Mathias Malzieu: La mécanique du cœur
Időnként elhatározom, hogy most már aztán tényleg kezdek valamit a franciatudásommal, ami ahhoz nem elég, hogy bármit is komolyan műveljek franciául, de ahhoz meg túl sok, túl régóta megvan és túlságosan fontos nekem ahhoz, hogy beletörődjek abba, hogy teljesen elveszítem. Legutóbb úgy egy éve volt egy kisebb felbuzdulásom, s akkor előszedtem a régi franciakönyveimet és elkezdtem pár francia könyvesblogot olvasni. Az egyik blogon olvastam erről a könyvről. Nem tudom már, mit írtak róla, de nem is a történet miatt lettem kíváncsi a könyvre, hanem a cím (ami legalább olyan jó cím, mint mondjuk A vonzás szabályai) meg a szép borító miatt.
A könyvnek van angol fordítása, úgyhogy egy darabig gondolkodtam, hogy nem volna-e több értelme inkább azt megvenni, hiszen azt még érteném is, de végül mégis franciául vettem meg, és most rettentő büszke vagyok magamra, hogy életemben először elolvastam egy egész könyvet franciául. Igaz, hogy a könyv csak 150 oldalas, igaz, hogy nagyon picike, és igaz, hogy több mint három hónapig olvastam, de akkor is elolvastam, és úgy nagyjából még értettem is.
Mindenesetre előre szólok, hogy a könyvvel és a történettel kapcsolatos minden megjegyzésem fenntartásokkal kezelendő, mert előfordulhat, hogy csak nem értettem meg vagy pedig teljesen félreértettem valamit.
A La mécanique du cœur szép és különös könyv, aminek még a műfaját sem könnyű meghatározni. Néhol olyan, mintha gyerekeknek való mese lenne; néhol olyan, mintha felnőtteknek való mese lenne; és mintha valahol olvastam volna a steampunk megnevezést e könyv kapcsán, de ezt meg lehet, hogy csak álmodtam.
A regény főszereplője kicsi Jack, aki a világ leghidegebb éjszakáján született és megfagyott a szíve, ezért egy kuruzsló beültetett neki egy kakukkos órát a szíve mellé/helyére, ami működteti a fiú szívét és életben tartja őt. Jack életben is marad, de évekig igen elszigetelt életet él, mert a kuruzsló tanácsára tartózkodnia kell minden erős érzelemtől, főleg a szerelemtől, hiszen a szíve nem elég erős ahhoz, hogy kibírja az ilyesféle érzelmekkel járó megpróbáltatásokat. De persze Jack egy szép napon szerelmes lesz a rövidlátó énekesnőbe, Miss Acaciába. Az énekesnő később elutazik, de Jack nem tudja őt elfeledni, úgyhogy pár év múlva felkerekedik és fél Európát beutazza, hogy megtalálja őt. Ez sikerül is, és kiderül, hogy a szerelem kölcsönös – és ekkor még csak a könyv felénél járunk, úgyhogy nagyon kíváncsi voltam, mégis mi fog történni a maradék oldalakon.
Nem megyek bele a további részletekbe, de röviden ez történik: féltékenység; múltból felbukkanó szerelmesek; identitásválság; önbizalomhiány; félelem az elköteleződéstől; titkolózás mindenki előtt (mert hát ki vállalná szívesen a világ előtt, hogy egy kakukkosóra-szívű fiú a barátja? Miss Acacia aztán biztos nem) – szóval ilyesmik történnek még a regényben, a történet vége pedig egyáltalán nem olyan, mint ahogy én azt elképzeltem. Ami jó.
Az, hogy a könyvnek egy kakukkosóra-szívű fiú a főszereplője, alkalmat ad a szerzőnek arra, hogy konkrét formában megjelenítsen mindenféle elvont fogalmat meg metaforikus kifejezést, amit a szívekkel meg a szerelemmel kapcsolatban használni szokás. Jack szívéhez pl. tényleg van kulcs, amivel föl lehet azt húzni – s ő ezt a kulcsot odaadja Miss Acaciának. Később aztán az egész szívét is odaadja neki, szó szerint, nemcsak a kulcsot hozzá. És Jack szívét tényleg össze lehet törni.
A valósággá lett metaforákkal való játékokon kívül az is tetszik, hogy a könyv sok mindenről szól, nemcsak a szerelemről, hanem olyasmikről is, mint a felnőtté válás és az önállósodás, én meg, ki tudja, miért, általában nagyon bírom az efféle történeteket.
És tetszett a könyv nyelvezete is – már ha jól értettem mindent, amit értettem. Malzieu néha nagyon költői, néha meglepően vulgáris, néha meg a legnagyobb természetességgel vegyíti az élet legkülönfélébb területeiről vett szavakat és ezekből alkot meghökkentő hasonlatokat és metaforákat. Szóval érdekes. Egyébként a nyelvezet az egyik dolog, ami miatt azt gondolom, hogy ez nem gyerekeknek való könyv. Gyerekkönyvnek túl vulgáris – felnőttkönyvnek viszont egy kicsikét túl didaktikus ez a regény.
Viszont némi trágárság engem nem zavar, a könyv némileg szájbarágós jellegéből pedig nem volt kedvem gondot csinálni, mert sokkal jobban érdekelt a könyv puszta szépsége. (Na meg az, hogy végig annak örültem, hogy éppen franciául olvasok és nagyjából értem is.)
