Daphne du Maurier: Ne nézz vissza! - Don't Look Now
Még tavaly olvastam erről a novelláskötetről a Könyvesblogon, s a kritika hatására kedvet kaptam, hogy én is elolvassam. Szerencsére nem volt nehéz beszerezni a kötetet, és már egy ideje itt állt a folyton változó méretű könyvkupacomban, s végül a múlt héten el is olvastam.
A kötet öt novellát tartalmaz, s mindegyik történet a rejtélyt, a misztikumot és a horrort ötvözi különböző mértékben és arányban. Bár mind az öt történet különleges és rendkívül hangulatos, az én kedvencem a címadó Ne nézz vissza! lett, ami olyan gazdag, nyugtalanító, szimbolikus szöveg, hogy többszöri újraolvasást is bőven megér.
Ebben a novellában egy angol házaspár Velencében pihenve próbálja feldolgozni a nemrég betegségben elhunyt kislányuk halálát. A férj, John látszólag jobban viseli a tragédiát, a feleséget, Laurát viszont annyira megviselte a gyerek halála, hogy a lelki és szellemi egyensúlya is veszélyben van, s férjének folyton óvnia kell őt még a saját gondalataitól is. Laura lelki nyugalmát újabb veszély fenyegeti, amikor egy étteremben találkoznak egy idős, hipnotikus tekintetű ikerpárral, amelynek egyik tagja halottlátó képességgel rendelkezik. A halottlátó elmondja Laurának, hogy a lányuk szelleme még mindig velük van, és arra is figyelmezteti a házaspárt, hogy nagy veszély fenyegeti őket s ezért azonnal utazzanak el Velencéből...
Többet nem írok le a történetből, mert egyrészt a szavaim úgysem tudják visszaadni a novella horrorisztikus, hátborzongató hangulatát, másrészt pedig olyan szerteágazó, lélekbogozgatós és szuggesztív az írás, hogy minden árnyalat és utalás jelentőségének érzékeltetéséhez az egész szöveget idézni kellene. Legyen elég annyi, hogy du Maurier novellájában Velence zegzugos, megismerhetetlen és veszélyes városként van jelen, s eme baljóslatú háttér előtt összekuszálódik a jelen és a jövő, a valóság és a misztikum, s a karakterek folyamatosan a kételyeikkel és a lelkiismeretükkel viaskodnak, míg a történet végül ostoba tragédiával zárul, s ezzel beteljesedik a halottlátó iker jóslata.
Bár a többi novella szerintem nem éri el a Ne nézz vissza! színvonalát, de egy olvasást mindenképpen megérnek azok is, mert a hangulatuk és a képi világuk nagyon egyedi és érdekes. Ami néhol kicsit elronthatja az élményt, az a fordítás. Nem vadásztam kimondottan a hibákra, de pl. amikor a címadó novellában olyasmit olvastam, hogy a turisták soppingolnak Velencében, az kissé kizökkentett a történet élvezetéből. Az ilyen hibákat leszámítva azonban szépnek és igényesnek tartom a magyar kiadást: olyan könyv, amelyet jó kézbe venni.
