Donna Tartt regényének egyetemista hősei az ókori görög kultúra bűvöletében élnek – görögül tanulnak, görögül olvasnak, és görögül filozofálnak. S bár ez így elsőre talán nem hangzik túl izgalmasan, hamarosan érdekesebbé válik a dolog – a saját kiválasztottságuk…
Kathy Acker könyve sok minden egyszerre: egy rémálomszerű, szürreális, rajzokkal és firkákkal tarkított kísérleti kollázs/regény/szöveg/dráma; egy minden értelemben kihasznált, testileg és érzelmileg sérült lány szörnyű életének története, hol E/3-ban, hol E/1-ben…
Egyetemista koromban, amikor arról volt szó, hogy egy beadandó irományt az MLA vagy a Chicago stílusszabvány szerint kell megírni, többnyire csak néztem okosan (nagyon jól tudok okosan nézni), és követtem a tanerők által a lelkes diáksereglet rendelkezésére bocsátott kb.…
Alexandra Heminsley „hogyan tanultam meg futni”-könyve inkább érzelmes, mint gyakorlatias, ami nekem tökéletesen megfelel, mert úgyis arra vagyok kíváncsi, hogy az egyes emberek mit éreznek a futással kapcsolatban, miért állnak neki, és miért csinálják.Vannak általános…
Geraint Anderson jó néhány évig London pénzközpontjában, a Cityben dolgozott, majd amikor kezdett elege lenni a City-életből, először egy újságrovatban, névtelenül, majd végül így, könyvformában is kiírta magából mindazt, ami a szívét nyomta.Mindez nem hangzik rosszul,…
Most már, hogy Jennifer Egan öt könyvéből négyet olvastam, úgy 80%-os biztonsággal mondom, hogy ez a nő zseniális. Nem tudom, hogyan csinálja. Az még könnyen felfogható számomra, hogy valaki ösztönösen érti a mindenféle emberi érzelmeket, bonyolult viszonyokat, meg azt, hogy…
A Gingerbread Womant már olvastam kétszer (bár írni csak egyszer írtam róla), és gondoltam, aki olyan jót tud írni, mint az, attól minden mást is el akarok olvasni. Aztán múltkor megláttam egymás mellett két Jennifer Johnston-könyvet is egy boltban, és egyiket sem akartam…
J. K. Rowling valahogy elment mellettem a gyerekkönyveivel – az első Harry Pottert elolvastam úgy 15 évvel ezelőtt, és akkor – tizenvalahány-éves korom teljes komolyságával – úgy voltam vele, hogy szerintem ez semmi különös, úgyhogy nem is folytattam.Ez a regény viszont…
Elég nehéz bármit mondani egy könyvről, amelynek az írója ennyire tudatos, ennyire pontosan tisztában van azzal, hogy mi az (és mennyire jó), amit alkotott, és mindezt rögtön a könyv elején megosztja az olvasóval. Dave Eggers olyanokat mond például a regény/memoár előszavában,…
Nem tudom, én leszek-e egyre szkeptikusabb, ahogy telnek az évek, vagy ez az antológia lesz egyre ugyanolyanabb – nem rosszabb. Csak épp tök-kiszámítható. Visszatekintésképpen (meg mert szeretek magamra linkelni): a 2011-es kötetről igen lelkesen írtam. A 2012-esről már kevésbé…