Sharpe-pal vagy az amerikai szívtipró szépfiúval, Neddel.

A válogatott érzelmi zűrzavarokon kívül egyébként nem sok minden történik a könyvben: hőseink vidéki árverésekre járnak, kellemes vacsoravendégségeket rendeznek, a regény legdrámaibb jelenete pedig az, amikor az épp gesztenyés süteményre vágyó Leonora orra elől elhappolják az utolsó szelet sütit a cukrászdában.

Tovább

Címkék: újra, 2011 október, barbara pym

2011.okt.25.

Írta: entropic 15 komment

Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja

Ez a poszt, mint a régi kedvenceimről szóló posztok általában, szinte kizárólag a blog egóvonalát fogja erősíteni és a könyvről nem fog sok minden kiderülni. Viszont ha már újraolvastam a regényt, nem állom meg, hogy ne írjak róla (vagyis hogy ne írjak a könyv apropóján magamról).

Tizenéves koromban nem volt olyan nyár, hogy ne olvastam volna el a Monte Cristo grófját (néha persze télen is elolvastam, de a Monte Cristóra mégis mint alapvetően nyári könyvre emlékszem), de amikor egyetemre mentem és elköltöztem otthonról, lassanként sok minden megváltozott (például az ízlésem is), és ahogy teltek az évek, egyre kevésbé volt merszem újra belekezdeni ebbe a könyvbe.

Merthogy mit érdekelnek már engem a romantikus-csavaros-kalandos, történetcentrikus regények. Meg már úgysem lenne olyan jó, mert már nem vagyok tizenéves és nem tudok olyan önfeledten rajongani egy könyv szereplőiért. Meg egyébként is tudom kívülről. Meg amúgy is sznob lettem és kötözködős, és nem szeretem, ha egy könyvben kettőnél több csodálatos egybeesés van. Meg amúgy sem akarom egy kevésbé jól sikerült újraolvasással felülírni az emlékeimet, amelyeket erről a könyvről őrzök.

Tovább

Címkék: újra, alexandre dumas, 2011 szeptember

2011.okt.23.

Írta: entropic 2 komment

Mihail Solohov: Doni mesék

Mihail Solohov fiatalkori elbeszéléskötete a Don folyó közelében fekvő kozák falvak és az ott élő emberek életébe nyújt betekintést. A történetek az 1910-es és 20-as években játszódnak, amikor az országot dúló háború és a hozzá kapcsolódó ideológiai különbségek családokat, barátokat és szerelmeseket választottak szét és fordítottak egymás ellen, s ez gyakran tragikus következményekkel járt. Solohov történetei összességében annak az egyetlen témának a különböző nézőpontokból megvizsgált változatai, hogy mi történhet a legstabilabbnak számító emberi kapcsolatokkal is, ha az egyes emberek a valódi vagy az ideológiai frontvonal két ellentétes oldalára kerülnek.

A kötet egyik elbeszélésében például az ellentétes oldalakon harcoló apa és fia kerülnek szembe véletlenül egymással, s az apa a tudtán kívül megöli a fiát. Egy másik történetben az apa és az idősebb testvér fognak össze a fiatalabb testvér ellen, aki ifjonti daccal figyelmen kívül hagyja mind a családtagok rosszallását, mind pedig azt, hogy az egész falu a másik oldalon áll, és senkivel sem törődve, öngyilkos merészséggel vállalja a nézeteit és a politikai elköteleződését, s ez végül szintén tragédiához vezet. Egy harmadik történetben pedig két unokatestvér véletlen találkozásának lehetünk tanúi, akik a nézetkülönbségeik és a háborúban korábban vállalt szerepük miatt arra kényszerülnek, hogy a családi összetartást és az egymás iránti ösztönös bizalmat feledve kölcsönösen hazudjanak egymásnak, hogy a saját életüket menteni tudják.

Tovább

Címkék: novella, nobel díj, ekult, 2011 augusztus, mihail solohov

2011.okt.20.

Írta: entropic 4 komment

Dimitri Verhulst: Madame Verona Comes Down the Hill

Miután tavasszal nem bírtam magammal és minden józan érv ellenére (hogy ti. ha egy remek írónak, akinek a nyelvét nem beszélem, eddig csak két könyve jelent meg magyarul, akkor nem kéne túl gyorsan elolvasni mindkettőt, hanem be kéne osztani őket, hogy későbbre is jusson a jóból) úgy egy hónapon belül elolvastam Verhulst mindkét magyarul elérhető könyvét, nem maradt más hátra, mint megnézni, hogy van-e tőle valami angolul. A keresés eredménye kissé csalódást keltő volt, mert a Problemszki Szálloda és az angolul most ősszel megjelenő Semmivégre mellett a Madame Verona Verhulst egyetlen könyve, ami angolul megvan, magyarul viszont nincs. Ezt az egyet mindenesetre gyorsan megrendeltem, de persze ezt sem tudtam sokáig tartogatni olvasatlanul.

A történet egy világtól elzárt kisközösség életéről és természetesen Madame Veronáról szól, aki még fiatal házasként költözött egy nehezen megközelíthető domb tetejére a férjével, Monsieur Potterrel. A pár boldogan élt a dombtetőn, ám a férj fiatalon meghalt, Madame Verona pedig ott maradt egyedül egy életre elegendő tűzifával, amit Monsieur Potter a halála előtt gondosan felhasogatott számára. Múlik az idő, és végül eljön az a téli nap, amikor Madame Verona az utolsó hasáb fát is a tűzre rakja. Az idős nő ezt a napot választja arra, hogy lemenjen a dombról – s közben jól tudja, hogy arra már nem lesz ereje, hogy hazatérjen. A történet keretét az az idő adja, amely során Madame Verona leér a dombról, de eközben a folyamatos visszapillantásokból és kitérőkből megismerjük mind az ő élettörténetét, mind pedig a hegyi falu lakóinak életét.

