Kathy Acker könyve sok minden egyszerre: egy rémálomszerű, szürreális, rajzokkal és firkákkal tarkított kísérleti kollázs/regény/szöveg/dráma; egy minden értelemben kihasznált, testileg és érzelmileg sérült lány szörnyű életének története, hol E/3-ban, hol E/1-ben elmesélve; egy nagy halom társadalomkritika és elemzés, főleg abból a szemszögből, hogy kinél van a hatalom; és ez utóbbihoz kapcsolódóan: a női nem (lehetséges) kiszolgáltatottságának vizsgálata (példákkal bőségesen illusztrálva).

A történet eléggé töredezett, röviden elég annyi, hogy a „főszereplő” a tízéves Janey, aki az apjával él vérfertőző kapcsolatban, amíg az apja el nem hajtja otthonról. Janey ekkor New Yorkba megy, ahol később egy perzsa strici fogságába kerül, aki kurvát csinál belőle, majd végül a lány Marokkóban köt ki, és hamarosan meghal.

A történet egyébként furcsa módon személytelen – nem tudom a jó szót erre. Valami olyasmire gondolok, hogy Janey sokáig alig-alig rendelkezik én-tudattal, vagy saját énnel, mivel az én-jét mindig a férfiakkal való kapcsolata határozta meg, és főleg olyan férfiakkal került kapcsolatba, akik előszeretettel biztosították őt arról, hogy mivel nő, ezért még az állatok szintjét sem éri el.

Viszont van valamiféle „fejlődés” a regényben – ahogy telik az idő, Janey egyre inkább öntudatra ébred, és szabadulni akar (a férfiaktól, a kapitalizmustól, a mechanikus robotszextől), de erre nincs esélye, és nem tud más lenni (nem hagyják másnak lenni), mint aki – egy totálisan kiszolgáltatott, a legalapvetőbb igényeiben (étel, biztonság, szeretet) is folyamatosan hiányt szenvedő lány/nő, aki az összes vágyát és igényét a szexbe csatornázza – lévén, hogy ez az egyetlen dolog, amit időtlen idők óta ismer, és az egyetlen, amit – kérés nélkül is – megkap –, de csak addig, amíg az adott férfi rá nem jön, hogy Janey minden érzelem kifejezésére és megélésére a szexet használja. Amint ugyanis Janey elemi szeretetigénye felszínre tör (és ez mindig hamar megtörténik – a lány nem képes uralni az érzelmeit), a férfiak még a szexet is megvonják tőle.

A szöveg – mint Janey élete – sokszor igen durva nyelvezetű, van egy csomó cock és cunt a szövegben, és Janey folyamatosan durva szexről és meredező farkakról fantáziál, de szerintem ez annak tudható be, hogy a lánynak csak erre vannak szavai. Nincs ugyan részletezve, de azért sejthető, hogy Janey valószínűleg egészen kicsi korától kezdve szexuális abúzus áldozata. Annyi kiderül, hogy az anyja meghalt, amikor ő egy éves volt, s Janey onnantól kezdve mindenben az apjától függött, és minden szerepet – barát/pasi, báty, nővér, apa – az apjára aggatott.

A történet folyamán Janey egyébként nyelvet is tanul, mármint más nyelvet, mint a szexé – ez is a fejlődés, önmagára ébredés része – és számomra a könyv legfelkavaróbb része az, amikor a lány verseket fordít/ír a perzsa stricinek, akibe jobb híján beleszeret („Egyszer aztán Janey beleszeretett a perzsa rabszolga-kereskedőbe, mert nem volt más érzés, amit érezhetett volna.”). Janey versei tele vannak dühvel, fájdalommal, vággyal, és pusztító szerelemmel – szerintem szönyűségesen-szép versek.

Ami meg az egész könyvet illeti: szörnyűségesen igazi, durva, felkavaró, és végtelenül szomorú – nagyjából olyasmi érzés volt ezt olvasni, mint Patrick McCabe-től a Mészároslegényt.