Joseph Conrad: A sötétség mélyén - Heart of Darkness
Joseph Conrad baljós hangulatú filozofikus regénye az afrikai dzsungel és az emberi lélek mélyébe viszi az olvasót. De sem az őserdő, sem az emberi lélek mélyét nem könnyű megközelíteni, mert menet közben szembe kell nézni számos nehezítő tényezővel: a dzsungel szívéhez azért nehéz eljutni, mert az oda vezető utat az ellenségnek kikiáltott bennszülöttek és a látszat fenntartásában érdekelt, csak a saját érdekeiket néző gyarmatosítók őrzik; az emberi lélek mélyét pedig azért nehéz elérni, mert az utazó folyton hazugságokkal vagy legalábbis kétértelmű szavakkal és cselekedetekkel szembesül, és a végén maga sem tudja eldönteni, hogy mit hihet el.
Ennek a felfedezőútnak az alapvető nehézségét jelzi a könyv elbeszélésmódja is: a „főszereplő” Kurtz története többszörösen be van csomagolva. Először is van egy névtelen elbeszélő, aki egy bárkán tölti az éjszakát, ami a dagály miatt nem tud kihajózni a Temzéről a nyílt tengerre. Ez az elbeszélő néhány oldal után átadja a szót tapasztalt, a világ számos pontját megjárt útitársának, Marlow-nak, aki – hogy valahogy elteljen az idő addig, amíg megérkezik az apály – belekezd egy történetbe arról, hogy hogyan és miért került sok évvel korábban Afrika legsötétebb vidékére.
Ennek a felfedezőútnak az alapvető nehézségét jelzi a könyv elbeszélésmódja is: a „főszereplő” Kurtz története többszörösen be van csomagolva. Először is van egy névtelen elbeszélő, aki egy bárkán tölti az éjszakát, ami a dagály miatt nem tud kihajózni a Temzéről a nyílt tengerre. Ez az elbeszélő néhány oldal után átadja a szót tapasztalt, a világ számos pontját megjárt útitársának, Marlow-nak, aki – hogy valahogy elteljen az idő addig, amíg megérkezik az apály – belekezd egy történetbe arról, hogy hogyan és miért került sok évvel korábban Afrika legsötétebb vidékére.
Marlow-t vonzották a világ még „felfedezetlen” vidékei, ezért elintézte, hogy kinevezzék egy folyami hajóra egy afrikai gyarmatra. Ám amikor Marlow megérkezik Afrikába, kiderül, hogy a hajója súlyosan megrongálódott, így még hónapoknak kell eltelnie, mire elindulhat az első útjára a dzsungel mélye felé. Miközben Marlow a hajót javítja, számos történetet és pletykát hall a rejtélyes Kurtzról, aki a gyarmat legsikeresebb „ügynöke” (egymaga több elefántcsontot zsákmányol, mint az összes többi ügynök együttvéve) s aki minden jel szerint nagy ember – olyasvalaki, aki még sokra viszi majd az életben.
Kicsoda Kurtz? Mitől olyan nagy ember? Tényleg nagy ember? Marlow-t ezek a kérdések foglalkoztatják, s olvasás közben mi is kénytelenek vagyunk elgondolkodni ezeken a kérdéseken, az alapján, amit többszörösen megszűrve, a folyton Kurtzról beszélő gyarmatosítók, Marlow, illetve a névtelen „külső” narrátor szavaiból megtudunk róla. De még ha sikerül is levonnunk a következtetéseket és eldöntenünk, hogy kinek hiszünk és melyik „Kurtz-képet” fogadjuk el valósnak, akkor sem lehetünk biztosak abban, hogy az igazságot sikerült kiderítenünk.
Joseph Conrad (fizikai és lelki) dzsungelében könnyű elveszni és könnyű fenyegetve érezni magunkat, mert a sötétség mélyén zajló események gyakran teljességgel érthetetlenek, abszurdak és értelmetlenek (például Marlow lát egy hadihajót, ami a partot bombázza, noha ellenséges mozgolódásnak vagy bármiféle emberi jelenlétnek semmi nyoma a parton), máskor pedig többféleképpen értelmezhetők attól függően, hogy a szemlélő mekkora távolságból nézi őket (a Kurtz állomáshelyét körülvevő kerítésoszlopok tetején lévő díszítés például messziről a civilizáció jelének tűnik, közelről viszont inkább a barbárságra utal).
S az elveszettség és fenyegetettség érzetét a regény nyelvezete is fokozza: Conrad baljóslatú szavakat, különös jelzős szerkezeteket és indázó mondatokat használ a sötétség érzékeltetésére. Amikor pedig végül kijutunk a dzsungelből, a világ már nem olyan, mint korábban, s a szép, tiszta, civilizált, világos Európába visszatérve az olvasó – Marlow-val együtt – kénytelen elcsodálkozni azon, hogy hogyan képes mindenki nyugodtan járkálni az utcán és tenni a dolgát, miközben valaki más valahol másutt tán éppen magával a borzalommal néz szembe.
