Szerintem simán összeollózhatnám ezt a posztot az előző kötetekről írottakból, de most lusta vagyok visszaolvasni magam. Valószínűleg így is nagyon hasonló lesz, amit írok, mert – erre rájöttem 2011 óta, mióta olvasom a sorozatot – a Best American-antológia már-már nevetséges módon ugyanolyan minden évben.

Az antológia mindig nagyjából a következő módon épül fel. Van benne:

– 1 darab E/2-ben írt novella (E/2-ben, ha van ott annak értelme, ha nincs)
– 2-3 kicsit-történelmi, kicsit-politikai jellegű novella
– 1-1 darab novella fekete, ázsiai, latin-amerikai vagy amerikai őslakos szerzőtől/szereplőkkel (egy adott évben a négy kisebbségből csak kettőnek kötelező képviseltetnie magát, de néha akár hárman is megjelenhetnek)
– 2 darab lírai/kísérletezős/öhm, totál érthetetlen novella
– 3-4 novella jól bejáratott, sikeres íróktól (nyilvánvaló, hogy egész Amerikában csak maximum 20 ember tud novellát írni, szóval nincs nagy választék)
– 1-2 novella olyan íróktól, akiknek ez az első írásuk, ami nyomtatásban megjelent
– 4-5 novella családi, párkapcsolati, önkeresési (szóval – olyan átlagos emberi) helyzetekről és fordulópontokról és krízisekről (ezeket egyébként szeretni szoktam)

Ezek persze kombinálhatók – lehet olyan, hogy egy elsőnovellás, ázsiai származású író ír valami érthetetlen-kísérletezőset, meg olyan is, hogy egy jól bejáratott író ír valami történelmit E/2-ben. Szóval annyira nem unalmas és kiszámítható, és a színvonal általában igen magas – az itt szereplő szerzők tudnak történetet írni, olyat, ami tényleg történet, nem pedig politikai/filozófiai/feminista/egzisztencialista kiáltvány (még akkor is történet, amikor a téma politikai/filozófiai/feminista/egzisztencialista).

De azért annyira nem is meglepő már mindez ennyi év után (pedig egyáltalán nem vagyok fásult olvasó, aki már mindenre csak legyint), pedig a szerkesztő pont arról beszél az előszavában, hogy ő mennyire szereti azt, ha egy novella meg tudja lepni (mit mondjak, én is szeretem), és hogy ezek itt szerinte meglepő novellák (szerintem nem).

Mivel a kötet 20 novellájából kb. 19 beleesik a fent említett kategóriák egyik-másikába, nem sok hely marad az igazán váratlanra, és nem sokszor érzem azt, hogy: azta, ez mennyire jó és pontos és szép, és még soha nem láttam ezt így kimondva, és hogy tud valaki így írni. Idén pl. egyszer sem éreztem így egy egész történetet olvasva. Egyes mondatokat vagy bekezdéseket olvasva gyakran, aminek örültem is (és aztán megpróbáltam tudományosan megvizsgálni, mitől annyira jók ezek a mondatok/bekezdések, de szerencsére az ilyesmi ellenáll a tudományos vizsgálatnak), de ez nem elég. Én azt akarom, hogy teljesen elbűvöljön valami. Talán majd jövőre.