Dennis Cooper: Közelebb - Closer
A Közelebb még 130 oldal sincs, úgyhogy azt gondoltam, egy fél este alatt elolvasom. De annak ellenére, hogy fel voltam készülve a könyv durvaságára, végül képtelen voltam elolvasni egyszerre két fejezetnél többet, úgyhogy napokig tartott, mire a regény végére értem.
A könyv egy átlagos amerikai városban, középiskolás fiatalok meg az ő ismerőseik és tanáraik körében játszódik. A szereplők szinte kivétel nélkül homoszexuálisak és droghasználók, és szinte mindannyian küzdenek valamiféle pszichológiai/pszichiátriai betegséggel vagy aberrációval. A könyv egyes fejezeteinek középpontjában mindig más-más szereplő áll, de a mellékszereplők gyakran felbukkannak a többiek fejezeteiben is. A regény főszereplője pedig a roppant vonzó külsejű fiú, George Miles, aki kábán, látszólag érzelemmentesen, folyton bedrogozva tengeti a napjait, és közben hagyja, hogy mindenki arra használja őt, amire csak akarja. Valaki modellként alkalmazza, valaki csak ábrándozik róla, valaki a pornófilmje főszereplőjének akarja megtenni, valaki szexelni akar vele, valaki pedig odáig megy, hogy majdnem megöli őt. És George mindenbe szó nélkül belemegy.
A könyv egy átlagos amerikai városban, középiskolás fiatalok meg az ő ismerőseik és tanáraik körében játszódik. A szereplők szinte kivétel nélkül homoszexuálisak és droghasználók, és szinte mindannyian küzdenek valamiféle pszichológiai/pszichiátriai betegséggel vagy aberrációval. A könyv egyes fejezeteinek középpontjában mindig más-más szereplő áll, de a mellékszereplők gyakran felbukkannak a többiek fejezeteiben is. A regény főszereplője pedig a roppant vonzó külsejű fiú, George Miles, aki kábán, látszólag érzelemmentesen, folyton bedrogozva tengeti a napjait, és közben hagyja, hogy mindenki arra használja őt, amire csak akarja. Valaki modellként alkalmazza, valaki csak ábrándozik róla, valaki a pornófilmje főszereplőjének akarja megtenni, valaki szexelni akar vele, valaki pedig odáig megy, hogy majdnem megöli őt. És George mindenbe szó nélkül belemegy.
Az számomra nem derül ki, hogy miből fakad George passzivitása és hogy miért hagyja ilyen mértékben uralni magát. Az viszont kiderül, hogy a fiúnak igazából vannak érzelmei – amiket a naplójába ír le, mert ott senkit nem zavarnak, és az is kiderül, hogy George-nak amúgy lenne igénye a változtatásra és arra, hogy megszüntesse ezt a szörnyűséges helyzetet, hogy mindenki tárgyként kezelheti – de képtelen bármit is tenni az ügy érdekében. George afféle útját vesztett tizenéves, csak éppen fogalmam sincs, mikor téveszthette el az utat, és nem úgy érzem, hogy még valaha képes lesz rátalálni – és ez borzasztó szomorú.
De a könyvben nemcsak George kilátástalan sorsa ad okot a szomorúságra, hanem kb. minden más szereplő sorsa is. Hiszen a regény szereplői mind a saját vágyaik, képzelgéseik vagy betegségeik áldozatai, és legfeljebb pillanatnyi enyhülést lelhetnek a szenvedéseikre azáltal, hogy felhasználják George-ot a céljaik érdekében.
Érdekes a regény címe. A „közelebb” ebben a könyvben szinte mindig csak testi közelséget jelent. A szereplők folyton el vannak bűvölve a másik ember szépségétől és a bőrétől, szeretnének közelebb kerülni ehhez a szépséghez, s a közel kerülést végül vagy úgy érik el, hogy behatolnak a másikba (lefekszenek vele vagy megsebzik), vagy pedig úgy, hogy a magukévá teszik azt, amit a másik teste kilök magából. Az efféle közelség azonban roppant esetleges és egy pillanat alatt semmivé válhat. Erre számos példát találni a könyvben: miután George szuperszexi fenekét brutális inzultus éri, mindjárt nem akar mindenki lefeküdni vele (közel kerülni hozzá), hanem mindenki csak szánakozik vagy undorodik, vagy éppen pletykál arról, hogy mi történt George-dzsal. Vagy említhetem az egyik mellékszereplőt, Alexet is, akinek az alsóteste egy autóbaleset következtében megbénul, s ezért amikor a haverja lefekszik vele, ő nem érez semmit – tehát nem éli át a közelség érzését.
