Nemrég Észak-Írországban voltam, és Belfastban elmentem egy olyan gyalogtúrára, amely során először egy katolikus/nacionalista ember vezetett végig és mesélt mindenfélét a katolikus Falls Road környékén, a másik felében meg egy protestáns/lojalista ember tette volna ugyanezt a protestáns Shankill Road környékén.

Tette volna, de nem tette, mert előző este írt a szervező, hogy másnap lojalista felvonulások lesznek a Shankill Road táján, a két környéket elválasztó falon a kapuk valószínűleg be lesznek zárva, úgyhogy biztonsági okokból a túra protestáns része elmarad. (Sajnáltam a dolgot, mert eleve azért érdekelt ez, hogy ne csak egyféleképpen halljak a dolgokról, de a felajánlott másik időpont már nem volt jó. Így megy ez.)

A nacionalista másfél óra alatt mindenesetre megtudtam pár érdekes dolgot Roberttől, aki a sétát vezette. Leginkább azt tudtam meg, hogy a történelem belülről általában nem holmi komoly elvekről meg ideológiákról meg átgondolt döntésekről szól, mint ahogy néha (nagyon néha, és általában csak sokkal későbbről nézve) kívülről tűnik. Nekem például voltak olyan kérdéseim (inkább csak merengéseim, magamban), hogy vajon hogyan és miért lesz valaki IRA-tag. Merthogy terrorizmus, meg erőszak, meg minden – hogy kezdi azt el valaki vajon?

Mint Roberttől megtudtam, ő például tök logikusan került annak idején az IRA közelébe – amikor kamaszkorában látott maga körül meghalni pár kissrácot protestáns támadások során, akik a szomszédai vagy haverjai voltak, valahogy nem kellett sokat gondolkodnia azon, hogy ifjonti hévvel belemenjen a dolgokba és elkezdjen az IRA-val bandázni, hogy majd valami hátha jobb lesz. Hát, annyival jobb nem lett. Robert elmesélte, hogy 18 éves korában húsz évre leültették (csak úgy politikai okokból, persze), amiből tizenkettőt le is ült, közben a börtönben közelről látta a történelmet (mert ott is zajlott: pl. Bobby Sandset – s ezt eddig nem tudtam – úgy választották képviselőnek, hogy közben ő is börtönben volt), közben könyveket olvasott, stb.

(Most, sokkal később, Robert még mindig azon a környéken él, ahol mindig is élt, és még mindig a saját közössége életének jobbításán munkálkodik, csak most már a katolikus és protestáns ifjakat összehozni próbáló programok szervezésével, efféle gyalogtúrákkal, és hasonló dolgokkal – ja, igen, és a fal túloldalán lévő protestáns megfelelőivel együttműködve.)

S akkor most térjünk rá a regényre.

Mert abban is egy 19 éves katolikus srác van, akinek úgy alakul az élete, hogy IRA-segéderő lesz belőle, pedig ő nagyon nem kíván az lenni. (És bár a fent említett, valóságos Robert elvileg akart az lenni, míg a fiktív Cal nem, azért szerintem mégis ugyanarról van szó. Arról, hogy valahogy csak belekerülsz dolgokba, aztán maximum sokkal később elgondolkodsz azon, hogy voltaképpen miafaszt is csinálsz.)

Na, mindegy, ez a Cal itt egy teljesen átlagos 19 éves srác a 80-as évek környékén, van neki hosszú haja, egyik kezén rövid, a másikon meg hosszú körme (mert szeret gitározni), rockzenét hallgat, meg hát na: minden tekintetben olyan átlagosan befordult majdnem-felnőtt, vagyis az lenne, ha nem Észak-Írországban élne. Viszont ott él: apjával egyedül katolikusként egy amúgy teljesen-protestáns környéken; kelletlen IRA-támogatóként (mert hajdani osztálytársa, az iskola réme belemanipulálta abba, hogy legyen ő a sofőr mindenféle akciók során) – és bár szabadulni szeretne ettől a kötelességtől (mert Cal amúgy egy emós csávó, szóval: egy teljesen normális ember, aki nem rajong azért, hogy raboljon meg gyilkolásszon, de még azért se, hogy sofőr legyen ilyen akciók során, még akkor se, ha olyan szent ügyről van szó, mint az egységes Írország meg az elnyomók elűzése), a szabadulás nem nagyon lehetséges.

Van ebben a rövid kis regényben minden, de tényleg: szerelem a nem-megfelelő nővel, erőszak oda-vissza, katolikus bűntudat és önmarcangolás, gyűlölet és öngyűlölet (Cal esetében csak az utóbbi), szóval olyan ez, hogy már eleve szarul indul (de mikor lett elcseszve amúgy is? emlékszik még valaki arra?), és tudod, hogy sokkal jobb ebből úgyse lehet. (És ez nem spoiler. Aki tud olvasni, annak ez az elejétől fogva nyilvánvaló.)

Közben meg ott vannak azok a finom és gyengéd részletek – a szépség és az intimitás váratlan pillanatai (bár azok is bűntudattal szennyezettek), amik megmutatják, milyen lehetne a másmilyen élet, ami nincs.