Kathleen E. Woodiwiss: Örökké - Everlasting
Úgy gondolom, aki egyet is elolvasott Kathleen E. Woodiwiss különböző történelmi korokban játszódó romantikus regényei közül, az voltaképpen mindet olvasta, hiszen az írónő regényeiben jóformán csak a korszakok, a nevek, valamint a haj- és szemszínek különböznek, a „lényeg” azonban állandó: a női főszereplő mindig világszép, ámde kissé makacs, ostoba, önfejű, bizalmatlan és/vagy naiv; a férfi főszereplő izmai mindig dagadnak, a kisugárzása mindig ellenállhatatlanul férfias, marcona külseje pedig mindig mérhetetlenül becsületes és hűséges szívet takar.
A női és a férfi főszereplőt természetesen egymásnak teremtették, és a kettőjük közti vonzalom a regény első lapjaitól nyilvánvaló, de a rend kedvéért (és persze azért, hogy ne csupán fülledt szexjelenetekből álljon a regény) túl kell esni nagyjából három-négyszázoldalnyi bonyodalmon, amelynek a végére kiderül, amit az olvasó addig is tudott: a hőst és a hősnőt valóban egymásnak szánta az ég.
A 12. századi Angliában játszódó Örökké világszép, kékeszöld szemű és aranyló hajú hősnőjét Lady Abrielle-nek hívják, a neki rendelt kék szemű és hollófekete hajú férfit pedig Ravennek (azaz Hollónak). Ők ketten már a regény legelső jelenetében majd' felfalják egymást a szemükkel, ám sok időnek el kell telnie, mire a kapcsolatuk beteljesedhet, hiszen rengeteg akadály tornyosul kettőjük előtt. Raven ugyanis skót, a skótokat pedig sem a szászok, sem a normannok nem kedvelik, és még a bájos Lady Abrielle sem képes teljesen figyelmen kívül hagyni a kora és a társadalmi osztálya előítéleteit. Ráadásul Lady Abrielle családja nehéz anyagi helyzetbe kerül, a lány ezért önfeláldozó módon elvállalja, hogy feleségül megy az erőszakos, férfiatlan, ámde dúsgazdag Desmond de Marléhoz, s ezzel megoldja a családja anyagi gondjait.
Látszólag tehát nincs esély arra, hogy Lady Abrielle és Lord Raven valaha is egymáséi lehessenek, hiszen a származás és az anyagiak majdhogynem lehetetlenné teszik a kapcsolatukat, de nem kell ahhoz túl nagy tapasztalattal rendelkezni, hogy az olvasó tudja: a romantikus regények hősnőit nem arra teremtették, hogy nyápic férfiak oldalán sínylődjenek életük végéig, tehát valószínűleg nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy Lady Abrielle és Lord Raven románca sem ér véget azzal, hogy az undorító (egyébként „varangy” becenevű) Desmond az oltár elé vezeti a hősnőt.
Az Örökké őszinte könyv – és ez nem olyan kis dolog. Woodiwiss nem tesz úgy, mintha a regénye szépirodalom lenne, nem szégyell olcsó hatáskeltő eszközöket használni és nem átall csupa kliséből összerakni egy egész könyvet. Tehát hogyha az olvasó félreteszi a „művészi”, „igazi” irodalomra való vágyát vagy igényét, nem veszi túl komolyan a könyvet, illetve ha kimondottan egyszerű, kímélő szórakozásra vágyik, akkor biztos nem fog csalódni Woodiwiss regényében.
