Csapody Kinga rövid (legfeljebb négy-ötoldalas) írásokat tartalmazó kötete szép és szomorú történet-féléket, visszaemlékezéseket és életképeket tartalmaz – többnyire „női” témájúakat, női szemszögből.

A „Primula” című írásban például egy nő tűnődését olvashatjuk: a főszereplő visszagondol arra, hogy milyen érzés volt, amikor a gimiben a fiúk hóvirágcsokrot tettek a lányok asztalára nőnapkor, és a csokor frissessége és tömöttsége finoman jelezte, hogy ki a jó nő az osztályban; és hogy milyen érzés volt, amikor valamelyik kamasz-hősszerelmes rózsaszirmokkal hintette tele az ágyát. (De tizenöt évvel később ennek már nincs jelentősége, hiszen már régóta senki nem ad neki olyan virágot, ami a tavaszt jelentené számára, ezért ha tavaszt szeretne, magának kell megvennie az akciós primulát a hipermarketben.)

A „Vörös vagy fekete” jelen idejében két hajdani barátnő találkozik a tizenöt éves osztálytalálkozón, és a közös gimnáziumi, majd az egyre kevésbé közös felnőtt éveikre emlékeznek: például arra a – hajdan oly fontosnak tűnő – szilveszter éjszakára is, amikor egyikük azon gondolkodott, hogy a fekete vagy a vörös XXL-es pólójában menjen-e át a másik szobába elveszíteni a szüzességét. (De most, tizenöt évvel később már ez is mindegy, hiszen a hajdani vagány csaj már rég férjhez ment, gyereket szült, és mintha már évek óta nem volna ereje arra sem, hogy kibújjon a pizsamájából.)

De nemcsak párkapcsolatokról (és ezek hiányáról vagy nem-eléggé-jó mivoltáról) van szó a kötet írásaiban. Az efféle darabok mellett olvashatunk például humoros-szomorkás történetet a dédnagyapáról is, aki annak idején a környék összes asszonyánál megjavította a lefolyót, és nemcsak a dugulást hárította el az efféle maszekolások alatt („Nem válik”). És olvashatunk arról a frusztrált-félelmes, óvatos reménykedésről és vágyról, amit egy nő érez, miközben arra vár, hogy jelenjen meg végre két csík a terhességi teszten („Ideje van”). És olvashatunk arról, hogy milyen az, amikor a szeretőjével általában a kocsi hátsó ülésén sietős nemi életet élő anyát lekurvázza a tizenéves fia („Intő”).

Nem szeretnék minden egyes írásba külön belemenni, hiszen a lényeg egyébként is az, hogy bármi legyen is a választott téma, Csapody Kinga szépen, hatásosan, és többnyire egyszerűen, a mai-magyarírós-modoroskodást mellőzve ír, és minden írásában egészen különleges, finoman melankolikus és érzelmes (de sosem érzelgős) hangulatot teremt. Az eleve szép szövegeket pedig jól kiegészítik/illusztrálják a szerző fekete-fehér, szomorkás fényképei.