Tavaly nem voltam listagyáros kedvemben, most viszont nagyon is abban vagyok, úgyhogy folytatom a régi hagyományt, és idén is leírom röviden, mik voltak a kedvenc könyveim idén. A sorrend, mint mindig, most is időrendi.

1. Donna Tartt: Az Aranypinty

Az ilyen könyvek miatt szeretek leginkább olvasni, és ilyesmi könyvekkel évente maximum párszor találkozok. Ha a lista nem időrendi, hanem tetszés/rajongás szerinti sorrendben lenne, ez a regény valószínűleg akkor is ugyanezen a helyen szerepelne.

2. Nagy Gergely: Angst

Ez a regény messze nem tökéletes, viszont úgy tökéletlen, hogy azt nagyon tudom szeretni. És pontosan emlékszem azokra az áprilisi napokra, amikor ezt a regényt olvastam, nem Budapesten, de még csak nem is a mostani városomban, hanem egész máshol. S mégis, mintha ott lettem volna a regényben. És a városban, amit mindig csak messziről szeretek.

3. Jo Nesbø: A fiú

Erről nem volt poszt, és mostanában nem is lesz. Egyszer, ha újraolvasom, majd írok róla egy nagyon hosszú és nagyon részletekbe menő, mindent agyonelemző valamit, mert ez a regény úgy felkavarta az érzelmeimet (még most is érzem), hogy azt hosszú távon csak úgy lehet kúrálni, ha megpróbálom kideríteni a hatás miértjét és hogyanját, hátha azzal megszelídítem a könyvet. (Nem fog sikerülni a szelídítés. De azért meg fogom próbálni.)

4. David Foster Wallace: A Supposedly Fun Thing I'll Never Do Again

DFW esszéit olvasni a nörd-intellektuális élvezetek csúcsa volt idén. Ehhez nincs is mit hozzátennem.

5. Denis Johnson: Jesus' Son

Denis Johnson novellái meg annak az érzésnek a csúcsai voltak, hogy: „Úristen, hogy lehet így és ilyen jól írni?” Ehhez sincs mit hozzátennem.

6. Graeme Macrae Burnet: His Bloody Project

Ebben a könyvben meg megvan minden, amit az előző könyvek kapcsán emlegettem. Olyan történet, hogy a körmöm lerágom olvasás közben az izgalomtól és mindent tudni akarok. Nörd-agyas-posztmodernkedős élvezkedés. Durván érzelmes felkavarodás és felkavaródás. És ez az érzés, megint, ez a teljes lenyűgöződés: hogy így is lehet írni.

7. J. D. Salinger: Rozsban a fogó

Ez még nagyon friss élmény, nemsokára lesz róla poszt, ami nem a regényről fog szólni, hanem az új fordításról. Ami igencsak mellbevágó élmény volt nekem, és sok egyéb mellett arról is elgondolkodtatott, hogy mégis mi alapján gondolunk bármit is bármelyik könyvről, ha egyszer két különböző fordítás ennyire más hatást tud kelteni.