Tovább

Címkék: angol nyelvű, dimitri verhulst, 2011 szeptember

2011.okt.17.

Írta: entropic 6 komment

Ian McEwan: Amszterdam - Amsterdam

Bár nem ez a legjobb McEwan-könyv, amit valaha olvastam, valamiért mégis úgy alakult, hogy eddig ezt olvastam a legtöbbször, és mindig magyarul. A mostani újraolvasás közben viszont elhatároztam, hogy soha többé nem fogom elolvasni magyarul, viszont az első adandó alkalommal elolvasom majd angolul, mert erős a gyanúm, hogy részben a fordítás miatt tartom ezt a regényt kevésbé jónak, mint McEwan összes többi általam olvasott könyvét.

Az Amszterdamot Tandori Dezső fordította, akinek még egyetlen könyvét sem olvastam, viszont jó néhány fordításával találkoztam már – és eddig mind ugyanolyan volt. Más műfordítókkal (pl. Bartos Tiborral) kapcsolatban is volt már olyan élményem, hogy olvastam két nagyon különböző könyvet, és anélkül, hogy figyeltem volna, ki volt a fordító, hirtelen biztos voltam benne, hogy ugyanaz ez ember fordította mindkettőt, s amikor megnéztem, kiderült, hogy tényleg. Ez akkor nem zavart, mert a fordító sajátos nyelvhasználata nem volt olyan erőteljes, hogy elnyomja az eredeti szöveget. Viszont amit Tandori Dezső az angol nyelvvel művel, az zavar, mert az eddigi tapasztalataim alapján úgy érzem, ő bármihez nyúl, abból Tandori-szöveg lesz, nem pedig egy külföldi író szövege magyarul.

Tovább

Címkék: újra, booker díj, ian mcewan, 2011 október

2011.okt.14.

Írta: entropic Szólj hozzá!

Beryl Bainbridge: The Bottle Factory Outing

Sok helyen találkoztam már Bainbridge nevével, de igazából csak annyit tudtam róla, hogy öt művével is szerepelt a Booker-jelölt könyvek listáján, de sosem kapta meg a díjat, ami, ha jól tudom, rekordnak számít. Mindenesetre gondoltam, ideje lenne elolvasni tőle valamit. A Bottle Factory Outingnak (ami szintén Booker-döntős volt 1974-ben) tetszett a címe és a történet is érdekesnek tűnt, úgyhogy ezt választottam az összes lehetséges Bainbridge-könyv közül.

A történet a közös albérletben lakó két angol nőről, Fredáról és Brendáról, valamint egy céges kirándulásról szól. A nagydarab, határozott, rettenthetetlen Freda és a bizonytalan, szelíd Brenda egy olasz tulajdonban lévő borpalackozó üzemben dolgoznak (egyetlen zűrös ír férfit leszámítva) csupa olasz között. Azt talán mondanom sem kell, hogy az angol nők és az olasz férfiak között csak úgy izzik a levegő, ám míg Freda minden erejével azon van, hogy megszerezze magának a sármos Vittoriót (akit egyébként elrettent a nő amazonokat idéző megjelenése és viselkedése), addig a félénk Brenda éppen hogy próbálná visszaverni a rámenős Rossi nyomulását, de mivel képtelen bárkinek is nemet mondani, Rossit sem tudja magáról lerázni.

Tovább

Címkék: angol nyelvű, beryl bainbridge, 2011 szeptember

2011.okt.12.

Írta: entropic 4 komment

Thomas Mann: Lotte Weimarban

Charlotte Kestner, a hatvanhárom éves idős hölgy egy szép napon Weimarba érkezik lánya kíséretében. A látogatás bevallott célja, hogy Charlotte eltöltsön néhány hetet rég nem látott rokonai körében, a valódi, ám ki nem mondott cél azonban az, hogy a hölgy negyvennégy év után viszontlássa ifjúkori barátját, a nagy költőt, Goethét.

Charlotte az a nő, akiről a költő évtizedekkel korábban Az ifjú Werther szenvedései című könyvének női főszereplőjét, Lottét mintázta. Ez a könyv ismertté tette az írója nevét, és Charlottét is afféle irodalmi hírességgé változtatta, akit az emberek mindenhol felismernek és akire felnéznek azért, mert lánykorában az a megtiszteltetés érte, hogy megihlethette a nagy Goethét.

Az azóta eltelt sok-sok év alatt Goethe a nemzet legnagyobb költője lett, sérthetetlen és öntörvényű ember, aki mindenféle politikai és társadalmi változás felett áll, s akinek zsenialitását senki nem vonja kétségbe. Charlotte mindeközben tisztes családanyaként élte le az életét, tizenegy gyereknek adott életet, s mindvégig férje hű társa maradt. Mostanra azonban megözvegyült, a gyerekei felnőttek, neki pedig ismét van ideje arra, hogy a múlton merengjen és felelevenítse az igazán soha nem is feledett emlékeket, amelyek őt Goethéhez fűzik.

Tovább

Címkék: nobel díj, thomas mann, ekult, 2011 szeptember