Meg vagyok őrülve a jó címekért. Sokszor elég megpillantanom egy regénycímet, és rögtön azt a könyvet akarom olvasni, anélkül hogy bármi mást tudnék róla. Ezzel a könyvvel is így voltam: a címe – és a csodásan visszafogott, finoman melankolikus, nagyvárosi-szerelmes hangulatú borítója – azonnali vágyat keltett bennem. Az ilyesféle hirtelen vágyódások alapján elolvasott könyvek általában mindig tetszenek is, és ez most is így volt.

Az Így veszíted el egy összefüggő novellákból összeálló regényféleség, amelynek középpontjában egy Amerikában élő „tipikus” (?) dominikai bevándorló család áll. A főszereplő (és egy kivételével az összes történet hol E/1-ben, hol E/2-ben beszélő narrátora) Yunior, a fiatalabbik fiú a családban, s a történetek legfőképpen az ő szerelmi-érzelmi ügyeiről szólnak: a kötetnyitó Nap, hold, csillagok c. novella például arról, hogy hogyan végződik a kapcsolata a barátnőjével, akit megcsalt, majd utána alig győzött a bocsánatáért könyörögni; az Alma c. rövidke novella egy másik Yunior-románc másféle végét írja le; a Miss Lola című meg arról az időszakról szól, amikor a még középiskolás fiú egy nála jóval idősebb nővel szerzett bőséges szexuális tapasztalatokat. Van egy-két olyan történet is, ahol a hangsúly más szereplőkön van, mint például a Nilda című, amely Yunior bátyjáról és az ő barátnőjéről szól, de még ezekben a novellákban is inkább arról van szó, hogy a narrátor hogyan élte meg mások kapcsolatát.

Nem néztem nagyon utána a kötet hátterének, de azt láttam, hogy sok benne szereplő novella korábban önállóan is megjelent a New Yorkerben és máshol. Az biztos, hogy ezek a történetek külön-külön is megállják a helyüket, de a hatásuk egymás után olvasva (egymásra rakódva) érződik igazán: úgy az egyes novellák külön-melankóliája összeadódik valami nagy, bonyolult, sokszor megmagyarázhatatlan sóvárgásokkal teli közös-melankóliává. A novellák dühös-szomorú hangulata azonban mégsem olyan súlyos, hogy teljes búskomorságba süllyesszen – hiszen a könyv a mindenféle elveszítések (szerelmek, barátnők, testvérek, házastársak, országok vagy otthonok hűtlenség, önzés, kiábrándulás, elhidegülés, másra-vágyás vagy halál általi elveszítése) mellett mindarról is szól, ami az elveszítés előtt és után történik: például a vad vagy gyengéd vagy szenvedélyes szerelmeskedésekről, szerelmi játékokról és játszmákról (vagy a „hivatalos” barátnővel, vagy valaki mással); a másik megnyerése-elnyerése előtti vágyról és felajzottságról; vagy éppen a felnőtté válás és a kapcsolatok utáni újrakezdés bonyodalmairól – vagyis bőven van a könyvben elevenség és (szexuális) izgalom is, nemcsak búvalbéleltség.

S bár nem ez a leghangsúlyosabb, a sok megcsalós-elhagyós történet hátterében mindig ott van a bevándorlólét sokféle feszültsége és nehézsége is: olvashatunk félig-elhagyott nőkről, akik otthon, a Dominikai Köztársaságban várják, hogy végre csatlakozhassanak az Amerikában dolgozó (és nőző) férjükhöz; mellékesen szó esik arról, hogy a „jó környékről”, ahová Yunior családja költözik, hamarosan minden fehér szomszéd odébbáll; és feltűnnek „önállóan” bevándorló nők is, akik a vízöblítéses vécék és egyéb amerikai vívmányok ellenére is örök vágyat éreznek az elhagyott otthonuk iránt.

Egyébként a szerző is dominikai-amerikai, és nem kell túl sokat olvasgatni róla a neten ahhoz, hogy a könyvben fel lehessen fedezni az önéletrajzi ihletettséget, de itt azért mégsem a bevándorlólét meg az önéletrajziság a lényeg – ezek a novellák csak úgy simán jók, ahogy vannak: érzelmesek, érzékiek, szenvedélyesek, szomorúak, nagyon erőteljesek és átélhetőek.

(Kép: Eden & Hrabal)