Robert Walser: A mindenes
Joseph Marti, a mulya és tétova fiatalember egy szép nyári napon megérkezik Tobler mérnök-feltaláló villájába, hogy munkába álljon. Joseph elvileg kereskedelmi alkalmazott volna Tobler úr vállalkozásánál – intézné az adminisztrációt, a számlákat meg a levelezést. Joseph érkezésekor látszólag még minden jól megy a cégnél: a környéken mindenki boldogan hitelez a feltalálónak, aki nagy sikert remél a találmányaitól; a házban gyakoriak a költséges mulatságok és nagy ivászatok; az étel mindig finom és bőséges; a környezet pedig igazán idilli – de az szinte az első laptól fogva sejthető, hogy Tobler különös találmányaiból („reklámóra”, a csokiautomaták mintáján alapuló lövedékautomata és hasonlók) sose lesz pénz.
Aztán kezd minden egyre furcsább lenni: Joseph gyakorlatilag ingyen (szállásért-ellátásért cserébe) dolgozik (az más kérdés, hogy nem is igen csinál olyasmit, ami a – nem létező – munkaköri leírásába tartozna), és lassanként már nemcsak a cég ügyintézője, hanem – a címből sejthetően – a Tobler család mindenese lesz. Mindig ott van, ha meg kell locsolni a kertet, ha el kell szaladni a faluba pár narancsért vagy szivarért, vagy ha kell valaki, hogy kiteljen a parti az esti kártyázáskor.
Joseph meglehetősen fura figura – igazi mamlasznak tűnik, a szellemi munka nem igazán a kenyere, a saját bevallása szerint nem jeleskedik túlzottan a gondolkodásban, és jobban élvezi, ha fizikai munkát bíznak rá, mint ha papírokkal kell bíbelődnie. (A regény egyik igen humoros jelenetében például unalmában elkezd naplót írni, de nagyjából fél oldal után úgy találja, hogy ez a tevékenység nem neki való, és inkább lemegy a tóra fürödni egyet). Ennek ellenére Joseph érzékeli, hogy mi zajlik körülötte, rendelkezik némi igazságérzettel is, és időnként kitörnek belőle az indulatok és az okoskodási hajlam: beolvas a főnökének, kiosztja a főnök feleségét, vagy éppen felvilágosítja a cég korábbi (iszákosság miatt elbocsátott) alkalmazottját, hogy mit kellene tennie ahhoz, hogy sikeressé váljon – az efféle kitörései után aztán általában azon nyomban visszakozik, elnézést kér, és visszahúzódik a maga kis világába.
A könyv bepillantást nyújt egy (nagy)polgári (vagy inkább nagypolgári életmódra törekvő) család életébe a 20. század elején – különösen érdekes épp Joseph szemszögéből látni, hogy mi történik, s hogy hogyan fullad kudarcba Tobler mérnök minden nagyszabású, ám átgondolatlan vállalkozása, mivel a mindenes nem éppen az a tipikus, kritikus-kívülálló megfigyelő. Egy jó fél évig ő is a Tobler család része, belülről látja a pusztulást, de mintha az lenne az elve, hogy élvezi a jó életet, amíg lehet, mással nem törődik, és – úgy tűnik – egyébként sem elég okos ahhoz, hogy túl kritikus szellemben nyilatkozzon Toblerék teljességgel fenntarthatatlan életmódjáról.
A regényből egyébként hiányoznak a látványos konfliktusok – Joseph például sok időt tölt Toblernéval és bizalmas viszonyban van vele, de ha azt várnánk, hogy ők ketten majd szerelmi viszonyba bonyolódnak a folyton üzleti úton lévő (valójában a kocsmában időző) Tobler háta mögött, akkor arra hiába várunk. És még sok hasonló példát említhetnék – bármi, amiből más regényben dráma lenne, az itt szép csendben, vagy némi rutinszerű, semmiféle következménnyel nem járó üvöltözés után elmúlik. Emiatt kissé unalmas is ez a történet – mármint nemcsak a konkrét események, hanem a „gondolati” konfliktusok hiánya miatt is, ugyanakkor végig érezhető benne valami furcsa irónia és önirónia is, ami nekem tetszik. (És mellesleg a könyv végén található életrajzi jegyzetekből kiderül, hogy Robert Walser maga is dolgozott segédként egy Dubler nevű mérnök mellett – a regény tehát feltehetően nem nélkülözi az önéletrajzi elemeket sem.)
