Hanif Kureishi: Midnight All Day
.jpg)
Kureishitől eddig csak az Intimitás című rövidke regényt ismertem, amit olvastam sok évvel ezelőtt magyarul, majd néhány hónapja újraolvastam angolul. Mivel második olvasásra nagyon tetszett a könyv, gondoltam, érdemes lenne mást is elolvasni a szerzőtől, s így került a kezembe ez a novelláskötet.
A Midnight All Day mindössze egy évvel az Intimitás után jelent meg, és ez látszik is rajta. A regény és az egyes novellák között számomra bántóan nagy a hasonlóság, mondhatni, aki egyet ismer, az ismeri az összeset, így aztán nem is siettem az olvasással, csak akkor vettem elő a kötetet, amikor épp kedvet kaptam egy kapuzárás előtti kényszeres újrakezdés történetéhez (ilyen ritkán volt), vagy amikor nem volt annyi időm, hogy érdemes legyen egy regénybe belemerülni. Mivel a regény és a novellák nagyjából ugyanarról szólnak, nehéz elkerülni az összehasonlítást, amiből nálam az Intimitás került ki győztesen.
A Midnight All Day történetei negyvenes, az első házasságukból kilépett vagy épp kilépni készülő férfiakról mesélnek, akik a volt feleségükkel, a jelenlegi szeretőjükkel, vagy éppen annak férjével kerülnek valamiféle konfliktusba, ami aztán a történet végére így vagy úgy, de feloldódik. Finom, egyszerű, szomorkás novellák ezek, inkább életképek, mint valódi, drámai történetek, és igazából nem is rosszak, de engem zavart, hogy túlságosan egy kaptafára készültek. Úgy éreztem, mintha a szerző csak ezt a fajta párkapcsolatot és a vele járó nehézségeket és válságokat ismerné a világon, és nem is tudna másról írni.
Az Intimitásban nagyon tetszett az a szikár, mellébeszélésmentes, kicsit nyers nyelvezet, ahogy a főhős, Jay, az időben ugrálva elmeséli az éppen a végéhez közeledő kapcsolata történetét, s a Midnight All Day novelláiban is nagyjából ugyanezt a stílust és előadásmódot kaptam, de amit a regényben dicsérendő őszinteségnek és sokatmondó, egyszerű bölcsességnek tartottam, azt itt már kicsit untam és időnként hatásvadásznak éreztem.
Emellett a karakterek sem voltak szimpatikusak: önzőnek, csak a saját örömüket hajszoló alakoknak tartottam őket, akiknél nincs semmi garancia arra, hogy a szeretőiket nem fogják ugyanúgy elhagyni egyszer, mint a feleségeiket.
Összességében nem győztek meg ezek a novellák. Egyszer el lehet őket olvasni, és a megfelelő hangulatban akár élvezni is lehet őket, de nem nyújtanak semmi olyat, ami ne lett volna meg az Intimitásban is, szerintem meggyőzőbben megírva.
