Douglas Coupland: X generáció - Generation X
Sokat hallottam erről a könyvről, mielőtt elolvastam volna. Tudom, hogy a címe szállóigévé vált és valahogy úgy képzeltem, hogy bizonyára egy Bret Easton Ellis-i világban játszódik, amelyben a karakterek drogokkal, szexsze
l és luxussal próbálnak életet lehelni magukba. Sokkoló élményt vártam, de helyette egy ironikus, szomorkás mesét kaptam. Ezt sem bánom.
Vajon az az igazán elveszett generáció, amelyik kilép a multik és a munka világából és a sivatagba vonul, hogy visszakapja az ,,igazi” életét, vagy amelyik benne marad és a kihullók / önként távozók utáni űrt betöltve tör előre?
A sivatagi élet mégiscsak jobbnak tűnik, ott van esély arra, hogy egyáltalán történjen valami érdemleges, bár még ez sem biztos, hiszen a karakterek többnyire passzívak, történetmeséléssel töltik az idejüket. Ugyanakkor nekem szimpatikus volt az, hogy a karakterek képesek voltak kilépni a régi életükből és odahagyni a cuccaikat.
Emellett nagyon tetszettek a kort / generációt leíró szavak és definíciók. McMeló, munkaév, magánykultusz, váláshipotézis...
Néhány idézet:
,,Váláshipotézis: […] az a hit, hogy ha a házasság nem működik, nincs semmi baj, mert a partnerek egyszerűen csak elválhatnak.”
,,Ha megpróbálom magam elképzelni ebben az állásban egy év múlva, nem látok semmit.”
Amikor a regényt olvastam, 2008 karácsonya körül, én is így éreztem magam és jó volt olvasni, hogy természetesen nem vagyok egyedül az érzésemmel. Azóta szerencsére már máshol dolgozom.
