Azt mindjárt az elején leírom, hogy ez a regény nekem igen-igen tetszett. Persze eleve nagyon érdekel mindenféle könyv, ami a „virtuális” és a „valódi” világ keveredéséről, egymás mellett éléséről, összefonódásáról, egymásra hatásáról szól; és érdekel az is, hogyan épül fel és hogyan változik az ember „valós” és „virtuális” személyisége, s hogy a kettő milyen viszonyban van egymással. Ez a könyv épp ilyesmikről szól, tehát mindenképpen érdekes volt számomra, és szerencsére kiderült, hogy az 1 link nemcsak a témáiban izgalmas, hanem igen jó regény is.

A történet írója és főszereplője Jake Smiles. Azt nem tudom, az „igazi” Jake Smiles kicsoda, most maradjunk a főszereplő Jake Smilesnál, aki egy kb. harmincas férfi, valami unalmas irodai melóval, egy kissé hárpia-hajlamú feleséggel és egy kiskamasz gyerekkel (akit én lánynak gondoltam, bár valamelyik cikkben, amit a neten olvastam a könyvről, fiúként hivatkoztak rá – hát, végül is lehet az is, ebbe a könyvbe bőven belefér, hogy az ember identitása annyira sokértelművé, sokfélévé, megfoghatatlanná váljon, hogy még az illető nemét se lehessen egyértelműen eldönteni). Ez Smiles IRL élete, a másik (igazi?) élete pedig online zajlik: vagy a chaten, ahol néha flörtöl, néha szexel, néha vitatkozik, néha pedig magukat ügyes, könnyű szavú, megközelíthetetlen chatkirálynőknek képzelő, valójában azonban bizonytalan, könnyen befolyásolható, közléskényszeres nőkből szedi ki a legbelsőbb titkaikat (amik persze egyáltalán nem biztos, hogy igazak); vagy egy sokfordulós lövöldözős játékban, ahol az avatárok már rég igazi személyiséggé váltak a játékosok számára, s ahol végtelenül személyes, a való életre is kiható misszióvá válik az, hogy mondjuk Smiles legyőzze a „Wanker” nevű, idegesítően ügyes játékost; vagy egy másik játékban, amiben az ember nemcsak lövöldözhet, hanem egész életet és bonyolult kapcsolatrendszereket is építhet magának, s mivel ez a játék túlságosan is olyan, mint az élet, az itteni halál korántsem csak játék – a játékbeli egzisztencia, személyiség, jó vagy rossz hírnév, vagyon és kapcsolatok lassan, sok munka, idő, figyelem, esetleg ügyeskedés árán épülnek fel, ezért a halál, mindennek az elvesztése nem olyasmi, amit az ember csak úgy leráz magáról és elölről kezdi a játékot, a nulláról indítva. (Lehet, hogy én olvastam figyelmetlenül, vagy talán ez is Smiles [a szerző] mossunk-össze-valóságot-s-játékot módszerének köszönhető, de nem tudom biztosan eldönteni, hogy ez a két játék, amit említettem, végül is ugyanaz-e.)

A regénynek van valamiféle „valódi” története is, s ha kicsit megerőltetjük magunkat, nagyjából összerakható, hogy mi történik a regény fiktív-de-nem-virtuális valóságában, de szerintem ez jóformán lényegtelen, ezért nem is beszélek róla, inkább arról beszélek, ami számomra érdekes.

Az például igen érdekes, hogy az 1 link csupa agybizsergető, élvezetes-s-egyben-félelmetes kettősség, ellentét és többértelműség (s ezért végül is: értelemhiány). Olyan regény, amelyben minden legalább kétféleképpen értelmezhető, és a különféle értelmezések közti határok teljesen elmosódnak – vagy lehet, hogy a határok nem is számítanak. Itt van például Jake Smiles IRL és online élete: a könyvben végig ide-oda ugrálunk a kettő között, az IRL jelenetek hirtelen online-nak tűnnek, vagy épp fordítva, és a főszereplő a „valódi” életében adódó problémákat „virtuális”, játékbeli módokon oldja meg vagy úgy képzeli őket megoldani, a játékbeli problémákat pedig a valóságban rendezi. Az elsőre példa az a fejezet, amelyben a felesége leküldi Smilest a piacra, ami a férfi számára kb. olyan, mint egy bonyolult billentyűkombinációkat, nagy türelmet és sok tervezést kívánó stratégiai-ügyességi játékot játszani, s amikor a férfi nem boldogul a mindenhol elé tolakodó, nála ügyesebb játékosok (vásárlók) serege között és képtelen teljesíteni azt az egyszerűnek tűnő feladatot, hogy répát vegyen az ebédhez, egy idő után eldurran az agya, és egyszerűen lemészárolja azt, aki az utolsó pillanatban elé tolakodott. A másodikra pedig példa a már említett lövöldözős játék, ahol Smiles legádázabb ellenfele a Wanker nevű játékos, akivel a férfi a játékban képtelen elbánni. Ám amikor véletlenül kiderül, hogy Wanker a szomszédban lakó kisfiú, Smiles egy percig sem habozik a valóságban megszabadulni tőle, hogy ezzel biztosítsa magának a nyerő pozíciót a játékban.

