Thomas Hardy: Lidércfény - Jude the Obscure
A Lidércfény az eldugott faluban élő Jude történetét meséli el. Jude gyerekkorától kezdve vonzódik a könyvekhez, és amikor a regény kezdetén a falusi tanító a közeli városba, Christminsterbe költözik, mondván, hogy az embernek csak ott nyílik lehetősége arra, hogy igazán pallérozza az elméjét, Jude agyába befészkeli magát a gondolat, hogy egyszer majd ő is eljut Christminsterbe, beiratkozik valamelyik neves iskolába és a hajlamaitól idegen falusi életet végleg hátrahagyva művelt, szellemi foglalkozású emberré válik. Jude mindent megtesz, hogy sikerre vigye a tervét: minden szabad percét tanulással tölti, közben pedig kitanulja a kőfaragó szakmát, hogy legyen majd miből élnie a városban, mielőtt bebocsátást nyer a tudás valamelyik fellegvárába.
Jude tervei akkor kezdenek romba dőlni, amikor megismerkedik a szellemi értékeket semmibe vevő, pusztán az ösztöneit követő, csábító Arabellával, aki megszédíti a naiv fiú fejét, s mielőtt Jude átgondolhatná, hogy mit is akar egy ilyen nőtől, Arabella már férjül is veszi őt (Jude-nak nem sok beleszólása van az ügybe, úgyhogy nem mondanám, hogy ő veszi feleségül Arabellát).
Némi szenvedés után a házasság zátonyra fut, Arabella kivándorol Ausztráliába, s így Jude végül beköltözhet a városba, amelyről tíz éve ábrándozik. Ám az igazi nehézségek csak ekkor kezdődnek: hiába él Jude végre Christminsterben, a híres iskolák semmivel sem lesznek elérhetőbbek számára, ráadásul a fiú megismerkedik eddig sosem látott unokatestvérével, Sue-val, aki iránt gyöngéd érzelmek ébrednek benne, amelyeket a maga módján a lány is viszonoz, s amelyek természetesen nem vezetnek semmi jóra.
Amit eddig leírtam, az valójában még csak a kezdet, de nem szeretném az egész posztot a történettel megtölteni, és talán ennyi is elég ahhoz, hogy érzékeltessem a regény folyásának irányát, vagyis azt, hogy a Lidércfény rosszul kezdődik, majd a történet előrehaladtával minden csak még rosszabb lesz.
Sok szomorú és tragikus könyvet olvastam már, de most nem jut eszembe egy sem, amelyben a főhős élete az első oldaltól kezdve ennyire kilátástalan és reménytelen lenne, mint ebben a regényben. Egészen pontosan egy olyan mondatra emlékszem az egész könyvből, ami nem sugall végtelen boldogtalanságot, ez az egy mondat pedig valahogy úgy szól, hogy „a mindennapi gondok mellett egyébként Jude ebben az időszakban nagyon boldog volt”. (Kiemelés tőlem.) Fél mondatnyi boldogság egy ötszáz oldalas regényben – azt hiszem, Thomas Hardy joggal nevezhető kíméletlennek és pesszimistának.
De persze a Lidércfény nem csupán holmi öncélú szívszorongatás, hanem az összes 19. századias jellemzője (pl. „háromdimenziós”, jellemfejlődésen áteső karakterek; „rendes” történet; a formai, narrációbeli és stílusbeli cselességek hiánya) ellenére egy nagyon modern regény, amely minden szájbarágás és erőltetettség nélkül, roppant kritikus szellemben foglalkozik afféle kérdésekkel és jelenségekkel, mint az egzisztencialista szorongás; az ember állandó (és gyakran hiábavaló) küzdelme, hogy az lehessen belőle, amire hite szerint született; a vágyak valóra váltását ellehetetlenítő családi, társadalmi és vallási konvenciók; vagy az egyenjogúságon, az egymás megbecsülésén és közös értékeken alapuló házasságok lehetetlensége egy olyan közösségben, ahol nem ez a normális.
(Csak egy rövidke példa ez utóbbira: a regény egy pontján Jude és Arabella szállásadójában kétségek támadnak, hogy a pár vajon valóban házas-e, mert egyszer véletlenül meglátja, amint Arabella megcsókolja a férjét. Később azonban hallja, hogy Arabella edényeket csapkod és kiabál a férjével, s akkor elégedetten nyugtázza, hogy csakis tisztességes párról lehet szó, hisz úgy viselkednek, mint minden normális házaspár.)
A komoly és kritikus szándékú tartalom mellett még a regény eredeti címéről és a címben használt jelző jelentőségéről is érdemes pár szót ejteni. A melléknévként „ismeretlen” „jelentéktelen”, „kiismerhetetlen”, „tompa” „homályos”, „rejtett”, „nehezen érthető” jelentésekkel bíró „obscure” szó meglehetősen ritka (nem tartozik az 5000 leggyakoribb angol szó közé, de ennél pontosabb adatot hirtelen nem találtam), úgyhogy az, hogy Hardy a címben ezzel a ritka szóval jellemzi főhősét, már önmagában is nehezen megközelíthetővé és több értelművé teszi Jude alakját. De a szó nemcsak a címben fordul elő, hanem kb. 10-15-ször megjelenik a regény szövegében is, melléknévként és igeként egyaránt, viszont (ha jól emlékszem) sohasem Jude-ra vonatkoztatva. Ám mivel a szó eléggé ritka ahhoz, hogy feltűnő legyen a használata és mivel a cím szerint maga Jude is „obscure”, minden más, ezzel a szóval jellemzett tárgy, hely vagy esemény óhatatlanul is Jude-hoz kapcsolódik, az ő személyiségét árnyalja.
Gyanítom, hogy a magyar kiadásban mindez nem lehet túl feltűnő, hiszen már a címből is hiányzik az utalás Jude obskúrus mivoltára – na nem mintha nekem lenne ötletem arra, hogy az „obscure” szó melyik jelentését lehetett volna a magyar címbe tenni. (És persze ha egy kicsit megerőltetem a fantáziámat, akkor a „lidércfény” szót is kapcsolatba tudom hozni Jude jellemével is, de azért a magyar címnek még így is egészen más hatása van, mint az eredetinek.)
Egyébként nem szándékozom és nem is tudnám a fordítást kritizálni, mert eddig mindig angolul olvastam a könyvet, meg amúgy is azt gondolom, nagyon rémségesnek kellene lennie annak a fordításnak, ami egy ennyire kiváló, sokrétű, gondolat- és érzelemgazdag regényt el tudna rontani. Bízom benne, hogy a magyar fordítás nem ilyen.
