Legkedvencebb kollégámmal mostanában épp a saját irodalmi ízlésünket próbáljuk a másikra erőltetni közös megegyezés és érdeklődés-kifejezés alapján szélesíteni kívánjuk egymás látókörét, vagy ilyesmi (mert ő főleg a sci-fi/fantasy-vonal ismerője, én meg főleg nem), szóval boldogan ajánlgatunk…

Mondhatnám, hogy M. J. Nicholls könyve a posztmodern önreflexív metafikció vadiúj szintje, de úgy rémlik, írtam már ilyet több más könyvről is (persze mindig van vadiújabb szint, az én szókincsem meg véges), meg néha már hányok a posztmodern, önreflexív és metafikció szavaktól, és nincs kedvem…

Nem szoktam képregényeket olvasni. Általában nem nagyon gondolkodok azon, miért nem, ez ugyanolyan sima tény nekem, rólam, mint az, hogy néptáncolni se szoktam, meg síelni se. Nincs benne értékítélet. Múltkor viszont elgondolkodtam ezen, amikor egy barátommal mindenféle könyvesboltokban jártunk.…

Nemrég Észak-Írországban voltam, és Belfastban elmentem egy olyan gyalogtúrára, amely során először egy katolikus/nacionalista ember vezetett végig és mesélt mindenfélét a katolikus Falls Road környékén, a másik felében meg egy protestáns/lojalista ember tette volna ugyanezt a protestáns Shankill…