Óe Kenzaburó: Futball-lázadás
Óe Kenzaburó regénye egy kevéssé szokványos sorsú, sokféle nehézséggel sújtott család történetén keresztül mutatja be a 19. és a 20. századi Japán közötti különbségeket, a hagyományok pusztulását és továbbélését, illetve az emlékezés szerepét a történelem alakításában.
A regény erős, kegyetlen és hatásos képekkel indul. Az első oldalakon megismerjük a boldogtalan házaspárt, Micuszaburót és Nacukót. A fordítással foglalkozó Micu éppen a legjobb barátja bizarr öngyilkosságán próbálja túltenni magát. A felesége pedig eközben egyre súlyosabb alkoholistává válik, mert képtelen feldolgozni, hogy kicsivel korábban intézetbe adta értelmi fogyatékos kisbabáját. Micu és Nacukó csendes poklába hamarosan betoppan Micu öccse, az Amerikából hazatérő Takasi.
Takasi azt tervezi, hogy elutazik a család régi, falusi birtokára, hogy nyélbe üssön egy üzletet a helyi gazdasági élet vezéregyéniségével, a koreai származású „szupermarket-királlyal”. A házaspár elkíséri Takasit az útra, s a testvérek szülőhelyén rövidesen megindul az emlékezés, a múlt felidézése, s a családhoz köthető történelmi események feltárása és újraélése – s a gyakran már-már kényszeres múltidézgetés során nem várt események és összefüggések kerülnek a felszínre.
Bár a történet nem napjainkban, hanem az 1960-as években játszódik, az események pedig egészen Micu és Takasi dédapjának koráig, egészen pontosan egy 1860-as lázadásig nyúlnak vissza, a regény által boncolgatott témák kortalanok. Nagyon érdekes például megfigyelni, hogy milyen módon függ össze egymással és hat egymásra egy család magántörténelme és a „hivatalos”, történészek által megírt történelem; hogy mennyire különböző módokon lehet emlékezni ugyanarra az eseményre; hogy hogyan „öröklődik” az erőszak a nemzedékeken keresztül; vagy hogy hogyan éled és íródik újra a több generációval korábbi történelem a jelenkori leszármazottak életében.
A rengeteg múltidézés és filozofálgatás ellenére egyébként a regény egyáltalán nem unalmas vagy érdektelen. Ráadásul a Micu, Nacukó és Takasi között kibontakozó furcsa kapcsolat, a városiak és a falusiak, a japánok és a koreaiak ellentétei, valamint a legváratlanabb pillanatokban kitörő erőszak újra és újra megdöbbent, a földre ránt és elgondolkodtat.
Bár a regény témái és a megjelenített emberi kapcsolatok és viselkedésminták univerzálisak és korhoz nem köthetők, a könyvet mégis belengi valami jellegzetesen japán szertartásosság, lassúság, végzetszerűség és enyhe miszticizmus. S talán éppen ezek a jellemzők döntik el, hogy kihez szólhat igazán ez a regény. Tőlem meglehetősen távol állnak a Futball-lázadásban megjelenő „keleties” tulajdonságok és értékek, de annak, aki nyitott a kissé misztikus jellegű irodalomra, biztosan tetszeni fog ez a regény.
Azt azért még muszáj megemlítenem, hogy a regény új kiadása hagy némi kívánnivalót maga után. Az elviselhetőnél jóval több elírás és helyesírási hiba található a kötetben, illetve számomra különösen zavaró, hogy valaki (a fordító? a szerkesztő?) igen-igen lazán értelmezte az egybe- és különírás szabályait. Igazán kár efféle gondatlansággal bánni egy könyvvel – bármilyen könyvvel.