Egyébként nem mondanám, hogy a regény szereplőiből hiányzik a vágy a lelki közelségre: időnként tanúi lehetünk néhány próbálkozásnak, amikor valaki megpróbál „úgy igazán” közel kerülni a másikhoz. Ilyen például George apjának kísérlete, hogy elmenjen valahová a fiával csak úgy, az együttlét kedvéért – de a javaslatot George jellemző módon hevesen elutasítja. És persze meghiúsul minden egyéb kapcsolatteremtési kísérlet is a regényben – a szereplők csak a bőrt és a húst látják, csak ahhoz tudnak kapcsolódni, s ami a testen kívül (belül/felül) esik, azzal nem tudnak mit kezdeni. Szeretnének ugyan, és tudják, hogy amit ők közelségnek hívnak, az nem a teljes élmény, s tudják, hogy egy aktus során csak a másik „bőrét kapják meg, ő máshol jár” – de ettől még nem lesznek képesek megváltozni és nem válnak alkalmassá arra, hogy ne csak testileg kerüljenek közel a másikhoz. Erről olvasni pedig nagyon-nagyon szomorú.
(Némiképp hasonló könyv, bár sokkal „könnyedebb”: A vonzás szabályai Bret Easton Ellistől.)
De a könyvben nemcsak George kilátástalan sorsa ad okot a szomorúságra, hanem kb. minden más szereplő sorsa is. Hiszen a regény szereplői mind a saját vágyaik, képzelgéseik vagy betegségeik áldozatai, és legfeljebb pillanatnyi enyhülést lelhetnek a szenvedéseikre azáltal, hogy felhasználják George-ot a céljaik érdekében.
Érdekes a regény címe. A „közelebb” ebben a könyvben szinte mindig csak testi közelséget jelent. A szereplők folyton el vannak bűvölve a másik ember szépségétől és a bőrétől, szeretnének közelebb kerülni ehhez a szépséghez, s a közel kerülést végül vagy úgy érik el, hogy behatolnak a másikba (lefekszenek vele vagy megsebzik), vagy pedig úgy, hogy a magukévá teszik azt, amit a másik teste kilök magából. Az efféle közelség azonban roppant esetleges és egy pillanat alatt semmivé válhat. Erre számos példát találni a könyvben: miután George szuperszexi fenekét brutális inzultus éri, mindjárt nem akar mindenki lefeküdni vele (közel kerülni hozzá), hanem mindenki csak szánakozik vagy undorodik, vagy éppen pletykál arról, hogy mi történt George-dzsal. Vagy említhetem az egyik mellékszereplőt, Alexet is, akinek az alsóteste egy autóbaleset következtében megbénul, s ezért amikor a haverja lefekszik vele, ő nem érez semmit – tehát nem éli át a közelség érzését.
Egyébként nem mondanám, hogy a regény szereplőiből hiányzik a vágy a lelki közelségre: időnként tanúi lehetünk néhány próbálkozásnak, amikor valaki megpróbál „úgy igazán” közel kerülni a másikhoz. Ilyen például George apjának kísérlete, hogy elmenjen valahová a fiával csak úgy, az együttlét kedvéért – de a javaslatot George jellemző módon hevesen elutasítja. És persze meghiúsul minden egyéb kapcsolatteremtési kísérlet is a regényben – a szereplők csak a bőrt és a húst látják, csak ahhoz tudnak kapcsolódni, s ami a testen kívül (belül/felül) esik, azzal nem tudnak mit kezdeni. Szeretnének ugyan, és tudják, hogy amit ők közelségnek hívnak, az nem a teljes élmény, s tudják, hogy egy aktus során csak a másik „bőrét kapják meg, ő máshol jár” – de ettől még nem lesznek képesek megváltozni és nem válnak alkalmassá arra, hogy ne csak testileg kerüljenek közel a másikhoz. Erről olvasni pedig nagyon-nagyon szomorú.
(Némiképp hasonló könyv, bár sokkal „könnyedebb”: A vonzás szabályai Bret Easton Ellistől.)
