A regény első fejezetében fiatal szeretője mellett, az ágyban találjuk a történet főszereplőjét, a nős Basmakovot. Amint a beszélgetésükből kiderül, a pár éppen azt tervezi, hogy a férfi lelép otthonról és együtt kezdenek új életet. Ám mielőtt még messzemenő következtetéseket vonhatnánk le Basmakov jelleméről és elkönyvelhetnénk őt „tipikus” negyvenes, alávaló családelhagyónak, kezdetét veszi a regény „igazi” története, amelyből lassan kiderül, hogy Basmakov talán nem nevezhető tipikus hűtlenkedőnek.

Miközben Basmakov a szökésre készülődve csomagolni kezd, minden egyes tárgy, ami csak a kezébe akad, emlékek és régi történetek egész sorát idézi fel benne: a kétliteres üveg, amelyben a tankharcsáit tervezi megszöktetni, eszébe juttatja azt a szégyenteljes esetet, amikor megvádolták, hogy csempészett kaviárt szállít az üvegben, ami végül ahhoz vezetett, hogy kiebrudalták a munkahelyéről; a sok ócska nyakkendő között himbálózó, feltűnően szép, márkás nyakkendőről (a „megcsalós nyakkendőről”) eszébe jut számtalan házassági válságainak egyike, amikor kivételesen éppen nem ő ábrándozott arról, hogy elhagyja a feleségét, hanem a felesége bonyolódott félig-meddig afférba egy kollégájával; egy régi, hiányzó kerekű utazótáska láttán pedig felidézi azt az időszakot, amikor épp állástalan volt, és a felesége noszogatására beszállt az Oroszország és Lengyelország közötti, javában virágzó csempészbizniszbe – amely időszaknak (az örök balek Basmakovot ismerve szinte természetesnek tetsző módon) egy csúfos kudarc vetett véget.

A regény – a szökésre készülődés kerettörténetébe csomagolva – nem más, mint ezeknek a felidézett emlékeknek lazán összekapcsolódó sorozata. Basmakov emlékei egyrészt persze nagyon személyesek, s megismerjük belőlük a férfi felnőtt életének összes jeles vagy épp kínos eseményét: az első, elfuserált csajozási próbálkozásait; a feleségével való megismerkedésének történetét, majd a házasságának minden nagyobb fordulópontját; a munkahelyi kalandjait (mind a szakmaiakat, mind a szerelmieket); és úgy nagyjából mindent, ami egy emberrel az életben általában megtörténhet. Ugyanakkor Basmakov emlékein keresztül bepillantást nyerünk nemcsak a férfi életébe, hanem a 20. század második felének szovjet/orosz világába és társadalmába is, amelyet – ha nagyon leegyszerűsítem Poljakov regényét, akkor úgy tűnik, hogy – úgy nagyjából két dolog működtetett: a vodka és a korrupció.

Mindebből lehetett volna roppant komor és keserű könyvet is írni, de Jurij Poljakov most is, akár a korábban magyarul megjelent regényében, a Gödölye tejben címűben, ismét a szatirikus hangvételt választotta – és úgy gondolom, valóban nem lehet nem röhögni (főleg kínunkban) Basmakov és az összes – egyébként nagyon élő, jellegzetes típusokat megtestesítő – mellékszereplő gyakran igen elmés boldogulási módszerein, válogatott nehézségein, röpke sikerein és menetrendszerűen érkező kudarcain. Ráadásul a kerettörténet nagy kérdése, hogy vajon ezúttal sikerül-e Basmakov szökése, vagy megint közbejön valami, mint ahogy az a korábbi menekülési kísérletei során történt, végig fenntartja a kíváncsiságot. S az író erre a kérdésre is igen egyéni és meglepő választ ad az utolsó lapokon – már csak ezért is érdemes lehet elolvasni a megelőző 600 oldalt. (Bár néha úgy éreztem, elég lett volna mondjuk 400 is.)