Annie Proulx: Kikötői hírek - The Shipping News

Egy strandon töltött napon kezdtem először olvasni ezt a regényt 2006 nyarán, akkor magyarul. Jól tettem, hogy épp ezt választottam aznapra, mert az első pillanattól kezdve öröm volt olvasni: a meleg nyári nap és a hideg Új-Fundlandon játszódó fanyar humorú regény remekül kiegészítették egymást. Olvasás közben valami megmagyarázhatatlan, elvágyódással vegyes boldogságot éreztem, s legszívesebben azonnal indultam volna Kanadába, hogy személyesen is megismerjek néhány őszinte, viharvert, érzelmes és indulatos újfundlandit.
 
Mivel igen kellemes emlékeket hagyott bennem a regény, már tervezgettem egy ideje az újraolvasást, amikor megláttam, hogy kapható a Bookstationön angolul, s meg is rendeltem, gondolván, eredetiben még jobb lesz, mint magyarul. Sajnos csalódnom kellett, leginkább persze magamban. Majdnem tíz éve olvasok angolul és az olvasáson kívül is mindennap használom a nyelvet, de talán sosem éreztem még ilyen gyengének a tudásomat, mint a Shipping Newst olvasva. Az utószóban Annie Proulx is leírja, hogy a regény írása közben éjjel-nappal a tengerészeti, halászati és a speciális újfundlandi nyelvhasználattal foglalkozó szótárakat és könyveket bújta, s ez érezhető is a regény szövegén. Angolul korántsem könnyű, strandra való olvasmány. A regényt továbbra is szeretem, de ha a jövőben még egyszer újraolvasom, azt csakis magyarul teszem majd.

 
A történet antihőse a harmincvalahány éves, két eleven, furcsa lánnyal és egy halott, csalfa feleség, Petal emlékével küszködő Quoyle, akinek egész életében soha nem sikerült semmi. A férfi a puszta túlélésre játszva bukdácsolt végig egész eddigi, boldogtalan életén, aztán a felesége halála után nagynénje, Agnis Hamm ráveszi, hogy térjenek vissza együtt őseik földjére, Új-Fundlandra, s kezdjenek új életet.
 
Új-Fundlandon aztán Quoyle, a gyerekek és a nagynéni beköltöznek a negyven éve üresen álló, romos, vastag kötelekkel a sziklához rögzített családi hajlékba, s lassan mindannyian megtalálják a helyüket. A gyerekek barátokat szereznek, a néni folytatja hajókárpitosi munkáját, Quoyle pedig a helyi újságnál kap munkát mint a Kikötői hírek szerkesztője, s megismerkedik Wavey-vel, aki egyedül él szellemileg visszamaradott gyerekével, s aki ugyanúgy őrzi hűtlen férje emlékét, mint Quoyle a kikapós Petalét.
 
Bár a Kikötői hírekben gyakorlatilag minden fő- és mellékszereplő múltja valamiféle tragédiával terhes (autóbaleset, hűtlenség, családon belüli erőszak, és a többi) és egyikük sem mondható boldog, sikeres embernek, mégis rendkívül pozitív és felemelő a regény alaphangulata és végkicsengése: úgy tűnik, Új-Fundlandon megtalálják a helyüket azok, akik mindenhol máshol csak elveszetten csellengtek, s közösségre lelnek azok, akik egész életükben kívülállók voltak.
 
A könyv újraolvasása után megnéztem a filmváltozatot is, de az nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Bár Kevin Spacey és Julianne Moore jók voltak a szerepükben, úgy éreztem, hogy a film csak a regény felszínét karcolgatta, mintha csak nagy vonalakban összefoglalta volna a történetet. Úgy gondolom, a regény ismerete nélkül a film nem sokat mond, önálló filmként nézve pedig nem túlzottan érdekes.
 
A továbbiakban maradok tehát a regény magyar változatánál, s mind az eredetit, mind a filmváltozatot a polc mélyére süllyesztem.