Pár éve láttam moziban a könyvből készült filmet (Egy botrány részletei), de már csak arra emlékeztem, hogy tetszett, a történetre nem nagyon. Aztán ahogy elkezdtem olvasni, mégiscsak eszembe jutottak a film képei meg a történet részletei, úgyhogy úgy éreztem, mintha nem először olvasnám a könyvet. S ennek örülök, mert így, hogy tudtam, mi fog történni, volt időm szemlélődni és főleg volt időm megpróbálni kiismerni a hátborzongató, betegesen ragaszkodó hajlamú narrátor, Barbara lelkivilágát. (A bejegyzés enyhén spoileres.)

A hatvanvalahány éves, szigorú, magányosan élő Barbara egy londoni középiskolában tanít. A tanév kezdetén új tanárnő érkezik az iskolába: a szépséges, tapasztalatlan, idealista, negyvenvalahány éves Sheba. Barbara rögtön kinézi magának Shebát és elkezd arról ábrándozni, hogy egy napon majd összebarátkoznak – de Sheba először egy másik kollégával barátkozik össze, majd pedig azzal van elfoglalva, hogy egy meglehetősen őrültnek tűnő viszonyba kezd az egyik diákjával, úgyhogy sokáig figyelmen kívül hagyja Barbarát. Aztán lassanként mégis kialakul a barátság a két nő között, és eljön az a nap is, amikor Sheba beavatja az idősebb nőt a diákjával való kapcsolatába – de persze nem sejti, hogy ezzel mennyire kiszolgáltatja magát Barbarának.

A címben említett botrány természetesen Sheba és a diákja viszonyára utal, de a regény egyáltalán nem csupán annak a tiltott kapcsolatnak a története, amely a negyvenes tanárnő és a tizenöt éves diákja között alakul ki. Sőt, szerintem pont a „botrány részleteiről” kapjuk a legkevesebb és főleg a legkevésbé hiteles információt – az események elbeszélője ugyanis Barbara, aki a Shebával folytatott számtalan beszélgetése alapján írja meg Sheba történetét. Barbara viszont nem túl megbízható narrátor, ráadásul az ő számára egészen más dolgok a fontosak Shebával kapcsolatban, mint amik a szóhoz nemigen jutó főszereplő számára feltehetően fontosak lehetnek.

És mivel az igazságot (vagy legalábbis Sheba igazságát) úgysem ismerhetjük meg, mert Barbara valószínűleg elferdít néhány dolgot, ezért én Sheba helyett főleg Barbarára figyeltem olvasás közben. Barbara nagyjából olyasféle baljós és félelmetes alak, mint Stephen King Tortúra c. könyvének és Jenn Ashworth A Kind of Intimacy c. regényének hősnői: első pillantásra ártatlan és ártalmatlan, de aztán kiderül, hogy van benne valami veszélyes, és hogy a végtelen magánya egészen kiszámíthatatlan tettekre is sarkallhatja.

Barbara annyira magányos, hogy ugrik az első jelre, amely arra utal, hogy valaki tán enyhíti a magányát, és onnantól kezdve nem képes békén hagyni az illetőt, hanem minden erejével arra törekszik, hogy egy kétszemélyes, a legszilárdabb házasságokat megszégyenítő szövetséget kössön a másikkal a világ ellen. Barbara emellett hazug, manipulatív és kiismerhetetlen, és ha valakit egyszer kinézett magának, az illető nem menekülhet zsarnoki szeretete és gondoskodása elől.

De számomra a leginkább az teszi félelmetessé Barbara alakját, hogy nem tudni pontosan, igazából miket művel. Barbara nagyon ügyesen tud válogatni az információk között és csak azt közli, amit ő vállalhatónak tart, úgyhogy sokáig csak néhány furcsa, elsőre talán nem is feltűnő apróságból sejthető, hogy nincs minden rendben az idős nővel: például röviden olvashatunk Barbara egy korábbi barátnőjéről, aki minden ok nélkül véget vetett a barátságnak és minden kapcsolatot megszakított Barbarával; és az is elgondolkodtató, amikor Barbara mellékesen megemlíti egy korábbi munkahelyét, ahonnan azért távozott, mert nem jött ki jól a kollégákkal. Aztán a történet végére érve már egyáltalán nem tűnik különösnek, hogy az emberek menekülnek Barbara közeléből és messze elkerülik őt, ha csak tehetik.

A történetet egyébként belengi valami rettentő fojtogató szexuális feszültség: ez a feszültség egyaránt jelen van Sheba és a diákja viszonyában, amely kevéssé meglepő módon szinte kizárólag a szexen alapul; és jelen van Barbara és Sheba kapcsolatában is – van például egy jelenet a könyvben, amikor Barbara úgy próbálja megnyugtatni a zaklatott Shebát, hogy megkéri, hunyja le a szemét, majd simogatni kezdi Sheba karjának belső oldalát. Barbara természetesen tagadja, hogy ebben bármi erotikus lenne – de én nem hiszek neki (és Sheba sem).

A vérfagyasztó narrátoron meg a mindent átható feszültségen kívül amúgy még sok minden más is van a könyvben: családi drámák; különböző társadalmi osztályokból származó szereplők konfliktusai; a magányosság és a mániákus viselkedés félelmetes és elszomorító ábrázolása; és jó sok kritikus megjegyzés a kettős mércével mérő társadalommal kapcsolatban, amely azt az ősi ösztönök számlájára írja, ha egy negyvenes férfi egy több mint húsz évvel fiatalabb lánnyal kavar, ha viszont egy negyvenes nő csinál ilyesmit egy fiúval, azt aberrációnak tekinti – de mindebbe már nem megyek bele. Inkább olvassátok el a könyvet.