Rájöttem az egyik lehetséges magyarázatra, hogy miért vannak annyira felülreprezentálva a szuperintelligens, hatalmas szókinccsel és fantasztikusan tekervényes aggyal megáldott tinik a kamaszregényekben: azért, mert az adott regény szerzője – mivel ő maga többnyire már nem kamasz – valószínűleg egyáltalán nem tudja, hogyan beszélnek igazából a kamaszok, viszont ha azt mondja, hogy a szereplői szuperintelligensek, azzal megmagyarázza azt a különös jelenséget, hogy az állítólagos kamaszok olyan cirkalmas módon fejezik ki magukat és olyan egzotikus szavakat használnak, mintha angol főnemesek lennének.

Na és persze: ez igen gazdag humorforrás is lehet, mert a roppant kifinomult nyelvhasználat elég komikus, ha egyszer a kamaszokat igazából egyetlen, nagyon is hétköznapi téma foglalkoztatja: a szex.

Itt ezt a Nick Twispet se igen érdekli más, mint hogy bejusson a felülmúlhatatlan Sheeni bugyijába, de tévedés volna azt gondolni, hogy unalmas 500 oldalt olvasni arról, hogy hogyan akarja egy 14 éves pattanásos kamasz végre elveszteni a szüzességét. Nem unalmas, csöppet sem, mert C. D. Payne istenadta komikustehetség, aki fogja az összes kamasznyavalyaságot (a tomboló hormonokat, persze, de a többit is: teljesen elcseszett család, iskolai gondok, stb.) és csudásan abszurd, elmebeteg, könnyesre-röhögősen vicces módon ír róluk. Nem éppen egy szomorkodós, egzisztencialista kérdéseket és kétségeket boncolgató kamaszregény ez, az tuti. (Persze mi ok lenne a szomorra és reménytelenségre – Nick szerint aztán biztos semmi – lásd: https://moly.hu/idezetek/875465)

Amúgy ha komolyan belegondolnék abba, ami ebben a regényben van (válogatott szexuális abúzusok, gyereknevelésre alkalmatlan szülők, nem is kicsit deviáns viselkedési módok, totál magára-hagyatottság, stb.), szerintem felvágnám az ereimet, de ez nem az a regény, ahol komolyan bele kell gondolni ezekbe, vagy ahol azon kell sóhajtozni, hogy vajh mivé is lesz ez a kallódó ifjúság. A kallódó ifjúság remekül feltalálja magát. Én meg remekül szórakozok.

(Azt írták a borítóra, hogy „ez a legviccesebb könyv, amit idén olvasni fogsz”. Eddig tényleg az, és nem hiszem, hogy a maradék időben olvasnék ennél viccesebbet.)