Az efféle valós-és-nem-valós áttűnéseken kívül érdemes a nevekre és a személyiségekre is figyelni. Azt hiszem, azt most képtelen lennék bogozgatni, milyen sokféle értelmezésre ad lehetőséget már az a tény is, hogy az írót, a narrátort és a főszereplőt ugyanúgy hívják (ezt talán majd máskor, ha újraolvasom a regényt valamikor, amit biztosan meg fogok tenni), most csak magáról a névről ejtenék pár szót, ami már önmagában is kétértelmű. Jake Smiles – smiles mint mosolyog, vagy smiles mint mosolyok? Szerintem nem mindegy, hogy igeként vagy főnévként gondolunk-e a főszereplő nevére. Ha igeként, az bennem olyan érzést kelt, mintha a főszereplő cselekvő, kommunikációra képes, ugyanakkor távolságtartó és ironikus lény lenne; ha főnévként, akkor viszont jóval absztraktabbnak, megfoghatatlanabbnak tűnik a karakter.

S ha már a nevekről van szó, érdekes azon is elgondolkodni, ki milyen nevet (és személyiséget és avatárt) használ a neten és a valóságban. Nekem például úgy tűnik, hogy Jake Smiles a könyv valóságában is Jake Smiles, nemcsak az online életében, s ha ez így van, és egy kicsit továbbvisszük a gondolatmenetet, akkor arra juthatunk, hogy Smiles számára a valós és az online élet között igazából nincsen különbség, mindkettő ugyanolyan valódi, vagy éppen a kettő egy. Ha Smiles online és offline is Smiles, és feltételezzük, hogy az igazi név és a netes nicknév azonossága az offline és online személyiség azonosságát is jelenti, akkor ez azt is jelentheti, hogy a főszereplő állítólagos netfüggése talán nem is függés: ha a valódi és virtuális világ között tényleg nincs különbség, s Smiles csak azért van mindig a neten, mert jobban szeret ott lenni, akkor ez csak annyiban „kóros”, mint kórosnak tartani azt, hogy valaki a valóságban olyan helyen igyekszik időt tölteni, ahol jól érzi magát.

A könyv szereplői között persze vannak olyanok, akik más nevet használnak a neten, s ez igen kínos helyzeteket eredményezhet: kezdve mondjuk azzal, hogy Jake Smiles szexchatbe bonyolódik egy Bianca21 nevű illetővel, akiről később aztán kiderül, hogy a saját gyereke; vagy hogy chaten beleszeret egy nőbe, akiről meg az derül ki, hogy a felesége. Ugyanakkor a mindenféle nickek, aliasok, avatárok mögé bújt emberek mindig valóságosak, sőt nem is mondanám azt, hogy az emberek elbújnak a virtuális személyiségeik mögött – a netes személyiségeik is ők maguk, s a netes megjelenési módjaik alapján általában könnyen felismerhetők a valóságban is, és fordítva. Több olyan részlet is van a könyvben, hogy Smiles meglát egy játékban egy avatárt, és azonnal felismeri benne egy IRL ismerősét, vagy éppen egy valódi személyt megpillantva rögtön tudja, hogy az illető kicsoda a netes ismerősei közül.

Egyébként jó sok filozófia is van a könyvben azzal kapcsolatban, hogy mi a valós és a mi a virtuális – a különbség a kettő között talán annyi (és Jake Smiles is emiatt szeret a neten lenni), hogy online nem kell megbirkózni a test okozta nehézségekkel és kényelmetlenségekkel, minden tisztább és szebb lehet (vagy éppen alapvető, ösztönös módon mocskosabb és kegyetlenebb, mint mondjuk a lövöldözős játékok esetében), mint a „valóságos” életben. Csak egy rövid idézet erről: Smiles egyszer egy halom könyvtári könyv között turkál, s ezt gondolja:

„Könyvtári könyvek. Más zsíroskenyerének a nyoma, más szamárfüle, cigarettafüstje, lapszéli jegyzete, önkezűleg préselt szúnyogteteme, könnye, nyála, taknya, bezzeg a bináris adat, sóhajt Smiles, transzparens és légies: nem hagy rajta nyomot a katarzis.”

Érzek ebben mondjuk jó adag iróniát is, de irónia vagy sem, Smiles többek között valóban a testnélküliséget szereti a netes életben – és végül is miért ne lehetne azt választani. Vagy tényleg csak az volna a valóság, amit a testünkkel/testünkben, az anyagi valóságban élünk át? Én kétlem.

Végül még röviden a könyv stílusáról s a szerző nyelvhasználatáról, ami nekem szintén nagyon tetszett. Az 1 link nyelve pont olyan kétféle (sokféle), egymást ütő és egymást kiegészítő, mint a tartalom maga. A szöveg helyenként igen durva, odahányt(nak tűnő), túlzottan ironikus, vulgáris, kellemetlen, és (netes) szlengben bővelkedő; máshol meg eszméletlenül szép, pontos, lírai; néhol pedig a kettő egyszerre. Mindez jól megfér egymás mellett, és a szerző szerintem jól ír mindkét módon, és ebben a könyvben mindkettőnek helye van.

Összességében azt gondolom, jól ki van ez a könyv találva, és jól meg is van valósítva. És az első olvasás után rögtön tudom, hogy a jövőben biztosan újra fogom olvasni, mert bőven van még benne gondolkodnivaló – ráadásul már abban sem vagyok biztos, hogy nem értettem félre és nem írtam le most pontatlanul néhány (sok) részletet. Ezzel a könyvvel kapcsolatban egyáltalán nem lennék meglepve, ha így lenne.

Legvégül pár link:

Interjú a szerzővel a Magyar Narancson.
Recenzió, szintén Magyar Narancs.
Cikk a Jelenkoron.

És néhány könyv, amelyek némiképp hasonló témákkal (is) foglalkoznak, s én írtam róluk:

A Kékszeműfiú Joanne Harristől.
Az Accelerando Charles Strosstól.
Az Expressz ajánlott! Iselin C. Hermanntól – ez valóságosan-virtuális. Szó sincs benne netről, a lényeg viszont nagyon hasonló.