Könyv, egó, entrópia

2010.feb.13.
Írta: entropic 2 komment

Annie Proulx: Kikötői hírek - The Shipping News

Egy strandon töltött napon kezdtem először olvasni ezt a regényt 2006 nyarán, akkor magyarul. Jól tettem, hogy épp ezt választottam aznapra, mert az első pillanattól kezdve öröm volt olvasni: a meleg nyári nap és a hideg Új-Fundlandon játszódó fanyar humorú regény remekül kiegészítették egymást. Olvasás közben valami megmagyarázhatatlan, elvágyódással vegyes boldogságot éreztem, s legszívesebben azonnal indultam volna Kanadába, hogy személyesen is megismerjek néhány őszinte, viharvert, érzelmes és indulatos újfundlandit.
 
Mivel igen kellemes emlékeket hagyott bennem a regény, már tervezgettem egy ideje az újraolvasást, amikor megláttam, hogy kapható a Bookstationön angolul, s meg is rendeltem, gondolván, eredetiben még jobb lesz, mint magyarul. Sajnos csalódnom kellett, leginkább persze magamban. Majdnem tíz éve olvasok angolul és az olvasáson kívül is mindennap használom a nyelvet, de talán sosem éreztem még ilyen gyengének a tudásomat, mint a Shipping Newst olvasva. Az utószóban Annie Proulx is leírja, hogy a regény írása közben éjjel-nappal a tengerészeti, halászati és a speciális újfundlandi nyelvhasználattal foglalkozó szótárakat és könyveket bújta, s ez érezhető is a regény szövegén. Angolul korántsem könnyű, strandra való olvasmány. A regényt továbbra is szeretem, de ha a jövőben még egyszer újraolvasom, azt csakis magyarul teszem majd.

Tovább

Joseph Heller: Valami történt - Something Happened

Egy komor, enyhén depressziós hangulatú augusztusi napon tévedt a tekintetem erre a regényre, és még aznap nekikezdtem a sokadik újraolvasásnak. Van valami perverzitás abban, hogy egy alapvetően rosszkedvű napon éppen erre a cseppet sem vidám könyvre fájdult meg a fogam, de ezek a könyv-megkívánások mindig váratlanul jönnek és nem is akarok küzdeni ellenük. Amikor úgy érzem, hogy most azonnal újra kell olvasnom valamit, hiába is kezdenék másba, nem tudnám élvezni.  

A Valami történt a negyvenes éveiben járó Bob Slocum ötszáz oldalas, önmarcangoló, ironikus, múltba révedő belső monológja, s véleményem szerint rendkívül sodró, magával ragadó s egyben bénító olvasmány. Az elbeszélés során Slocum folyamatosan reflektál önmagára és saját bevallása szerint is kezd széthullani a személyisége. S mivel az összes karaktert és eseményt az ő szemszögéből látjuk, megfontolandó, hogy mennyire adhatunk hitelt a szavainak...

Tovább

Iain M. Banks: The State of the Art

Bankset Kelt ajánlotta a figyelmembe úgy öt évvel ezelőtt, pontosabban szólva, úgy emlékszem, hogy egyszerűen a kezembe nyomta a Játékmester című regényt, azzal, hogy olvassam el, mert  az nekem jó lesz. Elolvastam, és jó volt, annyira, hogy azóta már többször is újraolvastam.

Később aztán olvastam a Darázsgyár című Banks-regényt, ami ugyan nem Iain M., ,,csak” Iain Banks, de az élményből ez nem vont le semmit, azt meg külön szerettem benne, hogy a fordítást Bényei Tamás készítette, akinek néhány remek kurzusát volt szerencsém látogatni egyetemi éveim alatt.
 
Bár mindkét regényt szerettem, valahogy mégsem olvastam mást Bankstől, egészen mostanáig. A State of the Art nyolc novellát tartalmaz, s bár mindegyik érdekes és gondolatébresztő volt, én most a két kedvencemről írok bővebben.
Tovább

Edith Wharton: Az ártatlanság kora - The Age of Innocence

Általában azokat a könyveket olvasom újra, amelyek elsőre is maradandó nyomot hagytak bennem, s amelyeket újra át akarok élni, de persze akadnak kivételek.  

Egyrészt vannak olyan regények, amelyek lassan engednek közel magukhoz, de én nem adom fel, és mindenképpen a végükre akarok járni – ilyen volt például William S. Burroughs-tól a Meztelen ebéd, amit évek alatt, körülbelül az ötödik nekifutásra tudtam végigolvasni, úgy, hogy minden egyes újrakezdéssel tovább jutottam.
 
