Roger Hargreaves: Miss Napsugár - Little Miss Sunshine
Valamelyik nap volt egy ráérős félórám, amit könyvesbolti lődörgéssel töltöttem el, s akkor akadt a kezembe ez a rövidke mesekönyv. Olvastam valahol, hogy Hargreaves jó meséket írt, úgyhogy gyorsan elolvastam a könyvet. (Ez kb. három és fél percig tartott.)
A történet hőse a bájosan idétlen, szeleburdi Napsugár kisasszonyka, aki utazás közben meglát egy útjelző táblát, amely a Jajországba vezető útirányt mutatja. Jajországban mindenki egész nap sír: a giliszták, a madarak, az egyszerű emberek és még a király is, a határon pedig szigorú tábla figyelmeztet arra, hogy az országban tilos a mosolygás, a kuncogás, a nevetés és a vihogás. Mondhatni, nem éppen ideális hely a mindig vidám Napsugár kisasszonyka számára, ő azonban nem retten meg, hanem behajt az országba, ahol rögtön főbenjáró bűnt követ el: nevetni merészel. A lányt a király színe elé viszik és felelősségre vonják, ám Napsugár kisasszonyka nem csügged, hanem tovább vihorászik, és féktelen jókedve segítségével végül sikerül mélyreható változásokat hoznia a boldogtalan Jajország életébe.
Régen voltam már gyerek és nem vagyok napi kapcsolatban egyetlen gyerekkel sem, úgyhogy fogalmam sincs, milyen korosztálynak való ez a mese, de az biztos, hogy én jókat kuncogtam rajta. A történet kedves és aranyos, és tetszik a benne rejlő, szerencsére nem erőltetetten belém sulykolt tanulság is a mosolygás és a vidámság fontosságáról. A kedvenc részem egyébként az, amikor a síró-rívó király elmondja Napsugár kisasszonykának, hogy nem tudja, hogyan kell vidámnak és boldognak lenni – ez a jelenet még a legsötétebb egzisztencialista regényben is simán megállná a helyét, és ezt a vallomást olvasva mélységesen megsajnáltam szegény boldogtalan királyt.
A könyv rajzai szintén tetszetősek: bájosan egyszerűek, színesek és viccesek, úgyhogy remekül illenek a történethez. Szóval ha lenne a környékemen egy gyerek, akinek mesekönyveket vehetnék, Hargreaves-meséket biztos vennék neki.
