Wolfgang Herrndorf: Csikk
Wolfgang Herrndorf regényének ifjú hősei olyat visznek véghez, amiről biztosan sok ábrándos, összezavarodott, kalandvágyó kamasz álmodik. A széthullófélben lévő családból származó, elhanyagolt Maik, és a semmiféle említésre méltó családdal nem rendelkező osztálytársa, az orosz származású Csikk a nyári szünidő kezdetén elkötnek egy ócska Ladát és elindulnak világot látni. Az út célja Havasalföld, ahol Csikk rokonai élnek, de hőseink utazásszervezési képességei nem éppen kiválóak: iránytűjük és térképük például nincs, úgyhogy a fiúk hamarosan Kelet-Németország úttalan útjain és évtizedekkel korábbi állapotokat idéző, ijesztően holdbéli tájain találják magukat. Menet közben hol észbontóan vicces, hol pedig veszedelmes kalandokba keverednek, s közben persze sok mindent megtanulnak az életről, az emberek viselkedéséről és önmagukról is. A regény egyik fő gondolata – vagy mondjuk úgy, tanulsága – egyébként az, hogy az emberek alapvetően jók és kedvesek – s ebből már sejthető, hogy nem éppen egy nihilista vagy túlzottan búbánatos kamaszregénnyel van dolgunk.
A borítószöveg szerint Herrndorf regényét az új Zabhegyezőnek nevezik a német kritikusok. Ebben a pillanatban egyetlen olyan kamaszregény sem jut eszembe, amit ne hasonlítottak volna a Zabhegyezőhöz, de lévén, hogy Salinger könyve A Kamaszregény, ez az összehasonlítás talán elkerülhetetlen minden olyan könyvnél, aminek tizenévesek a főszereplői – viszont nem mindig találó. Jelen esetben például nem az: ezzel a könyvvel kapcsolatban inkább csak olyan dolgokat tudnék mondani, amik miatt nem olyan, mint a Zabhegyező.
A borítószöveg szerint Herrndorf regényét az új Zabhegyezőnek nevezik a német kritikusok. Ebben a pillanatban egyetlen olyan kamaszregény sem jut eszembe, amit ne hasonlítottak volna a Zabhegyezőhöz, de lévén, hogy Salinger könyve A Kamaszregény, ez az összehasonlítás talán elkerülhetetlen minden olyan könyvnél, aminek tizenévesek a főszereplői – viszont nem mindig találó. Jelen esetben például nem az: ezzel a könyvvel kapcsolatban inkább csak olyan dolgokat tudnék mondani, amik miatt nem olyan, mint a Zabhegyező.
Pár éve láttam moziban a könyvből készült filmet (Egy botrány részletei), de már csak arra emlékeztem, hogy tetszett, a történetre nem nagyon. Aztán ahogy elkezdtem olvasni, mégiscsak eszembe jutottak a film képei meg a történet részletei, úgyhogy úgy éreztem, mintha nem először olvasnám a könyvet. S ennek örülök, mert így, hogy tudtam, mi fog történni, volt időm szemlélődni és főleg volt időm megpróbálni kiismerni a hátborzongató, betegesen ragaszkodó hajlamú narrátor, Barbara lelkivilágát. (A bejegyzés enyhén spoileres.)