E. L. James: A szürke ötven árnyalata - Fifty Shades of Grey
A reklámok szerint Amerikában és Angliában hatalmas sikernek örvendő regény a huszonegy éves ártatlan bölcsészlány, Ana, és a huszonhét éves, gazdag, dögös, elbűvölő cégtulajdonos, Christian Grey különös románcának története. Ana még minden téren tapasztalatlan, és mivel a klasszikus brit irodalom szerelmi történetein edzette a fantáziáját, az igazi szerelmek hidegen hagyják, hiszen a valóságban egyetlen férfi sem lehet olyan férfias, vad és izgalmas, mint mondjuk Heathcliff az Üvöltő szelekben, és egyetlen nő sem élhet át olyan szívszaggatóan tragikus véget érő szerelmet, mint amilyet mondjuk Tess átél Thomas Hardy Egy tiszta nő című regényében – márpedig a naiv Ana a lelke mélyén ilyen férfit szeretne és ilyesféle élményekre vágyik.
És aztán meg is kapja mindezt, amikor megismerkedik Christiannal, és nagyjából fél perccel azután, hogy megpillantotta a férfit, már úgy érzi, majd’ szétrobban a vágytól. A vonzalom kölcsönös, csakhogy Christian számára a romantikus szerelem szóba se jöhet, a szexuális preferenciái pedig eltérnek az átlagostól: szereti kikötözni a partnerét, szeret különféle segédeszközöket használni, és úgy egyáltalán: szereti a legváltozatosabb módokon éreztetni a dominanciáját egy kapcsolatban. A kérdés már csak az, hogy a testi-lelki szerelemre vágyó Ana megelégszik-e azzal, amit a férfi nyújtani tud (vagyis a különleges és különlegesen kielégítő szexszel) és közben bízik a csodában (vagyis abban, hogy Christian mégiscsak beleszeret), vagy pedig inkább visszamenekül a maga kis bölcsészlányos álomvilágába.
És hogy milyen ez a könyv? Meglehetősen sablonos, ostoba és (emiatt) sok helyen nevetséges. S hogy ne csak dobálózzak ezekkel a szavakkal, mondok is néhány példát. Ami a sablonosságot illeti: a történet az „ártatlan lány a szerelme erejével megváltja a lelkileg súlyosan sérült, múltbeli traumákkal és öngyűlölettel küzdő férfit” alaphelyzetre épül – amivel semmi baj nincs, ez egy izgalmas kiindulópont, nem véletlenül épül rá ezernyi más történet is. Csak éppen a cselekmény minden érdekessége elvész, ha az író egyenesen az olvasó szájába rágja (vagyis a szereplőjével egy az egyben kimondatja), hogy a történet erről szól. Itt pedig ez történik: Ana folyton emlegetett, ezerszer is elismételt célja, hogy megszabadítsa Christiant a szörnyű múltja terhétől. Erről egyébként nem tudunk meg sokat, csak annyi bizonyos, hogy a férfi valami miatt képtelen elviselni az érintést – Ana „küldetése” pedig az, hogy rájöjjön ennek okára, majd „meggyógyítsa” a férfit.
Ami az ostobaságot illeti: ez leginkább Anára jellemző, az ő karaktere, viselkedése és reakciói gyakran teljesen hihetetlenek és hiteltelenek: a huszonegy éves lány rendszerint tizenhárom éves kiskamaszként viselkedik (és gondolkodik és beszél és érez), s ez éles ellentétben áll azzal a képpel, amit a könyv sugallni igyekszik róla – az okos, felelősségteljes, szabad és kísérletező szellemű, felnőtt nő képével. Ez a (feltehetően nem szándékos írói fogásból fakadó) ellentét pedig helyenként igen nevetségessé teszi a könyvet.
Mindezek ellenére azonban a Szürke ötven árnyalata nem olvashatatlan, és bár engem zavar Ana igénytelen, tinilányos nyelvhasználata, és az, hogy a történet igen szűk érzelmi és gondolati skálán mozog, azért akad a könyvben néhány rendes gondolat is. Például az, hogy két ember azt csinál egymással egy párkapcsolatban, amit mindketten jónak látnak – márpedig Ana és Christian kapcsolatában ez a helyzet. Nagyon pontosan meg van határozva, hogy kettejük viszonyában ki mit csinálhat a másikkal, és mindkét fél a szabad akaratából megy bele mindabba, amibe belemegy. A történetben ez természetesen konkretizálva van (azaz a szabályok írásba vannak foglalva), de nem a szabályok leírása a lényeg, hanem az, hogy léteznek. Persze a legtöbb olvasó számára ez a gondolat nem lesz éppen egetrengető újdonság, viszont nagyon jó, hogy helyet kapott a könyvben, mert így a regény valamivel több lesz a számtalan „kiszolgáltatott nő a szexuálisan hiperaktív (vagy épp agresszív) férfival szemben” történetnél.
Az viszont nehéz kérdés, hogy kinek ajánlanám a könyvet. Bár a főszereplő érzelmi világa és gondolkodásmódja egy (éretlen) tizenévesének felel meg, és a regény ezerszer ismételt „tanulságai” (a biztonságos szex fontos; a párkapcsolatok bizalmon alapulnak; stb.) talán csak a nagyon fiatalok számára nem nyilvánvalóak, a könyv szókimondó mivolta miatt mégsem gondolom, hogy ez a könyv ábrándozó kamaszlányoknak való. A főiskolás korosztályba tartozó vagy a harmincas és annál idősebb nők (akik a neten olvasható cikkek szerint a regény fő fogyasztói) feltehetően már tisztában vannak az imént említett tanulságokkal, tehát nekik semmi újat nem fog nyújtani ez a regény, legalábbis ami a gondolati és érzelmi tartalmát illeti. Úgyhogy leginkább azoknak ajánlanám ezt a könyvet, akik kedvelik a romantikus-fülledt, gyorsan olvasható, szórakoztató történeteket, az átlagosnál több szexjelenettel fűszerezve – és azoknak, akik mindenáron szeretnék a saját bőrükön tapasztalni, hogy mit tud nyújtani egy regény, ami ennyire nagyon sikeres.