Másrészt pedig vannak könyvek, amelyekkel először rosszkor (általában túl hamar) találkoztam, s ilyen az Ártatlanág kora is. Még valamikor egyetemista koromban olvastam ezt a regényt először, és körülbelül ugyanakkor láttam a filmváltozatot is. A könyvet és a filmet is meglehetősen unalmasnak, szájbarágósnak, túldramatizáltnak tartottam, s örültem, amikor végre a történet végére értem.

Tovább

Theodore Dreiser: Amerikai tragédia - An American Tragedy

Nem emlékszem már, pontosan hogyan és mikor került először kezembe ez a könyv, csak arra, hogy valamikor gimnazista koromban olvastam először és akkor teljesen letaglózott. Az idők során aztán ez is bekerült a néhány évente rendszeresen újraolvasott könyvek közé. Elég gyakran vagyok úgy, hogy egyszer csak elkap egy hangulat vagy emlékfoszlány, és hirtelen úgy érzem, hogy muszáj azonnal újraolvasnom egy bizonyos regényt. Így voltam tavaly tavasszal az Amerikai tragédiával is, így hát újraolvastam, ezúttal angolul.
 
Emlékeztem ugyan, hogy Dreiser kissé dagályosan ír, mégis meglepett, hogy milyen nehezen olvasható ez a regény, pláne angolul. Ennek ellenére úgy gondolom, az Amerikai tragédia korántsem elavult mű, és a terjengős nyelvezete ellenére érdemes elolvasni.
 
A regény a szegény, mélyen vallásos, városi missziósházat vezető családból származó Clyde Griffiths történetét meséli el. Az okos, hiú, nyughatatlan, jobb életről álmodozó Clyde-ot már gyerekként is zavarja családja élhetetlensége és a vakhit, amellyel szülei elfogadják nehéz sorsukat. Tizenévesen aztán állást vállal egy hotelben mint kifutófiú, s az így szerzett pénzből végre lehetősége nyílik rá, hogy megtapasztalja a csinos ruhák, éttermi vacsorák, flörtölő lányok és táncos mulatságok nyújtotta örömöket.
Tovább

Stephen King: Carrie

A Carrie volt King első regénye, s bár az évek során tucatnyi könyvet olvastam tőle, ez eddig kimaradt, bár King könyveit szerencsére egyáltalán nem nehéz beszerezni. A híres filmváltozatból évekkel ezelőtt egy késő esti tévékapcsolgatás közben láttam valamennyit, de  akkor nem hagyott bennem mély nyomot.
 
Tavaly novemberben aztán elérkezett az idő, hogy pótoljam a hiányosságaimat és egy hosszú vonatúton hazafele belekezdtem a könyvbe, s még aznap este végig is olvastam.
 
Carrie az első a King műveiben később is gyakran felbukkanó, különleges mentális képességekkel megáldott / megvert áldozat-hősök sorában. Azt gondolom, Kingnek voltak ennél sikerültebb regényei is ebben a témakörben, mint pl. a Holtsáv, (ami az egyik nagy kedvencem,) de első regénynek mindenképpen elismerésre méltó ez a mű.
Tovább

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje - The Handmaid's Tale

Margaret Atwood a tavalyi év egyik nagy felfedézese volt számomra. Egyetemista koromban jártam néhány kurzusra Kanada történelméről és kultúrájáról, és szerettem is őket, de ezeken az órákon nem elemeztünk regényeket, és nem is Kanada volt a fő specializációm, úgyhogy bár hallottam már Atwoodról, nem kerestem őt és nem is keltette fel túlzottan az érdeklődésemet, főleg mivel akkoriban elég kevés női írót olvastam. (Ezen azóta változtattam már.) 

Aztán körülbelül egy éve, a heti újdonságokat böngészve megakadt a szemem ezen a könyvön (valószínűleg sokszor fogok még ilyesmit leírni, mert tény, hogy számos új felfedezést tettem és még több régóta keresett könyvet találtam már a Bookstationön—akik természetesen nem fizetnek nekem a sok linkelésért). Nem tudom már, mire figyeltem fel, de elolvastam a fülszöveget aztán pedig megrendeltem a könyvet. Azóta olvastam más regényeket is Atwoodtól (azokról majd később), de ez volt az első tőle és jó választásnak bizonyult.