Aztán kezd minden egyre furcsább lenni: Joseph gyakorlatilag ingyen (szállásért-ellátásért cserébe) dolgozik (az más kérdés, hogy nem is igen csinál olyasmit, ami a – nem létező – munkaköri leírásába tartozna), és lassanként már nemcsak a cég ügyintézője, hanem – a címből sejthetően – a Tobler család mindenese lesz. Mindig ott van, ha meg kell locsolni a kertet, ha el kell szaladni a faluba pár narancsért vagy szivarért, vagy ha kell valaki, hogy kiteljen a parti az esti kártyázáskor.
Joseph meglehetősen fura figura – igazi mamlasznak tűnik, a szellemi munka nem igazán a kenyere, a saját bevallása szerint nem jeleskedik túlzottan a gondolkodásban, és jobban élvezi, ha fizikai munkát bíznak rá, mint ha papírokkal kell bíbelődnie. (A regény egyik igen humoros jelenetében például unalmában elkezd naplót írni, de nagyjából fél oldal után úgy találja, hogy ez a tevékenység nem neki való, és inkább lemegy a tóra fürödni egyet). Ennek ellenére Joseph érzékeli, hogy mi zajlik körülötte, rendelkezik némi igazságérzettel is, és időnként kitörnek belőle az indulatok és az okoskodási hajlam: beolvas a főnökének, kiosztja a főnök feleségét, vagy éppen felvilágosítja a cég korábbi (iszákosság miatt elbocsátott) alkalmazottját, hogy mit kellene tennie ahhoz, hogy sikeressé váljon – az efféle kitörései után aztán általában azon nyomban visszakozik, elnézést kér, és visszahúzódik a maga kis világába.
A könyv bepillantást nyújt egy (nagy)polgári (vagy inkább nagypolgári életmódra törekvő) család életébe a 20. század elején – különösen érdekes épp Joseph szemszögéből látni, hogy mi történik, s hogy hogyan fullad kudarcba Tobler mérnök minden nagyszabású, ám átgondolatlan vállalkozása, mivel a mindenes nem éppen az a tipikus, kritikus-kívülálló megfigyelő. Egy jó fél évig ő is a Tobler család része, belülről látja a pusztulást, de mintha az lenne az elve, hogy élvezi a jó életet, amíg lehet, mással nem törődik, és – úgy tűnik – egyébként sem elég okos ahhoz, hogy túl kritikus szellemben nyilatkozzon Toblerék teljességgel fenntarthatatlan életmódjáról.
A regényből egyébként hiányoznak a látványos konfliktusok – Joseph például sok időt tölt Toblernéval és bizalmas viszonyban van vele, de ha azt várnánk, hogy ők ketten majd szerelmi viszonyba bonyolódnak a folyton üzleti úton lévő (valójában a kocsmában időző) Tobler háta mögött, akkor arra hiába várunk. És még sok hasonló példát említhetnék – bármi, amiből más regényben dráma lenne, az itt szép csendben, vagy némi rutinszerű, semmiféle következménnyel nem járó üvöltözés után elmúlik. Emiatt kissé unalmas is ez a történet – mármint nemcsak a konkrét események, hanem a „gondolati” konfliktusok hiánya miatt is, ugyanakkor végig érezhető benne valami furcsa irónia és önirónia is, ami nekem tetszik. (És mellesleg a könyv végén található életrajzi jegyzetekből kiderül, hogy Robert Walser maga is dolgozott segédként egy Dubler nevű mérnök mellett – a regény tehát feltehetően nem nélkülözi az önéletrajzi elemeket sem.)
