Joanne Harris: Urak és játékosok - Gentlemen & Players
Joanne Harri
s eddig kimaradt az életemből. Gyakran találkoztam a szép, mesekönyv-borítójú könyveivel, a Csokoládé filmváltozatát pedig többször is láttam és szerettem is, mégsem éreztem különösebb késztetést arra, hogy akár egy művét is elolvassam. Aztán pár hónapja olvastam Bridge ajánlóját egy másik Harris-regényről, és úgy döntöttem, ideje végre pótolni a mulasztásomat és elolvasni az író legalább egy könyvét. Nagyjából véletlenszerűen választottam éppen ezt a regényt, és nem bántam meg.
s eddig kimaradt az életemből. Gyakran találkoztam a szép, mesekönyv-borítójú könyveivel, a Csokoládé filmváltozatát pedig többször is láttam és szerettem is, mégsem éreztem különösebb késztetést arra, hogy akár egy művét is elolvassam. Aztán pár hónapja olvastam Bridge ajánlóját egy másik Harris-regényről, és úgy döntöttem, ideje végre pótolni a mulasztásomat és elolvasni az író legalább egy könyvét. Nagyjából véletlenszerűen választottam éppen ezt a regényt, és nem bántam meg. Úgy láttam, jó néhány bejegyzés született már erről a könyvről, úgyhogy a tartalomismertetést ezúttal is igyekszem a minimálisra szorítani. A regény a jó nevű St Oswald's fiúiskolában játszódik, ahol az új tanév kezdetével veszélyes játszma bontakozik ki egy rejtélyes csínytevő és az iskola régi bútordarabja, a 33 éve a pályán lévő latintanár, Roy Straitley között. Az ódon falak között munkálkodó gonosz lélek célja, hogy tönkretegye a St Oswald's gimnáziumot, s így álljon bosszút a múltbéli sérelmeiért és kudarcaiért, amelyekért a bürokratikus (s számára korábban elérhetetlen) intézményt teszi felelőssé. A történetet Straitley és az általam szándékosan meg nem nevezett bajkeverő szemszögéből látjuk felváltva, és a két történetszálból lassan megismerjük a jelenkori bosszúvágyhoz vezető múltbeli eseményeket és az ezekben szerepet játszó karaktereket, akik még ma is kísértik az iskolát.
Az első benyomásom a regényről nem volt túl kedvező. Zavart és idegesített a gyermekded beszélő nevek burjánzása (Light, Meek, Strange, Dare és a többi hasonló), nem tudtam követni, hogy ki kicsoda, és főleg nem tudtam, hogy a nagy hirtelen felvonultatott tucatnyi karakter közül ki az, akire igazán érdemes odafigyelni. Aztán amikor a kezdeti zavart okozó elemeket végre a helyükre raktam magamban, arra gondoltam, hogy a kétségtelen olvasmányosság és lendületesség ellenére ez egy amolyan semmi különös – könyv, és nem értettem, hogy mitől olyan nagy sztár Joanne Harris. A következő lépésben végül félretettem a szkepticizmusomat és elkezdtem élvezni a regényt.
A rendszeres olvasóimnak biztosan nem kell mondanom, de gyenge pontom az érdekes narráció: a több narrátor szerepeltetése, a többféle nézőpont váltogatása és ráadásként esetleg az idősíkok közti ugrálás sincs ellenemre. Az Urak és játékosok maximálisan kielégítette ezt a mániámat és kb. az első 50 oldal után rettentően élveztem a sötét gyalog által szimbolizált gonosz és a fehér király, Straitley egymást váltó és kiegészítő szövegrészeit. Tetszett az öreg latintanár humora, bölcsessége, lankadatlan nyomozókedve és az, hogy mennyire ismeri a szakmáját és a gyerekeket, ám a fekete gyalog történetszálát még érdekesebbnek és felkavaróbbnak találtam, hiszen jórészt az ő szövegéből ismerjük meg azokat a régi eseményeket, amelyek miatt olyan mániákussá, rejtőzködővé és bosszúálló természetűvé vált, hogy még felnőttkorában sem tud normális életet élni és beilleszkedni.
Aztán pedig jött az utolsó 50-60 oldal a sokat emlegetett nagy csavarral, amely az előző 400 oldal átértékelésére késztetett, s amelyet elolvasva percekig csak néztem magam elé hatalmas vigyorral az arcomon, és próbáltam rájönni, hogy mivel érte el Harris, hogy ez a megoldás soha ne jusson eszembe az egész regény alatt. Nem mintha olyan vidámmá vagy könnyeddé válna a regény a csavar által, egyszerűen azt élveztem, hogy milyen ügyesen bolonddá tett a szerző, és legszívesebben újrakezdtem volna az olvasást, hogy ezúttal tudatosabban figyeljek a jelekre, amelyek végig ott voltak, csak valamiért figyelmen kívül hagytam vagy nem a helyes módon értelmeztem őket. Azt hiszem, újra fogom olvasni a regényt egyszer, hogy rájöjjek, hol és hogyan vezetett félre a szerző.
Szívesen elmondanám még, hogy melyik általam nemrég olvasott regényre emlékeztet az Urak és játékosok nagy fordulata, de attól tartok, már az is spoiler lenne, ezért ezt most megtartom magamnak, s csak annyit fűznék hozzá, hogy Joanne Harris meggyőzött ezzel a regénnyel, és szívesen elolvasom más könyvét is, ha jól megírt, minőségi szórakozáshoz van kedvem.