Tovább

Karen Blixen: Volt egy farmom Afrikában - Out of Africa

Gondolkodtam, mi legyen a következő könyv, amiről írok, nézegettem a tavalyi feljegyzéseimet, és végül ezt választottam, kicsit kapcsolódva ezzel is Salingerhez. Nála, egész pontosan a Zabhegyezőben találkoztam először ezzel a könyvvel, amikor Holden Caulfield a kollégiumban az Afrika címen emlegetett regényt olvassa, amelyet egy bizonyos Isak Dinesen írt.  

Mindig is szerettem utánajárni az ilyesminek és elolvasni a regényeket, amelyeket egy másik könyv szereplője olvas, úgyhogy ennek is utánanéztem, és kiderült, hogy a könyv eredeti címe Out of Africa, a magyar pedig Volt egy farmom Afrikában, és Karen Blixen írta. Viszont hiába tudtam mindezt, a könyvet sokáig nem sikerült fellelnem. Valamikor 17 éves korom körül lehetett, hogy véletlenül megtaláltam a megyei könyvtár angol nyelvű részében nézelődve.
 
Gondolom, ha akkoriban rendszeres internetező lettem volna, sokkal egyszerűbben is kideríthettem volna minden információt és beszerezhettem volna a könyvet, de nem bánom, hogy lassan ment. Szeretek visszavonulni és várni, hogy magától az utamba akadjon, amit keresek.
Tovább

J. D. Salinger: Franny és Zooey - Franny and Zooey

Most olvasom a Könyvesen, hogy meghalt Salinger. Egyik kedvencem ő, mind a négy könyvét előveszem újra és újra, és sem megunni nem tudom őket, sem kinőni belőlük.
 
Tavaly a Franny és Zooey-t és a Kilenc történetet olvastam el sokadszorra, most az előbbiről írok néhány sort, aztán majd Salinger összes könyve sorra kerül lassan.
 
Részletesebb és élvezetes tartalmi ismertetést és kritikát itt lehet olvasni, én most csak a saját élményemről és emlékeimről írok.
 
,,Természetesen” nekem is a Zabhegyező volt az első Salinger-élményem 14 évesen, aztán gyors ütemben elolvastam a többi könyvét is. A birtokomban lévő Franny és Zooey példányt 1999-ben kaptam egy gimnáziumi barátnőmtől, Marianntól, akivel akkoriban éjjel-nappal olvastunk, könyvtárba jártunk, cserélgettük a könyveket és listát írtunk egymásnak a könyvespolcunk tartalmáról.
Tovább

Douglas Coupland: X generáció - Generation X

Sokat hallottam erről a könyvről, mielőtt elolvastam volna. Tudom, hogy a címe szállóigévé vált és valahogy úgy képzeltem, hogy bizonyára egy Bret Easton Ellis-i világban játszódik, amelyben a karakterek drogokkal, szexszel és luxussal próbálnak életet lehelni magukba. Sokkoló élményt vártam, de helyette egy ironikus, szomorkás mesét kaptam. Ezt sem bánom.

 
Vajon az az igazán elveszett generáció, amelyik kilép a multik és a munka világából és a sivatagba vonul, hogy visszakapja az ,,igazi” életét, vagy amelyik benne marad és a kihullók / önként távozók utáni űrt betöltve tör előre?
 
A sivatagi élet mégiscsak jobbnak tűnik, ott van esély arra, hogy egyáltalán történjen valami érdemleges, bár még ez sem biztos, hiszen a karakterek többnyire passzívak, történetmeséléssel töltik az idejüket. Ugyanakkor nekem szimpatikus volt az, hogy a karakterek képesek voltak kilépni a régi életükből és odahagyni a cuccaikat.
 
Emellett nagyon tetszettek a kort / generációt leíró szavak és definíciók. McMeló, munkaév, magánykultusz, váláshipotézis...
 
Néhány idézet:
 
,,Váláshipotézis: […] az a hit, hogy ha a házasság nem működik, nincs semmi baj, mert a partnerek egyszerűen csak elválhatnak.”
 
,,Ha megpróbálom magam elképzelni ebben az állásban egy év múlva, nem látok semmit.”
 
Amikor a regényt olvastam, 2008 karácsonya körül, én is így éreztem magam és jó volt olvasni, hogy természetesen nem vagyok egyedül az érzésemmel. Azóta szerencsére már máshol dolgozom.
 

 

süti beállítások módosítása