Margaret Atwood: The Robber Bride
Még nem olvastam olyan könyvet Margaret Atwoodtól, ami ne tetszett volna. Persze vannak különbségek, hiszen az írónőnek akadnak olyan könyvei, amelyekről csak a legforróbb lelkesedés hangján tudok beszélni (pl. az Edible Woman vagy a Vak bérgyilkos), és vannak olyanok, amelyeket egyszerűen csak (nagyon) jónak tartok (pl. a Lady Oracle vagy a Bluebeard's Egg). Mivel eddig úgy tapasztaltam, hogy Atwood nem tud rossz könyvet írni, eléggé elfogult vagyok vele kapcsolatban – viszont sokat is várok tőle: minden könyvétől azt szeretném, hogy minimum világrengető élményt nyújtson számomra. A Robber Bride [A rabló menyasszony] esetében azonban a világrengetés sajnos elmaradt. (A továbbiakban spoilerek előfordulhatnak.)
A Robber Bride három középkorú barátnő, Tony, Charis és Roz története, akiknek a barátsága azon alapul, hogy valamikor az életük során mindhármukat csúnyán kihasználta a számító és romlott férfivadász, a rejtélyes Zenia. S bár Zenia már régen meghalt, a három nő azóta is összejár havonta egyszer, hogy egymás társaságából merítsenek erőt és segítsenek egymásnak elviselni az életüket, amelyből Zenia kiölt vagy ellopott valami pótolhatatlant.
Ám váratlanul kiderül, hogy Zenia mégsem halt meg: egyszer csak megjelenik Torontóban, elevenebb és fiatalosabb, mint valaha, és készen áll arra, hogy ismét felforgassa a három nő életét. Már csak az a kérdés, hogy a barátnők ezúttal is hagyják-e magukat kihasználni és bedőlnek-e Zenia szokásos hazugságainak. Ám ahhoz, hogy ez kiderüljön, természetesen le kell ásni a szereplők múltjába és fel kell tárni, hogy pontosan hogyan is jutottak odáig, ahol a regény jelen idejében tartanak.
Atwood már a történet legelején a végletekig fokozza a feszültséget, s krimibe illő módon ülteti el a kérdéseket és a kételyeket az olvasóban: Kicsoda valójában Zenia? Pontosan milyen szerepet játszott Tony, Charis és Roz életében? Miért tette, amit tett? Nem lehet, hogy mégiscsak Zenia volt az áldozat, és mindenki félreismerte őt? Létezik Zenia egyáltalán?
A regény során lassacskán választ kapunk néhány kérdésre ezek közül, de korántsem mindegyikre. És mire megkapjuk a válaszokat, már nem is számítanak igazán, mert a hangsúly közben áttevődik Zeniáról a három nőre. Ez alapvetően még nem lenne baj: Atwood csodálatosan tud a nőkről írni, s a nőalakjai minden furcsaságuk ellenére olyannyira valóságosak, átlagosak és ismerősek, hogy a velük való azonosulás és a problémáik megértése és átélése számomra általában egy pillanat műve. S ez most sem volt másként: egyforma kíváncsisággal és átérzéssel olvastam az apró termetű, különlegesen okos történész, Tony, a mindig mindent halogató, zavaros életvitelű, ezoterikus beállítottságú Charis, és a kemény üzletasszony álcája mögé bújó, de közben örökké a halott férjét gyászoló Roz élettörténetét.
Mindegyikük története egészen a II. világháborúig nyúlik vissza, és kiderül, hogy a háború mindhárom (sőt Zeniával együtt mind a négy) nő életében roppant fontos szerepet játszott – s a háborúk jelentőségének állandó hangsúlyozása alapján úgy gondolom, Margaret Atwood ebben a regényben jóval többet akart, mint megírni négy nő összefonódó sorsát: arra is kísérletet tett, hogy az élettörténeteken keresztül feltárja Kanada II. világháborús múltját is.
Ám ez így együtt már kicsit sok egy regényben: a Robber Bride egyszerre női szemszögből megírt történelmi regény, négy nő fájdalmas élettörténete, valamint baráti, szerelmi és családi kapcsolatok krónikája – de ennyi minden egyszerűen nem fér bele a könyvbe. Vagyis belefér, csak éppen minden részlet elnagyoltnak tűnik.
Tony, Charis és Roz történetei például önmagukban is igazán érdekesek, és mindhárman főszereplői lehettek volna egy-egy külön regénynek. Ám ehelyett kapnak Atwoodtól fejenként kb. 100 oldalt, ami csak arra elég, hogy vázlatosan megismerjük a gyerekkorukat, a Zeniával való ismeretségük történetét, majd azt, hogy hogyan verte át őket Zenia. Ez a három történet különösebb összekötő kapcsok nélkül áll egymás mellett. Ahogy a regény elején olvasható, a három nőt az hozta össze, hogy egykor mindannyian Zenia áldozatai voltak, ezen kívül viszont maximum annyi közös van bennük, hogy egyetemista korukban véletlenül mind ugyanabban a kollégiumban laktak. S mivel hármuk történetét Zenia alakja köti össze, arra számítottam, hogy végül kiderül az igazság Zeniáról, s ez majd valamiféle mögöttes jelentéssel tölti meg Tony, Charis és Roz életét. Ám az igazság nem derül ki, és semmiféle magyarázatot nem kapunk arra, hogy kicsoda Zenia és mi motiválja őt.
Könnyen lehet, hogy a magyarázatok hiánya azt hivatott jelezni, hogy az élet maga is megmagyarázhatatlan, az események csak úgy megtörténnek, az emberek jönnek-mennek, és végül úgyis mindig mindennel egyedül kell szembenézni, mert az életben nincsenek biztos pontok, biztos kapcsolatok meg mégannyira se. Ha viszont így van, akkor nem értem, mi szükség van egyáltalán Zeniára. Látszólag ő az összekötő kapocs a többi nő élete között, ám mint kiderül, még ez a kapocs is teljességgel esetleges és valójában nem jelent semmit - akkor meg minek az egész?
Nagyon nehéz megfogalmaznom, hogy pontosan mi is a bajom ezzel a regénnyel. Bár az előző bekezdésekben megpróbáltam magamnak is megmagyarázni, hogy mi hiányzik belőle, úgy érzem, ez nem teljesen sikerült. Csak annyit tudok, hogy a Robber Bride valamiféle hiányérzetet hagyott maga után, mert olyan elvárásokat keltett bennem, amelyeknek aztán nem felelt meg. Vagy akár úgy is mondhatnám, hogy Atwood ebben a regényében túl sok mindent akart egyszerre, de a témák, a szereplők, az idősíkok és a motívumok sokasága nem állt össze egyetlen egésszé.
