Mark Baker a tech kommunikációs szakma veteránja, a borító szerint 25 év tapasztalattal a háta mögött. Meg blogot is ír, Every Page is Page One címmel, amit időnként szoktam olvasni azon erőfeszítéseim keretein belül, hogy képben legyek a legújabb technikai dokumentáció-őrületekkel (és amitől többször kapok hülyét, mint ahányszor nem). (Baker blogos stílusa szerintem rém arrogáns és okoskodós; itt, a könyvben a bloghoz képest egész visszafogott.)

Mindenesetre Baker e könyvben leírja az elméletét arról, hogy hogyan lehet jó felhasználói útmutatókat/helpeket/manuálokat írni. Az elméletet röviden úgy foglalhatnám össze, hogy: Minden Oldal az Első Oldal (EPPO).

Kicsit hosszabban: az ugyebár nyílt titok, hogy hiába van neked egy szép kis, logikusan (szerinted) felépített felhasználói kézikönyved a céged által gyártott cucchoz, azt úgyse olvassa senki úgy. Ebben az általam is művelt szakmában vannak ezek a mondások, hogy egyrészt: RTFM. Másrészt meg, más emberek szájából: A manuált úgyse olvassa senki.

Szóval ingoványos talajon járunk, az biztos. Olvassa valaki? Senki se olvassa? Kéne olvasnia valakinek? Minek írunk egyáltalán? És kinek? (Ez itt már kicsit egzisztencializmus is.)

Baker viszont nem azt mondja, hogy a manuált úgyse olvassa senki, hanem azt, hogy az emberek a te varázslatos 200-500-1500 oldalas manuálodat úgyse olvassák lineárisan (mert az nem regény, és valóban, ha választani lehet, akkor én is inkább egy Donna Tartt-könyvet olvasok lefekvés előtt, nem pedig az SQL Server Management Studio 3578 oldalas felhasználói kézikönyvét), és nem olvassák végig.

Akkor tehát mikor olvasunk ilyesmit? Amikor valami bajunk van! Amit nem tudunk egyedül megoldani, és már tiszta idegek vagyunk, meg sietünk, meg minden. És csak annyit kívánunk, hogy szűnjön már meg a baj – teszem azt, települjön már fel végre a csini új betűkészlet, amivel a blogunk kinézetét szeretnénk feldobni. És a problémamegoldás érdekében csak egyetlen nyamvadt cikkecskére vagyunk kíváncsiak, nem pedig egy átfogó, ezeroldalas Windows 10 PDF-re, amiben semmit sem lehet megtalálni, mert olyan logikátlanul van felépítve, a kereső meg használhatatlan.

És ha megtaláljuk véletlenül a minket érdeklő egy nyamvadt cikkecskét, akkor az a jó, ha az EPPO-szöveg. Merthogy számunkra az a könyv első oldala – ott kezdjük az olvasást, nem pedig az igazi első oldalon, és aztán be is fejezzük az olvasást, amint megoldottuk a problémát.

Az EPPO-elmélet szerint tehát minden egyes cikknek/topiknak, ami egy termék dokumentációját alkotja, meg kell felelnie néhány egyszerű kritériumnak: meg kell tudnia állnia önmagában is; ugyanakkor kontextusba kell helyeznie magát, hogy az olvasó tudja, a valósághoz képest mivel van dolga (a Windows 10-re vonatkozik-e ez a cikk, vagy az XP-re? és a betűkészletek telepítésével foglalkozik-e egyáltalán?); sokat kell linkelnie más cikkekre, hogy az olvasó a csini új betűkészlet telepítése után könnyen eljuthasson a kapcsolódó témákhoz, ha akar; azt kell feltételeznie, hogy az olvasó nem hülye, és megérti, ami a cikkben áll; és még pár hasonló.

Igazából nem bonyolult – és Baker hoz egy csomó érdekes példát is arra, hogy az efféle formájú szövegek sokszor maguktól is kialakulnak: például az ételreceptek és a wikipédia-cikkek is tekinthetők EPPO-szövegeknek. (Érdekes módon úgy tapasztaltam, hogy a tech dokumentációban egy csomó szöveg nem ilyen, és nem alakul ki ilyen szuperül magától.)

És persze értelme is van az itt leírtaknak, és teljesen logikus, hogy az EPPO-féle szövegek általában jól megfelelnek a céljuknak.

Viszont kicsit zavaró ebben a könyvben, hogy borzasztóan önismétlő (ismétlés a tudás anyja? Lehet, mert mostanra már kívülről tudom az EPPO-cikkek/topikok/akármik összes jellemzőjét. Elméletből ötös.)

A másik kicsit zavaró ebben a könyvben: elég idejétmúlt. Vagyis úgy beszél a webről, mintha kb. a 90-es években lennénk, amikor még mindannyian le voltunk nyűgözve attól, hogy: jéé, itt linkek vannak, és azokra kattintani lehet, és – ha valaki épp odatesz egy linket – a betűkészlet-telepítős cikktől egyetlen mozdulattal eljuthatok a környékbeli menza heti étlapjáig. Sok minden, amit Baker leír, kétségkívül igaz, csak már mindenki tudja, anélkül hogy külön gondolkodni kéne rajta.

Persze lehet, hogy ha már én is 25 éve csinálom majd a tech kommot, és már nagyon unom magam, akkor én is előállok majd hasonló elméletekkel, és feltalálom újra az értelmes, hasznos, követhető, könnyen kereshető és megtalálható, releváns technikai szövegek írásának módját, de addig is, amíg ez bekövetkezik – ahogy egy másik, általam jobban kedvelt tech writing-blog szerzője/címe mondja –: inkább írnék, mert úgy legalább lassan megtanulom, hogy hogyan kell írni.

Mert még maga Baker is azt mondja (idézi), hogy az emberek úgy tanulnak meg valamit, hogy csinálják. És hát – egy-két érdekes és hasznos, a valóságba is átültethető ötletet leszámítva – abban eléggé biztos vagyok, hogy ebből a könyvből senki nem tanul meg jó tech dokumentációt írni, de még csak a meglévő tech dokumentációját sem fogja a minőség drámaian új szintjére emelni. Ahhoz itt túl sok a rizsa. Mondom, inkább írnék.