Olvastam már ezt a regényt valamikor gimnazista koromban, s bár nem maradt túl sok emlékem róla, úgy emlékeztem, hogy tetszett, úgyhogy amikor tavaly megláttam az Alexandra nyári vásárán leárazva, gondoltam, itt az ideje újraolvasni. Röviden fogalmazva: még most is tetszett, sőt talán jobban is, mint először.

Néhány hete, a State of the Art olvasása közben megjött a kedvem, hogy további Banks-könyveket olvassak el és/vagy újra, s bár akkor úgy terveztem, hogy a Játékmestert veszem elő megint, végül mégis a Darázsgyárhoz kaptam kedvet. Olvastam már egyszer, amikor megjelent magyarul, de úgy éreztem, nem árt egy kicsit felfrissíteni az emlékeimet.

Ben Eltonnak eddig nem sok könyve jelent meg magyarul, ha jól tudom, összesen három: a borzalmas című Pattogatott vérfürdő (eredetileg Popcorn), a Halál egyenes adásban és a Parázs a hamu alatt, és szerintem Elton nem is igazán ismert szerző itthon. Angolul viszont a legtöbb könyve beszerezhető, és ha éppen könnyű, eseménydús, minimális agymunkát igénylő olvasmányra vágyom, akkor szívesen olvasom a regényeit. Majdnem minden könyvét elolvastam már az évek során, s bár egyik sem hagyott olyan maradandó nyomokat bennem, hogy újra akarjam olvasni, azért egyszeri olvasást a legtöbb Elton-regény megér.  

Még tavaly olvastam erről a novelláskötetről a Könyvesblogon, s a kritika hatására kedvet kaptam, hogy én is elolvassam. Szerencsére nem volt nehéz beszerezni a kötetet, és már egy ideje itt állt a folyton változó méretű könyvkupacomban, s végül a múlt héten el is olvastam.

Egyetemista koromban rengeteget hallottam Friedan könyvéről és már akkor felkeltette a kíváncsiságomat: szerettem volna tudni, mitől is olyan forradalmi ez a könyv, s mitől vált a 20. századi (amerikai) feminizmus egyik alapművévé. Akkor valamiért mégsem jártam utána a könyvnek, de azóta is ott volt a várólistámon.

Több regényt is olvastam Thomas Hardytól, ezek közül kettő van, ami igazán közel került hozzám: a Lidércfény és az Egy tiszta nő. Nagyjából minden évben újraolvasom valamelyiket (mindkettőt sosem, az túl nagy adag boldogtalanság lenne), s ha Hardy végletesen komor regényeire lehet az élvezet szót használni, akkor elmondhatom, hogy még a sokadik újraolvasásra is élvezem őket.

Tavaly nyáron az Egy tiszta nőt olvastam újra, és továbbra is gyönyörű és mérhetetlenül szomorú regénynek tartom.

Először gimnazista koromban találkoztam Follett regényével, mint oly sok minden mással is. Egy osztálytársam cipelte magával és a szünetekben olvasta, engem meg, emlékszem, lenyűgözött, hogy az illető képes egy ezeroldalas, súlyos könyvvel közlekedni. Igaz, nálam is mindig volt valami olvasnivaló, de általában igyekeztem könnyebb, kézbevaló könyveket magammal vinni, míg a Katedrálisnak már a látványa is impresszív és kissé ijesztő volt. 

Mivel az X generációt szerettem, utána elég hamar úgy gondoltam, hogy olvasok valami mást is Couplandtől. Szokás szerint a Bookstationön nézelődtem, amikor megakadt a szemem ezen a regényen, s a következő könyvadaggal ezt is megrendeltem. Nem kellett volna.

Kinggel 15 éves koromban találkoztam először: a Ragyogás volt az első, amit olvastam tőle, majd jött a Borzalmak városa, a Cujo, és szépen sorban a többi. Vannak könyvei amelyeket egyszer elolvastam, majd lassan el is felejtettem, és vannak olyanok, amelyeket néhány évente előveszek. Az Állattemető a rendszeresen újraolvasott regényei közé tartozik, pedig nehezen találtunk egymásra ezzel a művel.